ASZLÁNYI KÁROLY: ÉS JÖTTEM, HÉT KÖVÉR ESZTENDŐ UTÁN
vigan mosta magát a hegyi hólében s piperkőc
mosollyal zuhant a számra,
piros rokolyája alól
ropogós húsa harsant.
És jött a dél és máglyát díszített,
olvasztó borokat hintett málnaszín
parázsra. De ott is hagyott sárgára szikkadt
salak-szívemmel s a csókja emlékének
csalánba mártott koncán rágódva unos untig.
És jött az este izzadt, ezüst
pofáján kövér örömmel, csillámló
emlőjén sok köröm nyomát viselve: jeges
szemét fejembe fúrta amint a szél
ki-bejárt a száján.
Huhogott és
meleg fülemet árnyas hasára nyomta.
És jöttem én és erre-arra néztem
hét kövér esztendő koncát szopogatva
s a szemeim, mint éhes farkasok, kutattak régi
szeretők s meleg ágyak után. De ezt felelték:
«A hajnal? jaj, ki látja őt? s a déli napba ne nézzen
fiatal barátom» – s a másik, nevetve: «az este
szétfolyt a földön mint olvadt ezüst, én láttam
ezer gyöngyös göröngybe mállott!»
«s ki hiszi el magának, régi szerelmei
díszes meséjét…?!»
gondosan eltett néhány szerény szerelmet
mostan kiásom.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir