ILLYÉS GYULA: HOL VAN AZ AGGASTYÁN…
fényes szemeivel s a lágy hószakállal?
s mosolyával, mely mint őszi alkonyatkor
a nap, úgy csillant ránk langy vigasztalással
a kis ráncok közül, biztatva, hogy béke
várja az utazót, megnyugvás, értelem,
ha majd elérkezik utjának végére
s a végső forduló előtt egyet pihen?
bár reszket, de biztos irány felé mutat:
«Fiam, kipróbáltam én ott azt az utat,
rossz felé vezet az, te ne kezdjed ujra.»
Hogy tisztelném én őt! fognám eres kezét,
ifju kedvesemet ültetném melléje
s ha mosolyognánk is jámbor intésére,
halkan szivünk felé csurogna a beszéd…
vénülő barátom, hajló termetedet,
oldalról befésült fényes-kopasz fejed,
szinehagyott hangod, ereszkedő térded?
Megroggyansz és – látom – rágod száraz ajkad,
torzuló arcodat hirtelen vidámra
rántod s úgy nevetgélsz e fiatal lányra
s pirulsz, köhögsz mint kit valamin rajtkaptak…
Emeld reánk arcod, aki száműzöttnek
hitted magad: dísze lehetsz e kis körnek,
beszéljed el nékünk vándorlásaidat!
Ülj le, öreg barát, itt az édes napon,
nyúlj lelkünkhöz, hisz te isten keze nyomát
annyiszor láthattad, annyi alakzaton,
hogy eltanulhattál tőle egy-két fogást.
formálsz, boldog művész, s benne lelked lakik -
Hagyd az éretlen kor hig bolondságait
a legszebb ideált ki megalkothatod:
az embert, ki utján bizton lép előre…
Im trónodon, mit az ősz aranya borit
beszélj álmosodva, kissé hátradölve
mig selymes szakállad lassan kunkorodik…
fölvette a bölcs kor nemes alázatát
s ki – éreztem! – lelkem tájait látta át
mig kezdő verseim nagy árkusára dőlt,
hogy értem én őt ma! – fejének tünődő
bólintása vagy lágy tagadása bennem
egy-egy világot volt fakasztó vagy döntő.
Egy bús nézésétől a fiává lettem.
Rembrandt képe előtt s néztem mint forr ki a
vén szemekből a legizzóbb tragédia
s láttam: urak mégis ők az élet felett!
Ily arcot emelj ránk, tisztát mint az estnek
bolygója mely vigaszt rak bánatba merült
földre gyújt, – ősz fejek, mint hű égitestek
ragyogjatok sötét utainkon nekünk!
nem hasztalan ifjú korom szenvedése!
add vissza a reményt: hogyha erőm elfogy
valamit majd végül megértek belőle!
hogy majd visszanézve látom, amit jövet
nem láttam a portól, amely beborított:
igen, fáradtságos, kínos volt az út ott,
kinos és fullasztó, mert fölfelé ivelt…
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir