FARKAS LÁSZLÓ: VERS, ÉJSZAKA

Full text search

FARKAS LÁSZLÓ: VERS, ÉJSZAKA
Körülöttem messziről világít a város, sötétben állok a búcsúzó fák alatt
a szél vállamra rázza az éjszaka fekete kendőjét
kedvesemmel a jóemberek keze is eltávozott tőlem
magam maradtam, ki nem értem az egyszerű dolgokat, éhséget, ligeti harmatos ágyat
messzement kedvesem szemében terülnek-e még álmok
a csönd viharától barna a búcsúzó fák kérge
s mig bontogatom az egyszerű érthetetlenségek burkát: a város felől apám sorsa harangoz a szomorú percek esőjében
kedvesem nem tudja, hogy útunk a végtelenben sem kanyarodhat többé egymás mellé
állok mozdulatlan az alvó fák alatt (szél torzítja-szépíti sötét lomb-arcukat)
apám sorsa újra kondúl a vigasztalanság tornyában
mi ketten mindig a másé voltunk s mienk csak a szomorúság új árnyékai
kedvesem magával vitte a vidám földet, a békés csöndet, lányok bokrétás kedvét és a nappalt
s én is csak úgy kellettem néki, mint felhő a madaraknak:
szárnnyal rebbenteni, általrepülni rajta
közöttünk szavak szőtték a hidat
s most kettévált alattunk, hogy ne térhessünk egymáshoz vissza
néztem lengő léptei után
felettem éhség, nyomor s árnyékom felsápadt zászlaja integet
s míg fennt elfáradt felhők fejüket ejtik ég párnájára kis pillanatokra
(mintha galambok ülnének templom kőpárkányán puha alkonyatban)
szám pereméről lábam elé hullanak elmondatlan szavak
miket még tegnap érte csiszoltam símává

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir