ILLYÉS GYULA: ELÉGIA
egy férfi nézi a tájon élete múlását –
mintha halálos elitélését hallaná olvasni: néz a messzeségbe értelmetlenül!
férfi ő és könnye mégis majd kicsordul a fényes gyeplőszárra.
vad árja hozta őt idáig és dobja fel mostan fájduló
szivét a mély áram szinére, a langyos őszi levegőre –
érzi szivén a rőt, lágy fény öblitését, – s ha nem szégyelné sírna.
s míg lovai krumplival megrakott kocsiját úgy vonják mint hattyuk
ő sorsára eszmél… remegve nézi az elomló vidék tárgyait suhanni –
oly magányos, hogyha isten megszólítná, mostan mint társával beszélhetne véle.
megvédeni szivét mely lapul mint állat emelt husáng előtt
lapul és reszket a fájdalom előtt mit még nem is ismer –
szerelmes leány reszkethet így első feláldozásától, – forró tagokkal bújva kedveséhez.
minthogyha szekere e hallgatag úton a földről, életéből
kanyarodna el és vinné vinné el őt hirvivőnek
hogy elmondja mit látott az örök világon, mit gyüjtött magának, mit visz el a földről.
emlékeznie kell
Tričre városára
hol egy vasárnap járt
ragyogott a felöntözött utcán s ablakokon
az egyetlen villamos mint kis kutya
szaladt utána messziről s csaholt
rongyos sipkáját félrecsapva
úgy hordta mint olajbogyós koszorút
lant gyanánt botot pörgetett s dúdolt
mikor a déli toronyból zengő
ezüst madarak rajzottak szét a tér felett
fölrebbentek az összes faliórák
ha megpendithetett volna egy napsugárt
csapongó csendülni vágyó öröme egy percre
áthangzott volna egész Európán
csak féloldalt mer szertepillantani, ha lenéz leszédül a mély fájdalomba
az alsó hideg árba, ahonnan felszakadt s ahonnan susogást
s panaszt vél hallani s átkot mint füstölgő kanóc sistergését.
fúrja magát föl-föl a kék öröklét felé, azután lefordul
apró porfelhő jelzi hova hullott, hol kinlódik, véres
szárnyakkal hol hal el –
felszökkent a sáros folyamból, felszökkent a szennyes
történet-előtti korból amely sorsát vakon hömpölygeté –
lelke fölébredt, – hogy nyilani kezdett, szemére azonnal könnyek harmatoztak.
mozdulatlan gubbaszt kocsiján és úszik…
néz a messzeségbe értelmetlenül! – s csak könnyei folyásán
érzi, hogy él, él mint egy rossz emlékben.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir