BABITS MIHÁLY: A TITKOS SZÉL • (Uti emlék)
BABITS MIHÁLY: A TITKOS SZÉL •
(Uti emlék)
(Uti emlék)
Emlékszel-e a titkos, forró szélre?
Mint egy kisleány,
ki egész éjjel sirt, vörös, dagadt szemekkel ébred – «Óh
a moszkitók!» – nyögtél amint kijöttél reggelizni sárga
japán-selymedben. – «Ennyit ér a csipkeketrec! a habos
szunyoghálók! a tornyos ágy! Ugy összecsiptek! vak vagyok!» –
Alattunk a szent táj örök operadiszletét kitárta.
Egyedül ültünk óriás terrászon. Meghalt a szezón.
Amerika leányai visszahajóztak a tüzes
olasz karokból, s mintha a hivek fogytán egy régi zárda
elárvul, ránk maradt a nagy hotel, s mint büszke várurak:
tátongó termek, drága függőkertek dus lépcsői, mind
mienk, s a völgy szédületes hajlásain könyöklő várta
minket lesett, s árkádok és balusztrád, s este ablakok
pazar sora gyult egymagunk tiszteletére, a szakács
magunknak főzött, szolgahad figyelt és rangot tartva várta
ébredésünket reggel a palota mint királyokét,
s meghitt mosollyal Mario, kedves pincérünk… aznap is
ő jött elénk, sajnálva: «Szép signorinák szemének árt a
s c i r o c c o!…»
S emlékszel, hogyan bámultunk? – Scirocco? – De hisz
egy pálamág sem ing, de hisz vak csöndben a magnoliák,
meredtek a naspolyafák, és terraszokról terraszokra
oly mozdulatlan hullt a lomb mint elvarázsolt vízesés. –
Mint egy kisleány,
ki egész éjjel sirt, vörös, dagadt szemekkel ébred – «Óh
a moszkitók!» – nyögtél amint kijöttél reggelizni sárga
japán-selymedben. – «Ennyit ér a csipkeketrec! a habos
szunyoghálók! a tornyos ágy! Ugy összecsiptek! vak vagyok!» –
Alattunk a szent táj örök operadiszletét kitárta.
Egyedül ültünk óriás terrászon. Meghalt a szezón.
Amerika leányai visszahajóztak a tüzes
olasz karokból, s mintha a hivek fogytán egy régi zárda
elárvul, ránk maradt a nagy hotel, s mint büszke várurak:
tátongó termek, drága függőkertek dus lépcsői, mind
mienk, s a völgy szédületes hajlásain könyöklő várta
minket lesett, s árkádok és balusztrád, s este ablakok
pazar sora gyult egymagunk tiszteletére, a szakács
magunknak főzött, szolgahad figyelt és rangot tartva várta
ébredésünket reggel a palota mint királyokét,
s meghitt mosollyal Mario, kedves pincérünk… aznap is
ő jött elénk, sajnálva: «Szép signorinák szemének árt a
s c i r o c c o!…»
S emlékszel, hogyan bámultunk? – Scirocco? – De hisz
egy pálamág sem ing, de hisz vak csöndben a magnoliák,
meredtek a naspolyafák, és terraszokról terraszokra
oly mozdulatlan hullt a lomb mint elvarázsolt vízesés. –
«Ép ez az, signor, ez a mi sciroccónk!… Fojt a levegő,
a gégében homok kapar, s biz aki nincsen ideszokva,
könnyen duzzasztja föl szemehéját a száraz viszketés.
Nem érzi, signor?» –
Óh, alig tudtam már nyelni! Különös
reggel volt; kásás borulás feküdt forrón a kaktuszokra.
A titkos szél! Baedekerünk egy régi theátrum mesés
romja felé vitt; kétfelől guzsolt a kaktusz-karaván
s forrón legyezte zöld husát a mozdulatlan áram sodra,
mint fülleteg szeánszokon rejtélyes érintésü kéz.
A titkos, tikkadt, forró szél! Felhő nem volt, mégis nagy árny
fojtott, szirom se libegett, de a hullámok vitusodva
rángtak a roppant tengeren s tangót járattak a nehéz
hajókkal. Más tánc alig is volt. Amerika lányai
messze már j a z z-eikkel. Óh vad madarak! verdeső szoknya!
A szezón meghalt; s mintha bús üzenetét a szenvedés
küldené, titkon, ólmosan, nyugtalan és fenyegetőn
s a föld, a nagy betegszoba, lázak leheiben pozsogna,
ugy fülledt, fojtott, fult a titkos, forró szél, s tapadt egész csontig: a mozdulatlan szél!
Az Aetna csöndesen pipált,
mint egy vén és közömbös úr; emlékszel? s lomhán, nem mozogva
a bölcs, szadista kaktuszok kaján körmökkel ültek és
kövéren, kéken, kéjesen, mint ki meleg fürdőben ül.
a gégében homok kapar, s biz aki nincsen ideszokva,
könnyen duzzasztja föl szemehéját a száraz viszketés.
Nem érzi, signor?» –
Óh, alig tudtam már nyelni! Különös
reggel volt; kásás borulás feküdt forrón a kaktuszokra.
A titkos szél! Baedekerünk egy régi theátrum mesés
romja felé vitt; kétfelől guzsolt a kaktusz-karaván
s forrón legyezte zöld husát a mozdulatlan áram sodra,
mint fülleteg szeánszokon rejtélyes érintésü kéz.
A titkos, tikkadt, forró szél! Felhő nem volt, mégis nagy árny
fojtott, szirom se libegett, de a hullámok vitusodva
rángtak a roppant tengeren s tangót járattak a nehéz
hajókkal. Más tánc alig is volt. Amerika lányai
messze már j a z z-eikkel. Óh vad madarak! verdeső szoknya!
A szezón meghalt; s mintha bús üzenetét a szenvedés
küldené, titkon, ólmosan, nyugtalan és fenyegetőn
s a föld, a nagy betegszoba, lázak leheiben pozsogna,
ugy fülledt, fojtott, fult a titkos, forró szél, s tapadt egész csontig: a mozdulatlan szél!
Az Aetna csöndesen pipált,
mint egy vén és közömbös úr; emlékszel? s lomhán, nem mozogva
a bölcs, szadista kaktuszok kaján körmökkel ültek és
kövéren, kéken, kéjesen, mint ki meleg fürdőben ül.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
