SZILASI VILMOS: EDMUND HUSSERL

Full text search

SZILASI VILMOS: EDMUND HUSSERL
A közelmultban ünnepelte az egész tudományos világ és a hálás tanítványok nagy serege Husserl 70-ik születésnapját. Filozófust ritkán ért oly szerencsés sor, hogy aránylag fiatalon, 40 éves korában elkészült egyik leglényegesebb művével, s hogy e munka majdnem pillanat alatt a világ vezető filozófusainak sorába emelte. Azóta hatása folyton nőtt; folyton tágultak munkaterületének határai; folyton emelkedtek szisztematikus szempontjai. Első jelentős munkája, a Logische Untersuchungen egyes tanulmányok gyüjteménye, melyek látszólag egész igénytelen és túlságosan speciális kérdésekkel foglalkoznak: mint a rész és egész, jel és jelentés, kategória és szemlélet viszonya. De e speciális és igénytelen dolgozatok megváltoztatták a filozófia tradicionális területét, mint egy földrengés. Ezeken a majdnem unalmasnak látszó témákon rendkívüli tehetségek fantáziája jött termékeny izgalomba, kik közül elég Schelert és Heideggert említenem. Ma már áttekinthetetlen a tudományos munkák sora, mely gondolataitól kapta az első lökéseket. Husserl hatása a filozófiára s a filozófiával kapcsolatos tudományokra nagyobb, mint a klasszikus német filozófia óta bárkié. E rendkívüli hatás titka a kérdezési mód genialitása. Husserl a látszólag rég megoldott és a megoldottságban megmerevedett témákból a kérdések egész raját varázsolta elő. Nagy kérdezőként mint Sokrates, problematikussá tett mindent, ami eddig magától érthetőnek látszott. Kérdező démona ma, a 70 év határán túl se jutott nyugovóra. Most kezdte megjelentetni folytatását főművének, melynek címe Ideen zur Phänomenologie und phänomenologische Philosophie (megjelent 1913). Életműve tehát távol áll a bevégzettségtől s ez az egyik nehézsége annak, hogy róla mint egészről referáljak. A másik nehézség, hogy filozófiája semmiben sem hasonlít a tradicionális filozófiához, s nem osztható be diszciplinákra. Ambicióiban sokkal egyetemesebb, mint a terület, melyet az egyes diszciplinák lefoglalnak. Ambiciója a filozófia alapjainak megépítése, oly pozitívitással s oly evidenciával, mely példája kell, hogy legyen a tudományok sokat bámult pozitívitásának és evidenciájának. Mai napság kedvenc mulatság filozófusokat különböző ú. n. irányok skatulyáiba elosztani. Ilyen iránynak, egynek a többi között, tetszik sokak előtt a phänomológia is. De amely filózófia megengedi, hogy mint irány ábrázoltassék, nem értette meg önmaga feladatát. A phänomenológia, melynek Husserl megalapítója, s mely nevével minden időkre össze van kapcsolva, - összeférhetetlen. Összeférhetetlensége legnagyobb ereje. Ezért meg sem kísérlem, beállítani a különböző szellemi áramlatok közé, - vagy tartalmát oly módon ábrázolni, hogy vonatkozásban tradicionális tételekkel és kérdésekkel igyekezzem megállapítani, milyen új fogalmazásokat adott Husserl e tételeknek s mily feleleteket a régi ki nem elégítő feleletek helyett. Ilyen ábrázolás gyökerében meghamisítaná a phänomenológia értelmét és feladatát és éppen azt hallgatná el, ami legnagyobb jelentősége: a friss és eleven «elölrőlkezdést»; elfeledve minden tradiciót, minden szóballasztját sok százéves spekulációnak, a filozófia szemünk előtt újra megszületik azokból a kérdésekből, melyek kikerülhetetlenül tólulnak fel. A phänomenológia nem keresett ősöket, nem keresett analógiákat, nem akart örökösödés jogán semilyen kész vagyonba beleülni. S mégis, önkéntelenül, éppen mert az emberi élet, emberi tudomány, emberi magatartás természetes témái keltették fel sokratesi kíváncsiságát és önzéstelen kérdezési elevenségét, egyszerre ott találta magát a filozófia örökre utolérhetetlen teljességénél, Aristotelesnél és Platónál s megtalálta értelmét a filozófia egész történetének. A kezdet öröme a legnagyobb, mert egyben előreveti horizontját a lehetséges egésznek. Minden emberi munka legnagyobb veszedelme ugyanaz, mint a világteremtés eredendő nagy átka. Isten megteremtette az első hetet, de elmulasztotta megindítani az első hétköznapot. Azóta minden szellemi alkotás, sőt minden tudomány mindig újra az első teremtő hét extázisában él, s az első hétköznap, mely tevékenységünk megbékélt és természetes kezdete volna, még mindig nem jött el. A phänomenológia ambiciója a teremtés izgalmát megszüntetni, a filozófiát megkímélni az újjászületés és mindennapi új csoda lázaitól, rendszeresíteni a termékeny hétköznapokat, hogy otthonosan érezzük magunkat ebben az életben, melyben benne vagyunk. A hétköznapok természetes otthonosságát igyekezett Husserl megteremteni. De az otthonosság feltétele az ember számára az abszolút beláthatóság, belátottsága és megértése életünknek és tényei összefüggésének. Ehhez először is ismernünk kell e tényeket, exakt és határozott leírásai fölött kell rendelkeznünk. Mily nagy erőfeszítés kell azonban ahhoz, hogy az emberi élet magát megértse, gondolkozását, beszédjét, vágyait, kívánságait, s mily sok az, amit meg kell értenie. S ha mind a sokat megértette, még mindig csak egyes tényeket értett meg, nem az Egészet, az élet és az emberi magatartás egész voltát. Jobban ismerjük a csillagokat, mint saját magunkat. Pedig az emberi tudomány csak egy formája, ha a legexponáltabb formája is életünknek. A filozófia elveszti feladatát, ha a tudományok kiegészítője akar lenni, ha helyét valahol a tudományok hézagaiban keresi. A tudományok alapvetése sem lehet közvetlen feladata, mert ily tudományos alapvetés terméketlen, - csak a tudományok pillanatnyi állapotával számolhat, s a tudomány holnapi állapota már túlhaladottá teheti. A tudomány az ember történeti életéhez tartozik s közvetlen kifejezése annak, hogy mily irányban, mily szempontok szerint tájékozódik helyzete és sorsa felől. A filozófia az élet közvetlen kérdezési módja önmagával szemben s így megállítja a történetet. Ép ezért semilyen filozófiát s így Husserl filozófiai gondolatait sem lehet tételekben közölni. Csak egyet lehet: belevetni magunkat a kérdések sodrába s filozófálni a kérdések sodrának irányában. Egy ily kérdést felvetni tudni, az már annyit jelent: a filozófiában lenni s ragadtatni a mozgás sodrában, mellyel a kérdés az élet természetes összefüggéseinek dinamikáját követi. Három alapvető kérdés filozófiai kérdezésével tudjuk jelezni Husserl tudományos munkájának irányát és eredményeit. 1. Mily módon szólaltathatók meg a filozófia autonóm kérdései; 2. mi teszi e kérdések természetes összefüggését egy egészben, - azaz mily módon adódik a filozófia mint az emberi élet egyetemes magatartása s mennyiben előzi meg e magatartásban szóhoz jutó kérdéstendencia minden más kérdés lehetőségét, mely az emberi életben mint tudomány jut autónom egészhez; 3. milyen összefüggésben állanak egymással filozófia és a tudományok. E három kérdés együtt a filozófia aprioritásának és trancendenciájának problémáját tartalmazza, problémáját annak a helyzetnek, melyet Aristoteles a Metaphysicának mint próté sophiának («első» bölcseségnek) karakterizálásával jelzett.

 

1. 2. 4.

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir