Tass József: A reményhez | Nyugat 1908-1941

Tass József: A reményhez

Remény, – hozzád fohászkodom
A kínban, mely gyötrő falat
Emel fölém. E puszta rom
Egyetlen ékessége vagy.

Minden szakad s részére hull, –
De erős a te hódító
Uralmad, mely sosem lazul
Sarkaiban. Nem gyönge hó

S mulandó jég a szent talap,
Melyen ragyogsz. Szilárd s hideg
Trónuson ülsz: a megszakadt
Szivek milliói felett.

Óh jöjj – s forgasd el kegyesen
Sorsunkat, mely már ebek
Harmincadán hever! Misem
Múlhat felül rút a sebek

Kötésében. Bár emberi
Értelmet meghalad pazar
Munkád, mely összekeveri
A kéjt a kínnal, mely csavar.

Vagy nem a büszke s összetört
Szivek törvénye vagy? – Csupán
Az istenek szeszélye szült
Vigasznak annyi kín után?

Óh, – légy bár szent, – vagy pokoli
Erő, – roppant sziklák mögött
Tanyázó, hol a távoli
Szférák zúgnak egymás fölött:

Segíts s emelj! – Titokzatos
Léonyed, mely kettős: hit s merő
Kétely, karcsú és haragos
Oszlop gyanánt szökjön elő!

Remény! – A gyilkos, kit hideg
Hurok szorít s a vasszegen
Feszül, – míg fojtja a zsineg, –
Szívében hozzád esdekel.

De hol minden kötél szakadt,
S rohadni sincs miből; az zord
Kényszer tipró sarka alatt:
Szabad-e várni jobbra kort?

Óh száz halállal halt s tüzes
Szégyenpadon, kit végzete
Hitétől foszta meg, üres
Árnyként a sírba szállni le.

Sorsa betelt. S az istenek
Arcát tiltó közöny fedi
Bukásán. Bár kegyetlenebb
A gúny, mely sajnál s emberi. –

De nem halt meg, ki szüntelen
Holtában is, mint ércbe zárt
Erőt, malasztként hordja szent
Hitét, melyet szívébe vájt.

Hol az acél s a barna kő,
Mely győzni tud, hol dac s komor
Szándék feszül a süppedő
Kripták alatt s kitörni forr? –

Remény, – a szörnyü kárhozat
Dörgő poklában is: örök!
E nemzet, mely az áldozat
Báránya volt, – létért hörög! –

S ha minden összeesküszik
S fejére hull is: végtelen
Sorsát kibirja s nem szünik
Hinni egy méltóbb életen.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!