FEKETE LAJOS: TÉLI ESTÉKEN UNOKÁKNAK
FEKETE LAJOS: TÉLI ESTÉKEN UNOKÁKNAK
Ne nézzetek a szemeinkbe: bennük riasztanak
a nem rég mult igazi mesék:
mi dúltuk fel a napos mezőket.
Ne nézzetek a szemeinkbe: az orosz muzsik
kunyhójára mi vetettünk csóvát,
mi gyujtottuk lángra a megrettent szivek
végső menedékét. Meg ne csókoljátok a szánkat:
a mi szánk trombitált előré-t, hipp-hipp-hurrá-t.
A mi szánkon tajtékzott vérizü mámor,
harci röhej s a mi szánk köpött a Kárpátokban
a magyar feszületre. Ne nevezzetek édesapánknak:
szerb gyerekek gyomrát mi bicskáztuk ketté:
Sabácon... Sabácon!... Mi döglesztettünk
magyar bakákat dermedt mezőkön Szibériában
s csendes Csikországban mi csúfitottuk meg
a szép bimbós kelyhü székely szüzeket.
Erdőirtás után akik megmaradtunk: tönkök,
csonkok, a megtépett lombok fájdalma van bennünk:
ne nézzetek a szemeinkbe... Átok jól tenné,
ha fekete hallgatással némitaná el örökre
a szánkat, hogy ne tudnánk álmokat megrontó
véres mesét mondani téli estéken unokáknak.
Erdőirtás után napra csókolt dús hajtásai
a mának utálkozzatok rajtunk, hogy egy békésen
szántó lengyel parasztot - a csunya emlékü
Volhyniában - egy félig döglött srapnell
összetépett. Ó, ekés lengyel paraszt, ki születtél
késett aratásra, utálkozzál rajtunk:
a magvetők mi voltunk; táncban mi bokáztunk
hirtelen halálkor a hideglelős este
ölelő karjában. - Százezer nagyátkú,
jó muszka anyának mi fojtottuk álmát
sápadt lápvirággá a mazuri tavakban...
S akik ott megholtak s akik itt megholtak:
mennyi, mennyi testvér: szemeink gyülöltek,
kezeink gyilkoltak és akik gyilkoltunk magyarok,
németek, muszkák, taliánok, - ó, emberek, emberek
csókos, messzi tájról: mi voltunk,
mi voltunk!!... Átok jól tenné,
ha fekete hallgatással némitaná el örökre
a szánkat, hogy ne tudnánk álmokat megrontó,
véres mesét mondani téli estéken unokáknak...
a nem rég mult igazi mesék:
mi dúltuk fel a napos mezőket.
Ne nézzetek a szemeinkbe: az orosz muzsik
kunyhójára mi vetettünk csóvát,
mi gyujtottuk lángra a megrettent szivek
végső menedékét. Meg ne csókoljátok a szánkat:
a mi szánk trombitált előré-t, hipp-hipp-hurrá-t.
A mi szánkon tajtékzott vérizü mámor,
harci röhej s a mi szánk köpött a Kárpátokban
a magyar feszületre. Ne nevezzetek édesapánknak:
szerb gyerekek gyomrát mi bicskáztuk ketté:
Sabácon... Sabácon!... Mi döglesztettünk
magyar bakákat dermedt mezőkön Szibériában
s csendes Csikországban mi csúfitottuk meg
a szép bimbós kelyhü székely szüzeket.
Erdőirtás után akik megmaradtunk: tönkök,
csonkok, a megtépett lombok fájdalma van bennünk:
ne nézzetek a szemeinkbe... Átok jól tenné,
ha fekete hallgatással némitaná el örökre
a szánkat, hogy ne tudnánk álmokat megrontó
véres mesét mondani téli estéken unokáknak.
Erdőirtás után napra csókolt dús hajtásai
a mának utálkozzatok rajtunk, hogy egy békésen
szántó lengyel parasztot - a csunya emlékü
Volhyniában - egy félig döglött srapnell
összetépett. Ó, ekés lengyel paraszt, ki születtél
késett aratásra, utálkozzál rajtunk:
a magvetők mi voltunk; táncban mi bokáztunk
hirtelen halálkor a hideglelős este
ölelő karjában. - Százezer nagyátkú,
jó muszka anyának mi fojtottuk álmát
sápadt lápvirággá a mazuri tavakban...
S akik ott megholtak s akik itt megholtak:
mennyi, mennyi testvér: szemeink gyülöltek,
kezeink gyilkoltak és akik gyilkoltunk magyarok,
németek, muszkák, taliánok, - ó, emberek, emberek
csókos, messzi tájról: mi voltunk,
mi voltunk!!... Átok jól tenné,
ha fekete hallgatással némitaná el örökre
a szánkat, hogy ne tudnánk álmokat megrontó,
véres mesét mondani téli estéken unokáknak...
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
