A NYUGAT HÍREI

Full text search

A NYUGAT HÍREI
Lengyel Menyhért összes művei. A Lantos R.-T. kiadásában most jelennek meg Lengyel Menyhért összes szindarabjai öt kötetben. Tizennyolc egész estét betöltő szindarab s hat egyfelvonásos a gyűjtemény tartalma, mennyiségre is imponáló, tartalmára nézve pedig nemcsak azért rendkívül érdekes, mert nehány joggal világhírű munka is bennefoglaltatik s külön minden darabja érdekessége és értéke a magyar szinműirodalomnak, hanem mert az író nehány, szinpadon eddig meg nem jelent műve is először lát e kötetekben napvilágot. Így például a «Dobpergés» című nagy ötfelvonásos pacifista dráma, melyet az író is legjelentékenyebb munkájának vall, továbbá a Névaparti estély című háromfelvonásos szindarab, valamint a Biró Lajossal együtt írt Evangeline című új szindarab, mely még nem is került szinpadra.
Az öt kötet első kötete, mely karácsony és újév közt jelenik meg, tartalmazza Lengyel Menyhért új szindarabját, a Postáskisasszonyt, – melynek első felvonását a Nyugat e száma közli – továbbá a világhírű Taifunt, – a Nagy Fejedelmet az író első szindarabját s az Árny című egyfelvonásost. A kötet külön is minden könyvkereskedésben kapható.
New Yorkban Maey-Masiusnál megjelent Kosztolányi Dezső regénye. A véres költő «The bloody poet» (A Novel about Nero) címen, Clifton P. Fadiman fordításában.
Déry Tibornak f. é. december hónapban négy ív terjedelemben, famentes papiron verseskötete jelenik meg Énekelnek és meghalnak címen. A kötet előfizetési ára 2 pengő. Előfizetéseket elfogad a Nyugat kiadóhivatala.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir