SZINI GYULA: GERGELY SÁNDOR: SIVATAG
SZINI GYULA: GERGELY SÁNDOR: SIVATAG
Csak impresszionista kritikát tudok írni erről a könyvről, Gergely Sándor novelláiról. Végleges véleményem, ítéletem nem könnyen szűrődik le és ennek talán maga a szerző az oka. Ebben az első könyvében nem egyforma értékű és nem homogén alkotású dolgokat hoz. Az alapérzésem mégis az, hogy új és eredeti tehetség bontogatja itt bábjának falait, a hímes pillangószárny minduntalan megcsillan. Itt-ott hatáshalmozása még a kezdőt árulja el. Sok helyütt azonban nemcsak kész kiforrottsága szembetűnő, hanem ami ennél sokkal többet jelent, a maga nehéz útját járó művészi öntudata. Különös, hogy nyolc novellája közül, amely ebben a kötetben van, egyik sem hasonlít a másikra, se hangban, se elgondolásban, ami nemcsak a nyugtalan keresőre jellemző, hanem a komplexebb egyéniségre is. A legjobban tetszenek nekem ezek a novellái: Péter asszonyt vár, Mihály, A sztoikus, Úr. Ezekben a novelláiban érzem a legtöbb összhangot, a vajúdó formák legjobb kialakulását. Ezekben igazi nagyvonalúság van és expresszív erejű művészet. Érzem, hogy az, aki ezekben a ki-kirobbanó hasonlatokban és mesékben vergődik előttem, valami súlyosabb mondanivalót hozott magával, valami újat, ami azért megfoghatatlan, mert ő meg is birkózik vele. Ó, hiszen első könyv!
A kötet első három novellája az «Írás vakokról» gyűjtőcímet viseli. Ezek az élményszerűen ható novellák idegeimbe markolón éreztették velem, mi az, vaknak lenni. Emberek, akiknél a vizuális eszmekört a halló és tapintó érzék rendkívüli élessége pótolja. Ahogy a vak ember a körülötte levő sötétségbe belebocsátja a maga hallásból és tapintásból összeszövődő kutató érzékfonalait, ebből én nemcsak a vak ember, de általában az ember prométheuszi sorsát érzem ki. Mi másban is különbözünk a vaktól, mint abban, hogy a szemünk is ép, de hiányoznak a legfontosabb érzékeink, amikkel bele tudnánk hatolni a minket körülvevő örök sötétségbe. És kétségtelenül Gergely Sándor érdeme, hogy az ő vak misztériumaiból kiéreztem a nagy, a legnagyobb misztériumot.
A vakság olyan nagy élmény volt Gergely életében, hogy hatása még olyan novelláiban is megvan, amik nem vakokról szólnak. Itt van «A sztoikus» életfilozófiája:
– Az emberi arc ránctalan. Ne torzítsa azt semmiféle indulat, csak mosoly... Ó Isten, ha vagy, változtatnál kaviccsá, kővé engem. Emberi indulataim petyhüdt ráncait... a szelíd patak nyesné, csiszolná sima burkolattá».
Ezt én úgyszólván «taktilis» hasonlatnak érzem. Marinetti, a futurista apostol nemrég olyan szobrokat propagált, amik nem a szemnek, hanem a tapintó ujjnak szolgálnak gyönyörűséggel. A fenti hasonlatot csak olyan ember gondolhatta el, aki egyszer az ujja végeiben érezte az egész világot, mint a vakok.
A szerző, aki a háború alatt vesztette el szeme világát, csak újabban nyerte vissza a látását, hála az orvosi tudománynak. A nagy emóció, a világtalanság hatása azonban továbbra is ott rezeg a hasonlataiban, képeiben. Így például ha közeledő embert vagy embercsoportot akar érzékeltetni, lábaik zajával jelzi őket, ami egészen különösen hat ránk, ép szeműekre, akikre a közeledő emberek vizuális hatást gyakorolnak.
Gergely mondatai – most már megállapíthatom – oly finom és érzékeny műszer működésére emlékeztetnek, amelynek szabálytalan lengéseit is megérzi az ember. Az egymásra halmozódó, torlódó jelzői, kifejezései mind hatalmas erőkifejtések, hogy célba találják a mondanivalót és a kezdőt csak az árulja el, hogy a lendülete néhol nem célbiztos. Ezt leginkább a «Mihály» című novellájában érzem, amely grandiózus elgondolás, helyenkint idegekbe és lélekbe markoló, de mégse végig és teljesen kiépített allegória. «Úr» című novellájának egészen szokatlan groteszksége rendkívül érdekes.
A szent vergődés, amelyet nagy akarás feszít, mindig érdekesebb, mint a kész kiforrottság. És azonkívül árad ebből a kötetből, amely egy sokat szenvedett Jób könyvének látszik, valami egészen szokatlan melegség, emberszeretet, életviharokból megmentett jóság és okosság, amelynek forrósága benne lüktet a mondatok lázas ereiben. Szóval kitűnő, érdekes, gyakran meghökkentő, gondolkodásra serkentő, sokszínű, megható és mély könyv. Címlapját az ifjabb festői nemzedék egyik kitűnő tagjának, Zilzer Gyulának nagyon érdekes, expresszív rajza díszíti. A kötet az Orion kiadása.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
