Móricz Zsigmond: Karácsonyi prezent • – Mesejáték egy felvonásban – | Nyugat 1908-1941

Full text search

Móricz Zsigmond: Karácsonyi prezent •
– Mesejáték egy felvonásban –

Személyek:

Mágótsyné, Munkács vár asszonya

Eszterhás Miklós, nemes ifjú

Kurapataki, várnagy

Homonnay

Drugeth

Palotsay (főurak)

Leányok

Nemes ifjak

Vándorkobzos

Történik a XVII. század elején.

Magas, boltíves terem, olyan magas és keskeny, amilyen csak lehet, Gótíves, mintha a templom szentélye volna.

Középen trón, baldachinnal.

Vörös és arany színben minden. A falak téglaszínre festve, az oszlopok kő szürkén, szinte a végtelenbe nyúlnak fel, s fent bokrosan szét ágaznak. Trón mellett kétfelől óriási fenyőfa, gyertyákkal, dísz nélkül.

Fáklyavilágítás.

Eszterhás jobbról áll, mereven, mozdulatlanul, csukott szájjal az egész ének alatt.

Mágótsyné a trónuson ül, előrehajolva, szerényes s szelíden, mellette két lány térdel, tiszta fehérben.

Kórus baloldalt énekel a színen kívül, a templomban.

Krisztus kapuja megnyilék,
Bé telék teljes malaszttal
Alleluya, alleluya, alleluya.

Ki jőve szűznek méhéből,
Vőlegény megváltó teremtő…
Alleluya, alleluya, alleluya.

Halálnak kemény poharin
meg oldá mi bűneinket
Alleluya, alleluya, alleluya,

Dicsőség teneked uram,
ki születtél szűz Máriától,
atyával és Szentlélekkel
örökül örökké ámen,
Alleluja, alleluya, alleluya.

A templomban háromszori csendítés. Mágótsyné letérdel a trón előtt szemben. Csend. Most Mágótsyné feláll és bemegy a templomba, lassan, mély alázatossággal, a két lány kíséri Eszterhás egyedül. Mogorván mereven áll, tudomást sem vesz az istentiszteletről.

Mágótsyné sietve visszafordul, a két lány utána.

Mágótsyné: nyakához kap s ékszerét besüllyeszti: Kösöntyűnk elveszett!…

Eszterhás oda se néz.

Mágótsyné: Kösöntyűnk elveszett. Éles hangon Eszterháshoz.

Eszterhás fitymálóan odanéz: Hol?

Mágótsyné suttogva beszél, a szomszéd teremben lévő istentisztelet miatt: Itt…vagy ott…valahol…Keressétek…Odabent…A két lány befut a jobboldali ajtón, apró léptekkel, mert a térdnél szűkre kötött szoknyában nem tudnak lépni s ez így divat.

Mágótsyné sietve élesen, suttogva, támadóan: Mért nem jössz a misére!

Eszterhás nem mozdul, feltartott fejjel, kevélyen: Csak!

Mágótsyné: Miért nem jössz a misére!…Eretnek…Pogány…Helvéciai eretnek… …Egész udvarom ott van, mind, mind, magyarok s németek s tótok s Lutherek s Kálvinok, urak s szolgák…Öklét tördeli. Csak egy cselédem meri, megcsökönyösödött pogány istentelen, velem szemben szállni karácsony estéjén…Miért nem jössz a misére!

Eszterhá: lassan, keményen, fogát összeszorítva, szinte hörögve: Festett Krisztust én nem fogok imádni…

Mágótsyné: Megfogatlak, láncra veretlek…

Eszterhás: az élő Krisztust is megfogták, megverték…

Mágótsyné: Parancsolom…Kiegyenesedik s megnő. Parancsolom…Szolgám vagy…rabom…hatalmamban…Két öklét melléig emeli s reszket az indulattól, melyen uralkodik.

Eszterhás egyszerűbben, parasztosabban neki fordul: Nem!…nagyasszony!…Parancsolhatod, hogy menjek a halálba: de azt nem, hogy menjek a gyehennába…

Mágótsyné: Blasphemia…vallásom gyalázod…az üdvözítő egy hitet…Keresztet vet igen kicsi s merev mozdulattal,

Eszterhás: konokul megáll. Harcra szerződtem…nem csuhás barátnak…Mikor a kardomat hoztam, nem kérdeztétek a hitemet…

Mágótsyné: Szembeszállsz…

Eszterhás: Mereven áll, hallgat.

Mágótsyné: Csendítés, keresztet vet s letérdel, aztán feláll: Megcsúfolod az ünnepi szent estét. Szemébe néz, egészen hozzá hajlik, szikrázó szemmel, ruhája mélyen ki van vágva s Eszterhás belenéz a mellébe, meglepetve megnézi, amit ott lát. Az asszony felveti a fejét. Majd megtanítalak…El, vissza a templomba.

Eszterhás: Egyedül, sóhajt, legyint.

Két lány: Sírva visszajön.

A szőke: Sír. Sehol sem lelem.

A barna: Valahol elhányta.

A szőke: Most mi lesz? Sír.

A barna: Hát mindent tűvé tettünk, sehol sincs.

Eszterhás: Kurtán: Ne keressétek.

A szőke: Meglepetve ránéz s félve elhúzódik, feltartott könyökkel, mintha védekezne? Mit?…

Eszterhás: Ne keressd!

A barna: A kösöntyűt?

Eszterhás: Nem veszett el.

A szőke: Hirtelen felcsapó örömmel: Hol van?

Eszterhás: Rajta van.

A barna: Kin? az asszonyon.

Eszterhás: Hát…rajta van.

A szőke: Honnan tudja kegyelmed?

Eszterhás: Láttam. A két mell között van, becsúszva…Becsúsztatva…

A barna: Akkor mégis keresteti…

Eszterhás: Ott megtalálhatjátok…

A két lány visszafelé les rá s elmennek be a templomba.

Eszterhás: Sóhajt s legyint újra. Kint ének.

Mágótsyné Szünet után, besuhog: Ezt te mondtad meg nekik…

Eszterhás: hallgat.

Mágótsyné: Gonosz vagy és lelketlen. Gyilkos szemű és ellenségem. Miért mondtad meg nekik!

Eszterhás: Hallgat.

Mágótsyné: Elrontottad az ünnepemet, tönkretetted a karácsony estémet. Ellenem esküdtél, kilestél s megmondtad nekik.

Eszterhás: Nem szeretem a hazugságot.

Mágótsyné: Ki hazudott? én?

Eszterhás: Igen.

Mágótsyné: Én hazudtam! Hazugnak nevezel? Alávaló eb, a nagyságos asszonyodnak szemébe mondod karácsony estéjén, mise alatt, hogy hazudott!

Eszterhás: Nem én kezdtem.

Mágótsyné: Nekem meri ezt mondani egy koldus szolga, nekem a Munkácsi vár asszonyának! tízezer jobbágy élet-halál urának.

Eszterhás: Annál inkább…nem vagy rászorulva…nem kell hazudnod…

Mágótsyné Csengetnek, letérdel, feláll: Imádkozni sem lehet…imádkozás közben megtámadni az embert, orvul a templom szentélyében, a tulajdon házában, az isten házában ima alatt gyalázatosan támadni rá…

Eszterhás: Imádkozás közben ne tessék hazudni.

Mágótsyné: Tömlöcbe vettetlek.

Eszterhás: Akkor is hazugság!…

Mágótsyné: Azért tettelek senkiből, szolgából udvari kamarásommá, belső szolgámmá, hívemmé, ilyen csalódás, ilyen csalatkozás… Csönd. Hirtelen kinyújtott kézzel int a templom felé. Most pedig, be a misére!

Eszterhás: Soha!

Mágótsyné: Szenvedélytől elfakulva: Be a misére!

Eszterhás: Soha!

Mágótsyné: Különösen nézi s sietve elmegy, be a templomba.

Eszterhás Ököllel csap a levegőbe: Hej!

Kúrapataki: Jön a templomból két katonával? Kurr…Eszterhás Miklós, add ide a kardod!

Eszterhás: Hátralép s kardjához kap: kardom!…soha!

Kúrapataki: Kurr…int a hajdúknak, akik Eszterhás ellen indulnak. Vegyétek el a kardját!

Eszterhás: No rajta! Kardját kirántja. A hajdúk megállnak s Kúrapatakira néznek.

Kúrapataki Szelíden: Nézd Eszterhás fiam, figyelj ide, ne makacskodj…add ide a kardod…az asszony parancsolta…Tudod, amit egy asszony parancsol, annak meg kell lenni…

Eszterhás: Kúrapataki vagy, a te szavad ennyit ér: ha az úr élne s parancsolná, azt mondanád: „amit az úr parancsol, annak meg kell lenni!…” Csak a becsületnek kell meglenni!

Kúrapataki Nevet, gonosz sátáni nevetéssel, részeges ember semmit se bánó becstelen nevetésével: Eszterhás fiam, annak meg kell lenni, no. Selyem úrfi, ez jó karácsony estéje nekem. Selyem úrfi, a markomba adott az isten karácsony estére…ez nagyon jól van így…

Eszterhás Mi bajod van neked velem: mióta a várban vagyok, esztendeje, mindig gyűlölsz s kergetsz.

Kúrapataki nevet: Nono, azt hittem, észre se vetted…hogy lehet az, hogy egyiknek minden, a másiknak semmi!…Most letörik a szarvad, Karácsonyi úrfi kardját kivonja kezembe adott az Isten…karácsony estéjén megérjük, hogy a gazdagok megaláztatnak s a szegények felmagasztaltatnak…

Eszterhás: Én vagyok a gazdag, a csallóközi szegény nemes fiú, akinek semmi egyebe, csak egy szál kardja s avval indul kenyeret keresni s te vagy a szegény, a Munkácsi várnagy!

Kúrapataki: Háá…nemcsak kenyérrel él az ember, igaz-e s neked abból a nemcsak kenyérből jutott több mint kellene…Nemcsak a világi javakat osztotta el az isten rosszul a földön, hanem a testi-lelkieket is. Én is ember fia, anya gyermeke vagyok és nyomorék vagyok, és rothadt vagyok és undok vagyok…no nem a magam szemében, hanem a tietekében…ezekében, az emberekében, a templomi térdeplők szemében, a szép asszonyok szemében, az asszony szemében…és te gazdag vagy, egyenes derekú, sima pofájú, fényes hajú, vizes szemű pöfeteg: a te borjú tekinteted előtt nem veszik észre az én farkas fogaimat, nézd: a tükörre mutat az én szemem csillog, mint a gyertyavilág, az én arcom éles és kemény, mint a fegyver, az én koponyámban gondolatok és akarat és vágy lakik: s nekem mindig a szegényeknek kell lenni, a kincsek őrzőjének, aki hozzá se nyúlhat az aranyhoz, csak csattogó foggal őrzi: hát nem! én is akarok élni és habzsolni és dúskálódni s bujálkodni. Én is felül akarok egyszer már lenni…hahá, ugrik fejedre, fejedre!…kezembe adott az isten s asszonyunk parancsolt, hogy a fegyvert markodból kiüssem…hahá!…Nem kell más szépség a világon, csak az ami én vagyok!…nem kell más erő a világon, csak az ami én vagyok…nem kell más a világon, csak én…csak mi, én és ezek…vérívó farkasok…Nem kell megállás, és puhaság, a kövérség, a teljesség, az épség, a szépség: én kellek, a nyomor és a düh… Mindig csak alul? mindig csak a zugból lesni a percet? nem, egyszer már én öntöm el a világot a magam erejével és szétomlik a selyem és a bársony és a puhaság, ami nekem nem kell, amibe ti selyem úrfiak fetrengtek a selyem lányokkal…mi kell az embernek? semmi! se igényem, se kívánságom, sárban fetrengeni s visszamenni a réti csikaszok közé s ordítani, hahó, hahó, hogy reszkessen, ahol még egy selyem úrfi maradt…vagy ha megmarad valami a rongyaitokból, amit én csináltam a rabszolga koromba: abba majd én takarózom és én csavarom magam a rongyaitokba…Karácsony estéjén feldagad a szív öröme, minden szegény örvend s csikorgatja a fogát: lesz még Karácsonya mindannyiunknak…

Eszterhás: Varangy…csak köpködj…varangyos béka…

Kúrapataki: Hahá, tudtok kapkodni és cicázni és mulatni a selyemlányok körül s honnan tudjátok?! hol tanultátok?! miért tudtok megállni mint a szálfa, hahá…mind le fogjuk vágni az erdőt s építünk belőle sírkereszteket…a templomból csengetés hallik.

Eszterhás: Térdepelj le, te pápista vagy.

Kúrapataki: Én térdepeljek, mikor te állsz?…hahá…te kálomista vagy s felszabadítottad magadat a rabság alól?… térdepelj le te, mert te vagy a szolga: kezembe vagy adva s ha megfoglak, majd térdepelsz s nem itt, lent a vár tömlöcében s még legjobb a sírban s még lejjebb a pokol fenekén…Add a kardodat…

Eszterhás: Elüti a Kúrapataki kardját, hogy az kiterül: Vedd el…

Kúrapataki? Hahá…s erősebb és ügyesebb s nagyobb…ez rosszul van, rossz ez az osztozás úristen, de majd kisegítjük magunkat…no, no…hiszen vagyunk elegen, hajdúk, farkasok, bitangok, fiaim, rá…s ha ez kevés, majd többeket…az ajtón kiint s bevonul egy csapat fegyveres.

Kúrapataki: Ide figyeljetek, neki a dárdákkal! csak a belét!…bort fogok inni a serlegemből, koponyájából bort iszok az egészségetekre, karácsony esti prezent ez nekem…

Eszterhás: A sarokban s neki készülve a harcnak: No uram jézus nézz ide Karácsony estéjén, rajtam a gazok…

Kúrapataki: Hahá…kardját emeli s készül, hogy jelt adjon a katonáknak.

Mágótsyné: Megjelenik a templom ajtajában: Mi történik itt?…

Kúrapataki visszafordul: Nagyságod parancsolatját alázattal beteljesíteni…

Mágótsyné Előbbre jön: Hogy meritek megzavarni a szent misét…

Kúrapataki: Kardját átadni nem akarva.

Mágótsyné: Add át kardodat.

Eszterhás: Soha.

Mágótsyné: Add kardot, vagy látod tömlöcbe kerülsz.

Eszterhás: Hagyjon engem nagyságod! Mért vetette ki rám a hálót…Ha eretnek vagyok, nem ma lettem eretnek…tegnap is tudta ki vagyok…Miért tett kamarássá maga körül…Én a palotába való nem vagyok, én hízelkedni s csúszni-mászni nem tudok, nyalakodni és hazudni nem való vagyok…Ezek a cenkek idevalók, én csak szabadságra s szép igazságra született vagyok…Ezek a hatalom szolgái s én…én maga a hatalom vagyok…

Mágótsyné: Nem tűröm az ellenszegülést…kardját vegyétek el…de egy hajszála is meg ne görbüljön…

Kúrapataki: Rajta…

Mágótsyné: De ha csak egy sebecske lesz rajta, fejeddel lakolsz…

Kúrapataki: Mi vagyok én, hogy nekem lehetetlen parancsokat ad az asszony…Bizony nagyobb örömem se lehetne, mint nyakát szegni a selyem úrfiaknak…

Mágótsyné: Íme, a hálátlan, íme a kegyetlen, így szedjen fel porból embert valaki: mindenáron meg kell kapnom a kardot, míg vége az istentiszteletnek…

Kúrapataki: Rajta! Katonák egy lépéssel közelebb zárkóznak Eszterhás körül.

Mágótsyné: Ennyi férfi nem bír vele, hadd lássam asszonyszív mit tehet…Félre! Katonák szét nyílnak s ő Eszterhás elé lép. Eszterhás Miklós, add át kardodat!

Eszterhás: Haboz, tépelődik, akkor rálép a kardra, ketté töri s a csonkáját átadja Mágótsynénak: Tessék.

Mágótsyné: Megdöbbenve, haraggal, habozva átveszi. Int a katonáknak: Menjetek. Katonák el.

Kúrapataki: Marad. Csend.

Mágótsyné: Mi volt ez!

Eszterhás: Gyalázat.

Mágótsyné: Igen, gyalázat!…A szent karácsony estén…Nem is tudom miért nem vágattalak négybe s mért nem koncoltattalak fel…Velem dacolsz?…te senki, te semmi…Ha enned nem adok, éhen halsz, ha innod nem adok szomjan halsz, ha életben nem tartalak, meghalsz…helyen, hogy itt csúsznál énelőttem a porban s papucsom szegélyét imádnád… Ki vagy te?

Eszterhás: Férfi.

Mágótsyné: Férfi annyi van, mint a szemét, férfi annyi van, mint a sár…Mire kellesz nekem?…Férfival van tele a templom és a vár, kezemre könyörög egy Homonnay s Drugeth s Palotsay s ha kinyújtom ujjamat, mint a darazsak szállnak a cukorra a férfiak rajban és seregesen…így turkálok bennük…S nekem itt egy szolga, gőgjét meri mutatni…Férfi vagy!…Ha kezem egy férfinak adom, nem kell viaskodnom egyetlen eretnekkel, falvakat hódoltat nekem, eretnekek megyéit hajtja énnekem udvarom keresztje elé s veled együtt szegény…azt hiszed megtörik rajtad akaratom…

Eszterhás: És te azt hiszed, ha százezrek csókolják a lábad porát, én, csak azért, már közétek vetem magam?…Arany szoknyád ugyan mi mást takar egy gyenge asszony gyenge testénél…Arany szoknya, arany áron…Nem te vagy a hatalom, hanem ami beborít s megfullaszt súlyával, az arany: Hernyó vergődik vontarany burkában és aki férfi érted a festett Krisztust imádja, téged észre se vesz, az asszonyt, a férfi, csak az aranyat…Eressz engem kirepülni, miként a madár a hegyekbe, ligetekbe, ha én asszonyt veszek, sólymomat ujjamra vettem s kit elbocsátottam meg visszaszáll, hogy kezemből egye a szerelem ételeit…s kebelembe bú, hogy melengető karom alatt lelje a szerelem édes búvóhelyeit…csönd. Elmehetek?

Mágótsyné: Hová?

Eszterhás: Tömlöcbe, vagy ki a világba, mit bánom én?

Csöngetés. Mágótsyné letérdel. Aztán csönd.

Felhangzik az ének a templomban.

Mágótsyné: Feláll, lassan felmegy a trónusra s leül, tenyerébe hajtja fáradt fejét.

Kint énekelnek. Eszterhás halkan, aztán erősebben énekelni kezd.

Eszterhás: Ének.

Öröködbe uram pogányok jöttek,
és szent templomodat megfertőzték,
Jérusálem leányát elrontották,
és széjjel nagy kőrakásokra hányták…
szolgáiknak testek,
akik megölettek,
adattak a vadaknak
húsok te szentidnek
ételül vettettek
a mezei vadaknak…

Mágótsyné: Halkan utána énekel:

a mezei vadaknak…hirtelen felijed. Ezért meghalsz.

Eszeterhás: Miért.

Mágótsyné: Eretnek éneket a szent mise alatt…

Eszterhás: Nekem is Karácsony estém van talán. Te itt bujálkodsz az isteneddel s nekem nem szabad egy hanggal elé fohászkodni…

Mágótsyné: Apage Satanas!

Eszterhás: Hej nehéz szolgálat az asszonyi szolgálatnak tisztje…

Felnyílik az ajtó s megindul be a menet.

Jobbról áll a trón előtt Eszterhás, balról Kúrapataki.

Jönnek a csoportok. Elől néhány lány s apród, aztán férfiak, nők, énekelnek falállnak a trón körül.

Karácsony estéjét ím vígan köszöntsük,
Szívünknek szerelmét imám kiöntsük,
haj, haj, haj asszonyunk előtt
haj, haj, haj, adj isten erőt,
adjon isten egészséget,
boldogságot, kedvességet,
szépséget és vitézséget,
vitézséget, ellenséget,
Isten áldja a jó embert egy szó úgy mint száz.
Derék ember, aki minket hátunk mögött s nem eszembe gyaláz!

Mindenki pohara kap.
haj, haj, haj
haj, haj, haj,
jó bor-e, gazda,
jó szőlő hozta,
az úristen áldja meg,
aki ezt kapálta,
aki ezt hozatta,
aki ezt megissza.
Issza már, issza már!
Minden issza már!
Ez a pohár bujdosik,
Ilyen a barátság,
Kézről kézre adatik,
Ilyen a barátság:
Nosza pajtás tölts innom
Ilyen a barátság
Feljebb töltsed poharam,
Ilyen a barátság!
Ilyen, ilyen, ilyen az, ilyen a barátság!
Közben mindenki tovább adja a poharát.
Egyet tojik a fürjecske, rirom, ráróm,
Retye rutya szénám rendben rendem, rendem, ráróm!
Sárga rigó, tarka túró, rezes kalapácsot,
Bükkfa nadrág, tüdős hurka, mámoros kovácsot!
Komám asszony félre csapta paszomántos kontyát,
Cigányasszony ölbe hordja visító porontyát,
Ne egy táncot komámasszony, ha itt van a bálba,
Hagyma, répa, répa, retek legyen a kamrába!
Jaj, de bolond ének pajtás, se füle, se farka,
Százesztendős kanverébnek, százesztendős kanverébnek
Hátul van a farka.
Éljenek azok,
akik gazok!
Kik nem gazok!
Légyenek gazok!
Adjon isten minden jót,
Bort, pecsenyét, olcsó sót,
a lengyelnek sok borsót,
a németnek koporsót,
Adjon isten egészséget,
Magyarok közt egyezséget,
Bort, pecsenyét, békességet,
Szép jó feleséget…

Karácsony estéjét ím vígan köszöntsük,
Szívünknek szerelmét immáron kiöntsük,
Haj, haj, haj, asszonyunk előtt,
haj, haj, haj, adj isten előtt.

Kúrapataki: Előre lép.

Munkács vára népe, mind kicsinye s nagyja

Mi asszonyunk előtt köszöntését adja!

Hogy azt a jóisten minekünk meghagyja,

Hogy asszonyunk szónkat szívesen fogadja! Vivát, vivát, vivát!

Mind: Nagy éljenzés.

Mágótsyné: Álmodozó fáradtsággal ül a trónon: Egregii fideles nobis incere dilecte salutem et gratiam nostram…Örömest vettük szerelmeteknek csekély jeleit és kívánjuk szívesen, isten éltessen benneteket…

Mind: Vivát!

Homonnay: Spectabilis et Magnifica Domina, mi is kegyelmed kérői, szeretettel köszöntjük nagyságodat s kérjük ránk gondolni ne feledje.

Drugeth: Váraink, házaink, kőbástyáink zengjenek a nagyságod tiszteletétől…

Palotsay: Mind örökkön örökké asszonyom!

Kúrapataki: Míg az ajándékoknak kiosztatása kezdődnek, meghallgatná-e nagyságos asszonyunk a vándorkobzos fura furcsa éneklit?

Mágótsyné: Boldog örömmel.

Vándorkobzos: Előlép s énekel: Az prédikátortól prédikálást. Ne várjatok az kobzostól unalmas kántálást, Ha adtok utána jó vacsorát s hálást, Akkor aztán leszek is hálás. Nevetés.

Ének:

Új hírt mondok, minden reám hallgasson
Egy históriául sokat tanuljon.
Zum, zum, zumzum
Hajbó, hujbó,
Hujja hajjabé…
Egy kövér kulcsárné: No ezt meghallgatjuk…
Egy vén ember ilyen panaszt indít
Három felesége néki vala
Zum, zum…

Más asszony nevetés: Hojjé ez megrángat. Jaj szegény feje.

Az első igen jó és szelíd vala,
Minden hat hónapba kisöpör vala.
Zum, zum…

A kulcsárné: No szép egy asszony lehetett!

Második igen víg és kedves vala,
Kontyát is béitta, ha kedve vala
Zum, zum…

Más ember: Hahaha, no nesze neked!

Harmadik ájtatos és kegyes lévén,
Ennie sem adott, vala oly fösvény,
Zum, zum…

Más asszony: Uh, de egy huncut ember vagy te Jóska.

Mikor lépj hát bele az házasságba,
karácsony havába de aratás tájba!
Zum, zum, Zumzum
Hajjbé, hujjbé,
Hujjahajjabé…

A kulcsárné: No ez passzol össze! A nótáddal elmehetsz! Kórus nevetése. Mind nevetés.

Homonnay megsértve: Mire véljük ezt a nótázást nagyságod udvarában?

Drugeth: reméljük nagyságod jó szava elveszi rólunk azt a csúfot.

Palotsay: Egyenesen szólván, kérjük nagyságodat, hogy mindjárt nyilatkoztassa ki véleményét a mi kérésünk felől.

Mágótsyné: Óh istenem, nem kell nagyságotoknak így fel venni az ártatlan csácsogó beszédjét. Ugyan mi ellenünk szegény némberek ellen ment az. No de megértve kegyelmeteknek s mindnyájatoknak jóságát s szívességét, íme régi szokás szerint kiosztjuk a mi csekélységet karácsonyi prezentnek kinek-kinek juttatni módunkban volt.

Mind: Vivát.

Mágótsyné: Amint sorra felhordják előtte az ajándékokat: Vegye nagyságod ezt a türkizes öves kardot, melyet boldogult lelkem uram viselt, kegyes emlékül.

Homonnay: Átveszi: Száz misét mondatok a boldogult úr lelkéért. Megcsókolja a kezét.

Mágótsyné: És kegyelmednek jó ifjú nagyságos uram e pajzsot, mely török fogságából jött az én boldogult szerelmes egy uramnak.

Drugeth: Kezét csókolom nagyságos asszony!

Mágótsyné Míg ez kezet csókol: Nagyságodnak pedig holtig való barátsággal e sisakot, akit távoli London városból nyert az én holtig siratott drága boldogságos uram!

Palotsay átveszi: Köszönöm asszonyom, de meghidd egyebet vártam volna tőled!

Mágótsyné: Egyebet nem szolgálhatok édes uraméknak…

Homonnay: No testvér, kosarat vettünk.

Mágótsyné: Azért nem kell sietnetek uraim.

Drugeth: Értjük, útilapu van talpunkra kötve.

Palotsay: Isten megáldjon nagyságos asszony.

Mágótsyné: Ha ilyen érzékenyek vagytok, akkor mit tehetek?

Az urak el.

Mágótsyné: Most osszátok ki egymásnak az ajándékokat. Vegye mindenki szívesen amit kapott, bár sok, bár kevés, egyforma jó szívvel lett.

Zsibongás: Mindenki felveszi a maga ajándékát, amit Kúrapataki oszt ki.

Mindenki kap ajándékot, csak Eszterhás nem.

Kúrapataki Aki hosszú selyem dolmányt kapott: Vitézek, vitézlők és leányzó asszonyok!…Magára teríti a selyemköpenyt. Gondoljátok csak fel, a mi asszonyunk édességes szerelmét az ő hív cselédeihez. Lám, mindenki, hogy megkapták maguk jutalmát…Tudjátok meg, hogy nehéz az élet és nehéz embernek emberrel megélni, mert farkas a farkassal, medve a medvével baráti mód lakik az erdőben, december az embernek mindenkor farkasa s medvéje s marcangolója. Kivált a mai időkben, mikor ilyen szörnyen kifogyott az emberekből a szív s a jóakarat. Torkát nézi mindenki a másiknak, hogy harapjon bele, mert nagy a szegénység és a nyavalyássá teszi az emberi lelket. De itt csakugyan az asszonyi lélek, az megtalálja kinek-kinek az ő legbelső kívánságát, boldog vagyok már én először az életben, hogy bíbor köpönyeget boríthatok szegény vállaimra…Kiáltsatok azért háromszoros vivátot a mi nagyságos asszonyunk életére!

Mind: Vivát! vivát, vivát!

Kúrapataki letérdel fél térdre: Értem nagyságodnak szíves jóakarattyát, letérdel egészen nagyságos asszonyom!…

Eszterhás: előlép, semmi ajándékot nem kapott.

Mágótsyné: No mi az Eszterhás fiam?

Eszterhás: Búcsúmat ajánlom asszonyom!

Mágótsyné: Búcsúdat?

Eszterhás: Búcsúmat…Reggel eltávozom…e várból…

Mágótsyné: Ugyan s miért?

Eszterhás: Miért nagyasszony?…kérem elbocsáttatásomat…durva daróc nem illik a bíborpalást mellé…Miért is maradjak? Van itt hűség, alázatosság és engedelem! Mire nézzem én a napot e nemes várban?…Különben is ma már nagyságod eléggé megmutatta az eretnek eb előtt érzett jókedvét…

Mágótsyné finom mosollyal: És hogyan Eszterhás uram?

Eszterhás: Sok hűségemért, sok szorgalmatosságért…ha nyers is volt az, és vad is volt…megérdemeltem volna az utolsó alkalomra egy kis prezentecskét: nem áráért, értékéért, de a becsületért…

Mágótsyné hosszú csend: És ha…Eszterhás Miklósom…ha én kegyelmednek adnám…felemeli két kezét, ezt az én két gyenge asszonyi kezemet…mély csend, meg volna-e elégedve kegyelmed?

Eszterhás: egyenesen, bátran fellép a trón első lépcsőjére: Asszonyom…kire bízod magad?…az ordasra?

Magótsyné: Az ordasra!

Eszterhás: A törött kardomra?

Magótsyné: A törött kardodra!

Eszterhás: A senkire?

Magótsyné: A férfira!

Eszterhás: Egy erős asszony?

Magótsyné: Egy gyönge asszony.

Eszterhás: Egy életre?

Magótsyné: Egy halálra!

Eszterhás letérdel s ölébe hajtja a fejét: Óh én anyám…asszonyom…gyermekem…

Mágótsyné: Átöleli a fejét: Én erőm, egyenes szív, férfiam…