Karinthy Frigyes: Előszó egy készülő verskötethez
Elmondom hát mindenkinek.
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
Világra jöttem, vérben és mocsokban,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Elmondom hát mindenkinek.
De mindig megrekedt a féluton.
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
Elment a sírba, itthagyott.
Elmondom hát mindenkinek.
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Hogy szólok istennek, ha van.
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Nem méltatott reá, hogy őt higyem.
Elmondom hát mindenkinek.
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak.
De minden álomnál több a valóság,
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Se északfény, se áloévirág.
Se tűz, se víz - csak ember, aki él,
Mindenkinek utódja, őse,
És nem is nálatok több, csak magamnál.
Elmondom hát mindenkinek.
De béna a kezem s dadog a szám.
Segítsetek, jaj, nyujtsatok kezet.
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
Itt lent a porban rossz a hangom.
Emeljetek fel a magosba.
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Nektek, kiket szerettem
Szelídek, szépek, búsak, kedvesek.
Amit majd elmondok mindenkinek.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir