Füst Milán: Naenia • (Egy jó barát emlékére.)
(Egy jó barát emlékére.)
S mélyet kortyantott...
S ma porhanyó sírjában porladoz...
Ó, ó, hogy élveznéd az ősz
Pirosló színeit s újborát!
S az enyészet karjába dőlsz!
Még itt díszlik ablakod alatt
A százados dió s az őszi kökörcsin
Egyre megújul... De te nem,
Csak te nem újulsz meg sohasem.
De vaj' meddig vagyok még hiradó!
Hisz időm nékem is letelik,
És minden napom a sír felé
Oly biztos lépéssel közelit,
Mintahogy a meleg földanya
Felölti lassan a ködruhát.
Mióta nedves házikódba bújtál:
Nyers énekeket teli szívvel fújtál
És nem volt benned semmi félelem.
«Nagyot ugrani! - Az élet árja
Habjai tornyosulván, elragad.»
Szóltál és nagyot kortyantott nyakad
S megdőlt, szőke fejed, mint az anyaölben,
Oly lágyan simogatták láthatlan kezek.
Pajtás, megyek én is már kifele!
S hiába, szívem hogy rád emel
Színes pohárban opál-bort!
Az őszi erdőség kopár, zord
Nyögése elhallik errefele!
S a szív sunyít, - megáll és füleli
Jelt ad-e, menni már valami?
Úgy űltél részeg trónusodon, mint a gőgös
Szerelem istene s az Értelmes Mámoré!
Mintha várnád e föld zsenge s tudatlan szüzeit: hogy bánkódva,
Amiért hagytak egyedül epekedni s hosszú sorokban,
Gyönyörű hajkoronájukat megbontván, - jőjjenek
S őszi koszorújokat meghajtván Jóságod előtt
Esengve borúljanak le Nagy Lelked elébe!
S vártál... S úgy nyúltál aztán poharadhoz,
Oly sunyi mosollyal, mint kinek titka van!...
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir