Fodor József: Vers az érlelőhöz | Nyugat 1908-1941

Fodor József: Vers az érlelőhöz

Mint a széphajlásu hegyen
A bornak sok-kacsú venyigéjét,
Úgy mesd meg az én vesszőmet
S magas karómra göndörítsd,
Hogy hűségesen kússzak
Irányában az igaz útnak.

S mikor a virágok illatai
Csordogálnak, mint patakok,
Édesen görögnek a felhők,
Mint a jóllakott nyájak:
Én a nagy beteljesítő mámornak
Víg öntudatában dúslakodjak.

Mikor, mint arany mennykövek
Lombfelhőket szakítva,
Robognak a gyult arcu almák,
Záporzó rózsáktól pettyes a part:
Mint ki cukorba falt s mohóságát
Oltva, nem törülte meg száját

S a hegyek szeplői a melegtől
Kipattognak, az áfonyák,
S átható tüzednél, oh nap,
Nyárson forgatod a csillagokat:
Hogy minden oldalról érjék,
Forgasd életem venyigéjét.

Te, nagy tápláló, te nagy szatír,
Te bronz sugaru Isten,
Pengesd sugaradat, mint aranypénzt,
Sugarad gügyögő fuldoklását,
Mely úgy ömlik erőd túlságán,
Mint viz a szüknyaku korsó száján!

S én úgy igyak napot, életet,
Kitáruljak mindennek, mi van,
Mindent véremmé érlelőn,
Mint a nemes gyümölcsök teszik,
Nagy Gazdám tetszésére érvén
Életem sok-kacsú venyigéjén.

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir