Szabó Lőrincz: A SZÖKEVÉNY
Szabó Lőrincz: A SZÖKEVÉNY
Alacsony, szegényes, de nem nyomorúságos erdei paraszt kunyhó belseje. Súlyos tölgyfa gerendák, kecskelábú asztal, padok, priccs. Rajta, katonaköpenyben, fekszik A SZÖKEVÉNY. Szürkület. Az asztalon kis petróleumlámpa ég. A priccs mellett primitív karosszék, benne ül A VAK EMBER. Nagyon öreg, a haja bozontos hófehér. Üres tekintettel mered maga elé. Csönd.
A SZÖKEVÉNY hánykolódik, majd felül a szalmazsákon. Hány Óra? A VAK EMBER nem felel. A SZÖKEVÉNY föláll, egy sötét sarokból fölemeli leoldott kardját és a priccs vánkosára teszi. Köpenyét vállára borítja és hosszú hallgatás után mormogva megszólal. Nem tudom, – nem érzem, – Mintha minden elsüllyedt volna – – Negyedik napja… Most – – fázom, belülről… Elhallgat. Csönd. Később. Az öreg már fölkelt? A VAK EMBER segít az asszonynak. Kint. A SZÖKEVÉNY Csak még ma adjatok ennem… Iszonyú volt… Majd, valamikor… Töpreng, kardját hirtelen behajítja a priccs alá. Az ÖREG belép. A SZÖKEVÉNY köpenyét leveti és odanyújtja az öregnek. Legjobb, ha ezt is eldugjátok. Végignéz magán: bő, kopott parasztruha, nehéz kurta csizmák. Az ÖREG Már este mondtam. Átveszi a köpenyt és kimegy. A SZÖKEVÉNY az asztalhoz lép és merőn belenéz a lámpa fényébe. Látni az arcát: egzaltált, agyongyötört vonalak, magas homlok, kusza, rendetlen haj. Hasonlít a közismert Petőfi képekhez, de nem olyan szép, sokkal öregebb és fáradtabb. Borotválatlan. Egész éjszaka égett? Eloltja a lámpát. A VAK EMBER Most gyújtotta meg, mikor kiment. A SZÖKEVÉNY leül. Az ÖREG visszajön. A SZÖKEVÉNY Jött valaki, Az ÖREG itt senki se jár. A SZÖKEVÉNY Csak én. A VAK EMBER Senki. A SZÖKEVÉNY Éjszaka én is tovább megyek. Ma még nálatok kell maradnom. És azután… Magában. Megőrülök… Három nap bujdosás… – És ki tudja, mennyi még! – Kaszás parasztok elől – És lent – biztosan megöltek volna már… A halottak is üldöznek, – velem jöttek, – akik elestek, – Mennyi vér!… Mért nem estem el én is?! – Száguldó paripák – Három napja… Erőm, fiatalságom, hova lettél!? Világ szabadság!! – Nyugat felé vonultak… roncsok, romok… Azóta nem is hallottam ágyúdörgést… Elveszett minden? – És én? – – Összeszedi magát. Nem tudjátok hol állnak a mieink? Az ÖREG, lassan, csodálkozva Kik a mieink? A SZÖKEVÉNY A mieink? Az ÖREG, lassan, csodálkozva Kik a mieink? A SZÖKEVÉNY A mieink! – a magyarok! Az ÖREG A magyarokat megverték. A SZÖKEVÉNY Tudom. Én is… Ti nem vagytok magyarok? Az ÖREG Miért ne volnánk? A VAK EMBER Az anyád oláh volt. Az ÖREG Hát akkor oláh vagyok. még senki se kérdezte, ki vagyok. Én vagyok. Nem gondolkoztam rajta. A VAK EMBER Szép kis menyecske volt egész Váralja megcsodálta! A SZÖKEVÉNY Tulajdonképpen hol vagyok, Az ÖREG Nálunk. Ne félj, ide nem vetődik ember .A VAK EMBER Siratom, ma is, ha rágondolok. A SZÖKEVÉNY Lehet. Csak ma estig ne. Aztán majd eljutok valahova! Az ÖREG Maradj itt. Minden falut fölégettek. Eleven magyart sehol se találsz. Muszkák, oláhok. Balta meg kasza táncol a hullák fején is. A SZÖKEVÉNY Láttam. Tudom. A VAK EMBER Akkor kezdődött ez a bolond világ, amikor Juli meghalt. Mondtam is neki, mikor földeltük: jobb lenne, ha veled mennék. A SZÖKEVÉNY Miért fogadtatok be, ha oláhok vagytok? Az ÖREG nem vagyunk oláhok. A VAK EMBER Miért ne fogadtunk volna be, Az ÖREG Nem a kardodtól ijedtünk meg. Maradj itt, hiszen ha völgyet érsz, rögtön szétszaggatnak. A SZÖKEVÉNY, fejét tenyerébe hajtva, töredezetten Nem értem… Úgy rohanok, úgy lobognak a gondolataim! – mégis, mind… Mintha lebunkózták volna a lelkemet… Ez a három nap… Láttam én is az égő falukat, meg a vért… Vesztett csata… Fejszék, kaszák, – iszonyúbbak kardnál-puskánál… Süvít a golyó, peng a kard! És a halál! Meghalni!… Te, öreg, hány éves az apád? Az ÖREG Már nagyon vén. A SZÖKEVÉNY a VAK EMBERhez hány éves vagy? A VAK EMBER Élek. A SZÖKEVÉNY Én huszonhat vagyok. Nem sok. Az ÖREG Hogy kerültél ide? A SZÖKEVÉNY Bemmel jöttem. Tiszt, őrnagy. Pestről. Az ÖREG Magyar? A SZÖKEVÉNY Minek kérded? Befogadtál. Este úgyis tovább megyek. Az ÖREG Jó. Csönd. A VAK EMBER Mindjárt virrad. Az ÖREG Gyerek voltam, egész picike, mikor idejöttünk. Akkor még élt a Juli. Nem soká. Aztán itt maradtunk. A SZÖKEVÉNY miért, Az ÖREG Mert itt maradtunk. Jó itt élni. Nem bántottam soha senkit. Senkise bántott. Csak úgy… éltünk… A kecskék, meg az erdő. Jobbak az embernél. A VAK EMBER Jobbak. Az ÖREG nyugodtan, közönyösen Aztán megöregedtem. Az asszonnyal együtt. Talán ő is megvakul majd, meg én is, mint az apám. A SZÖKEVÉNY És akkor mi lesz veletek? Az ÖREG Azért mondtam, hogy maradj itt. A SZÖKEVÉNY sóhajtva nem lehet… Így élt az én apám is… Szegény, hogy megharagudott, mikor színész lettem. Az ÖREG Színész? A VAK EMBER Komédiás. A SZÖKEVÉNY Meg költő. A VAK EMBER Pedig kár az életben komédiázni. Az ÖREG Valamit csak kell csinálni. Csönd. A SZÖKEVÉNY Kié itt a föld? Az ÖREG A miénk. A SZÖKEVÉNY ki adta nektek? Az ÖREG Ki adta volna? A SZÖKEVÉNY Hogy a tietek. Az ÖREG Mert a miénk? Senkié se volt. Itt nem lakik ember. A VAK EMBER Itt vagyunk, hát a miénk. De lehet, hogy nem a miénk. Az ÖREG nem kérdezte senki. Kinek kéne a hegy? Tied lesz. Megférünk. maradj itt. A SZÖKEVÉNY Háború van. nem maradhatok itt, amikor mások véreznek a hazáért. Az ÖREG Hát, véreznek. De itt nincs háború. A VAK EMBER Nálunk nincs. Az ÖREG Ha elmégy, meghalsz. A SZÖKEVÉNY ma éjszaka indulok Arad felé. A VAK EMBER Mióta Juli meghalt, nem láttunk negyediket. Eltévedsz, megfognak. Errefelé sehol sincs út. Nem is lesz. Az ÖREG nem is lesz. Nincs aki tapossa. Csönd. A SZÖKEVÉNY ismeritek Kossuthot? Az ÖREG Nem. A VAK EMBER nem. A SZÖKEVÉNY a VAK EMBERhez. Mikor jöttél ide, A VAK EMBER Az ÖREG, a fiam, már kezdett gügyögni. A SZÖKEVÉNY Honnan? A VAK EMBER Szíjgyártó voltam Váralján, dolgoztam a grófnak, de nem fértem meg a faluban. Elvettem a Julit, aztán ide jöttünk. Ezt a kunyhót is én építettem. Erős. Egymagam. Tűnődve Szegény Juli. Az ÖREG Jobb egyedül. SZÖKEVÉNY Én nem tudnék egyedül élni. Az ÖREG Miért? A VAK EMBER Mert komédiás. Az ÖREG Jobb egyedül. Sok ember. Irigység. Ölik egymást, mert sokan vannak. A VAK EMBER hadd öljék. A fű is újra nő. A másik fiamat nekem is megölték. A SZÖKEVÉNY Kik? A VAK EMBER hát, – bizony azt se tudom, kik. Katonák. Akkoriban ment hadba a császár napóleon ellen. Nem látta senki. Nem tudta senki, hogy él. Ment. Magától. Az se tudott a hegyek közt maradni. A SZÖKEVÉNY honnan tudod, hogy meghalt? A VAK EMBER mert visszajött volna. Az ÖREG Vissza. Csönd. A SZÖKEVÉNY vontatottan: Napóleont aztán megverték. Börtönbe dobták, egy szigetre. Messze ki a tengerbe. A VAK EMBER Mert nem fért az se a bőrében. A SZÖKEVÉNY Ki mesélt nektek arról a háborúról? A VAK EMBER hát ő, a fiam. Leszökött néha a völgybe, a faluba, meg messzebb is. Tudta, mi esik a világban. A SZÖKEVÉNY De Kossuthról nem hallottatok? az öreg Kossuthról? A VAK EMBER nem. A SZÖKEVÉNY Pedig az egész ország ismeri. Elcsapta a császárt, a fiatalt, és megteremtette a független Magyarországot. Lassanként fölélénkül Kossuth a legnagyobb magyar. Intésére seregek nőttek ki a földből. Forradalom! Szabadság, testvériség, egyenlőség! Lelkesen Az egész világ őt nézte, csodálta. – És minderről semmit se tudtok?! A magyar seregek visszanyomták a császár hadait! Damjanich! Görgei! Bem! Mindenki ellenünk fordult, de… Összeborzong, meggörnyed, sokáig nézi a két közönyösen ülő alakot. Csönd. Az ÖREG Téged is ő kényszeríttet a háborúba? A SZÖKEVÉNY felugrik, kiáltva Engem? Kényszeríteni?! – Senkit sem kellett kényszeríteni! Kossuth egy szava vért gyújtott az alvó szívekben, kardot övezett a meghajlott derekakra, puskát nyomott a diákok és öregek kezébe! Három király belesápadt, mikor megmozdult az Alföld. – És Kossuth a Szentlélek tüze volt, az új Magyarország. – Március! szent Március! – Ő mondotta, hogy Magyarországot a poklok kapui sem dönthetik meg. Az ÖREG és a VAK EMBER értelmetlenül bámulnak rá. A „pokol” szónál mind a ketten egyszerre keresztet vetnek. A SZÖKEVÉNY izgalomtól remegő hangon. És volt vele, sokak között, valaki, volt vele egy – költő, – költő, aki mindenét feláldozta a hazáért… Költő és katona! Ma nevétől ittas a magyarság, a lányok szíve érte dobog a legrejtettebb pusztákon is – Csöndesebben Talán ismeritek, – hírből, – hiszen mindenki ismeri a szabadságharc másik vezérét… Ismeritek, tudjátok… ismernetek kell… Lírai bensőséggel Petőfi, – vagy te, öreg, ismered – Petőfit, Petőfi Sándort. Elhallgat és visszaül a priccsre. A VAK EMBER fejét rázza. Nem ismerem. Az ÖREG nem. Nálunk nem kell olyan ember. A SZÖKEVÉNY De ha ismernétek! …Hirtelen Szoktatok dalolni? Az ÖREG Mikor fiatal voltam… Akkor se sokat. A SZÖKEVÉNY Mindegy! És mit? Az ÖREG Hát, – vannak nóták. Azokat. De csak ha nem volt dolgom. A SZÖKEVÉNY És miért nem szereted a nótákat, a verseket?… Az ÖREG nem mondottam, hogy nem – A VAK EMBER Nincs rá szükség. A SZÖKEVÉNY Mire van szükség? Az ÖREG. Földre. Meg ránk. A VAK EMBER Semmire. Hosszú csönd. A SZÖKEVÉNY mozdulatlanul ül a priccs szélén. Odakint egyre világosodik. Az ÖREG a VAK EMBER felé A földre szükség van. Anélkül semmi se volna. A VAK EMBER nem volna, de azért nincs szükség rá. Az ÖREG Nincs. Akkor mi se volnánk. Mindhárman elhallgatnak. Végül, tompán és szárazon, megszólal A SZÖKEVÉNY Én vagyok Petőfi Sándor. Csönd Az ÖREG feláll, tesz-vesz az asztalon, az ablakhoz megy, kinyitja, orrával szimatol a levegőbe, aztán csendesen visszaül. Jó erős a reggel. A VAK EMBER Érzem, hogy megvirradt. Az ÖREG asszony bejön, tejesköcsögöt, bögrét és kenyeret hoz. Önt a bögrébe és odatolja az öreg elé. Megéheztél? Ki megy. Az ÖREG a bögrét A SZÖKEVÉNYnek nyújtja, aki int a fejével, hogy kell. Erre Az ÖREG a VAK EMBER kezébe adja a bögrét. A VAK EMBER lassan, hangos kortyokban iszik. Mikor az egészet megitta, vissza adja a bögrét. Az öregnek, aki most magának tölt. Inni kezd, lassan és hangosakat kortyolgatva, éppúgy mint az apja. Aztán a köcsögöt meg a bögrét ismét odatolja A SZÖKEVÉNY elé. Ha kell igyál. Csönd. A nap első sugarai betűznek az ablakon. A VAK EMBER Az éjjel esett. Az ÖREG Érzik az erdő szagán. Csönd. A SZÖKEVÉNY feláll, kimegy A VAK EMBERhez. Te sose szoktál lefeküdni? A VAK EMBER nem. Sose vagyok fáradt. Az ÖREG Ülve alszik. Mindig ül. Járni csak úgy jár, ha vezetik. Mindig csak ül. A napban, tornácon. Vak, de azt mondja, hogy mindent lát. A VAK EMBER Ha itt maradsz, egyszer majd te is látni fogsz mindent. A SZÖKEVÉNY nyugodtan, szomorúan Nem vagytok emberek. Az ÖREG Mi vagyunk az emberek. A VAK EMBER Mi vagyunk az emberek. A SZÖKEVÉNY Én vagyok az ember. A VAK EMBER Amíg emberek között élsz, komédiás maradsz. Föláll, mire Az ÖREG hozzálép, karon fogja és kifelé vezeti. A küszöbről A VAK EMBER visszaszól. Látlak. Tudom, hogy becsületes komédiás vagy. Maradj velünk. Kimegy. Az ÖREG nemsokára visszatér, két kézre fogja és kiviszi a karosszéket a tornácra. Ismét visszajön és megáll A SZÖKEVÉNY előtt. Azt mondta, hogy jó ember vagy. Maradj itt. A SZÖKEVÉNY Mennem kell. Ma éjszaka indulok. Az ÖREG szelíden. Akkor feküdj le. Elmégy és mégsem mégy el. Visszatérsz. Most pihenj és készülj. Kimegy. A SZÖKEVÉNY lassan végig nyújtózkodik a priccsen. Sóhajt. Pihenj és – készülj – a halálra! Odakint ugrándozó kecskék toporzékolása hangzik föl és az aranyfényű zsongó reggelbe leharsan az első rigófütty.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
