Nagy Zoltán: Levél Tóth Árpádhoz
Nagy Zoltán: Levél Tóth Árpádhoz
Unom a rímet. Érces csendülése
Fülem vakítja. (Ámbár újszerű,
Halk csördülését kedvtelőn figyeltem,
Mint táncát egykor két arab leánynak:
Csörgők gerezdje zsongatá szavát
A rebbenő bokákon s combokon,
Sötéten, mint a bőrük s szenvedélyük.)
Talán, ha hosszú csend után s előtt
Kondulna egyet mélán, öntudatlan,
Véletlenül csak, mint ha nyáron, éjjel,
Tanyád tornácán térve nyugovóra,
Távol toronyban egyet üt az óra
S előtte csend s utána csend... Talán.
Fülem vakítja. (Ámbár újszerű,
Halk csördülését kedvtelőn figyeltem,
Mint táncát egykor két arab leánynak:
Csörgők gerezdje zsongatá szavát
A rebbenő bokákon s combokon,
Sötéten, mint a bőrük s szenvedélyük.)
Talán, ha hosszú csend után s előtt
Kondulna egyet mélán, öntudatlan,
Véletlenül csak, mint ha nyáron, éjjel,
Tanyád tornácán térve nyugovóra,
Távol toronyban egyet üt az óra
S előtte csend s utána csend... Talán.
S a kép, hasonlat, pompás metafóra...
Jó jó, tudom: a földön meztelen
A gondolat se járhat már. De mégis,
Ugy érzem néha, díszlet ez csak, festett
Vászon, színházi jelmez, rongy s papir
S álarc, merev: mögöttük meg se sejted
Az élő érzés arcát s isteni
Aktját az eszme szűz hajadonának.
Igaz, festőnek kell festék s papir...
S mégis, pirulva meg-megáll dalom,
Mint Harlekin megáll napfényes utcán,
Reggel, szégyelve tarka köntösét.
Ó hol a szó, amely csak fölrepül
Lelkedben, mint a megriadt madár,
Mint nádas partján, arany alkonyon,
Csak fölrepül a büszke kócsag s messze
Magányos ívben száll az ég felé...
Ó hol a szó, a tiszta, egyszerű,
Mely csak kimondva már megrészegít,
Mint hajdan, régen, húsz éves koromban,
Megrészegedtem, hogy ha csak kimondtam
Egy szót, egy szót, a kedvesem nevét.
Jó jó, tudom: a földön meztelen
A gondolat se járhat már. De mégis,
Ugy érzem néha, díszlet ez csak, festett
Vászon, színházi jelmez, rongy s papir
S álarc, merev: mögöttük meg se sejted
Az élő érzés arcát s isteni
Aktját az eszme szűz hajadonának.
Igaz, festőnek kell festék s papir...
S mégis, pirulva meg-megáll dalom,
Mint Harlekin megáll napfényes utcán,
Reggel, szégyelve tarka köntösét.
Ó hol a szó, amely csak fölrepül
Lelkedben, mint a megriadt madár,
Mint nádas partján, arany alkonyon,
Csak fölrepül a büszke kócsag s messze
Magányos ívben száll az ég felé...
Ó hol a szó, a tiszta, egyszerű,
Mely csak kimondva már megrészegít,
Mint hajdan, régen, húsz éves koromban,
Megrészegedtem, hogy ha csak kimondtam
Egy szót, egy szót, a kedvesem nevét.
De ó a ritmus! Ó daloknak lelke
S lelkek dala! Oh hidd el, kedvesebbek
Sikoltó sípnál dobbantó dobok.
Szívnek verésén, érnek lüktetésén
Az életünk is ritmusban dobog.
Ha szívod kertek, erdők illatát,
Ütemre jár lélegzeted a szádon,
Fű hajlongása, szárnyak csapkodása,
Az évszakok s a csillagok futása,
Egy ős ritmusban zeng át a világon.
S hogy értse, ki mindezt nem érti meg:
Ha csókolsz, lánykád taktusban liheg.
Élet s gyönyör sok volna egy hajtásra,
Kortyonként adta azt azért az Ur
És ez a ritmus s innen van varázsa.
S lelkek dala! Oh hidd el, kedvesebbek
Sikoltó sípnál dobbantó dobok.
Szívnek verésén, érnek lüktetésén
Az életünk is ritmusban dobog.
Ha szívod kertek, erdők illatát,
Ütemre jár lélegzeted a szádon,
Fű hajlongása, szárnyak csapkodása,
Az évszakok s a csillagok futása,
Egy ős ritmusban zeng át a világon.
S hogy értse, ki mindezt nem érti meg:
Ha csókolsz, lánykád taktusban liheg.
Élet s gyönyör sok volna egy hajtásra,
Kortyonként adta azt azért az Ur
És ez a ritmus s innen van varázsa.
(Ó megszokás! Ó régi tamburín!
Dobodra ütsz és megcsendűl a rím...
Fátyolt reá! Peregjen mint a gyászdob
A pergő könnyek ritmusára. Mint
E gyászos órák tompa kondulása,
Dobogjon el a hang, vagy mint ha vad
Bambuszligetben, tikkadt éjszakán
A kábult néger bánatát dobolja,
Feledtető italtól részegen...
Ezerkilencszázhúsznak télutója!...)
Dobodra ütsz és megcsendűl a rím...
Fátyolt reá! Peregjen mint a gyászdob
A pergő könnyek ritmusára. Mint
E gyászos órák tompa kondulása,
Dobogjon el a hang, vagy mint ha vad
Bambuszligetben, tikkadt éjszakán
A kábult néger bánatát dobolja,
Feledtető italtól részegen...
Ezerkilencszázhúsznak télutója!...)
Hol hagytam el? Folytassam? Érdemes?
Miért e vers? S miért a vers? Hiszed még,
Hogy önmagáért ég és ellobog
Mint rőzseláng s elrobban, mint rakéta?
Vagy szent a tűz s a dal az ismeretlen
S még eljövendő isten csipkebokra?
Miért e vers? S miért a vers? Hiszed még,
Hogy önmagáért ég és ellobog
Mint rőzseláng s elrobban, mint rakéta?
Vagy szent a tűz s a dal az ismeretlen
S még eljövendő isten csipkebokra?
Magányban élek. Puszta sivatag
E néhány év köröttem. Messze tünt
Zöld tája már a termő, dús időnek.
S a pusztaságban, bús anachoréta,
Elmélkedésben töltöm napjaim
És látogatnak néha látomások.
Már hűs hajnalnak borzongat szele,
És majdnem eszmél lelkem szenderéből:
Már sejtem én, amit még nem tudok.
E néhány év köröttem. Messze tünt
Zöld tája már a termő, dús időnek.
S a pusztaságban, bús anachoréta,
Elmélkedésben töltöm napjaim
És látogatnak néha látomások.
Már hűs hajnalnak borzongat szele,
És majdnem eszmél lelkem szenderéből:
Már sejtem én, amit még nem tudok.
Egyszer, régen, - már fénylett március -
Lehorgadt fejjel bús kapun kiléptem
S ím, hirtelen arcomba dobta csokrát
Uj illatoknak a kies tavasz.
Mint langy zuhany, hullt rám a napsugár,
Emelt fejem, nyujtózó izmom ébredt
S tágult mellem csirázó föld szagán.
Ó hogy siettem! S kint a régi erdőn
Az újuló fák közt a rőt avar
Ó mint zenélt! Egyszerre csak megálltam
S táguló szemmel néztem a csodát:
Kerek kis domb volt ott s a dombtetőn
Fehérlő törzsü nyírfák kis csoportja.
A lombjuk fent, a még csak ütköző,
Mint zöld köd állott márványoszlopán...
Hogy mondjam el?... Én néztem... Nincs tovább.
Lehorgadt fejjel bús kapun kiléptem
S ím, hirtelen arcomba dobta csokrát
Uj illatoknak a kies tavasz.
Mint langy zuhany, hullt rám a napsugár,
Emelt fejem, nyujtózó izmom ébredt
S tágult mellem csirázó föld szagán.
Ó hogy siettem! S kint a régi erdőn
Az újuló fák közt a rőt avar
Ó mint zenélt! Egyszerre csak megálltam
S táguló szemmel néztem a csodát:
Kerek kis domb volt ott s a dombtetőn
Fehérlő törzsü nyírfák kis csoportja.
A lombjuk fent, a még csak ütköző,
Mint zöld köd állott márványoszlopán...
Hogy mondjam el?... Én néztem... Nincs tovább.
Vagy néha, késő, késő délután,
Már majdnem-este, hogyha kékbe játszik
A ház falán a tompa ó-ezüst
S az almazöld ég elfakul lilán
Az utca-végén s hirtelen kigyúlva
Sok sárga nap leng ónszín árbocán:
Én nem tudom, úgy szólnék, intenék...
De mit? s kinek? én meg nem foghatom.
Már majdnem-este, hogyha kékbe játszik
A ház falán a tompa ó-ezüst
S az almazöld ég elfakul lilán
Az utca-végén s hirtelen kigyúlva
Sok sárga nap leng ónszín árbocán:
Én nem tudom, úgy szólnék, intenék...
De mit? s kinek? én meg nem foghatom.
S az emberek! Elnézem néha őket:
Ó hogy tolongnak, bujnak, küzdenek,
Hazudnak, csalnak s mind miért, miért?
Oly furcsák nékem, oly idegenek,
Mint hogyha volnék vén misszionárus
Vad népek közt, szűz ős sziget kopárján
S nézném dühödt táncuk s nagy tollaik.
Ó hogy tolongnak, bujnak, küzdenek,
Hazudnak, csalnak s mind miért, miért?
Oly furcsák nékem, oly idegenek,
Mint hogyha volnék vén misszionárus
Vad népek közt, szűz ős sziget kopárján
S nézném dühödt táncuk s nagy tollaik.
Kerek dombon, kis nyírliget előtt,
Vagy esti város szinein merengve,
Úgy rémlik néha: hírvivő vagyok.
Tán bús vagy tán víg hiradással küldtek
A földre engem titkos őserők.
Eszembe jut tán... Már a nyelvemen van.
Egy-egy szó halk tüzével felragyog,
Miként az első csillagok, remegve,
S néz s hallgat még a bús misszionárus.
Vagy esti város szinein merengve,
Úgy rémlik néha: hírvivő vagyok.
Tán bús vagy tán víg hiradással küldtek
A földre engem titkos őserők.
Eszembe jut tán... Már a nyelvemen van.
Egy-egy szó halk tüzével felragyog,
Miként az első csillagok, remegve,
S néz s hallgat még a bús misszionárus.
Szóval: itt küldöm ars poeticámat.
Szomorkás vers, de nem tanköltemény.
Gazt és virágot egyformán kaszáltam,
Boglyába raktam s nyugszom most tövén.
Szomorkás vers, de nem tanköltemény.
Gazt és virágot egyformán kaszáltam,
Boglyába raktam s nyugszom most tövén.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
