Illyés Gyula: A cselédleányra gondolok
Illyés Gyula: A cselédleányra gondolok
A kis cselédleányra gondolok, aki hajdan
e régi házban szolgált. E huzatos pitvarban
szaladgált napestig, hol most oly elfogultan,
oly szorongva állok, ahogy talán ő állt
ijedten szoritva szülőanyja karját
a legelső napon, mikor megfogadták.
e régi házban szolgált. E huzatos pitvarban
szaladgált napestig, hol most oly elfogultan,
oly szorongva állok, ahogy talán ő állt
ijedten szoritva szülőanyja karját
a legelső napon, mikor megfogadták.
S ahogy ő nézhetett akkor itt a jövőbe,
oly félve nézek én is vissza a mult időkbe.
Hogy bántak itt véle? Alig volt tizenötéves.
Hogy készült szegényke az első lefekvéshez?
Első éjjére az idegenek között,
kik ugy néztek rá, mint morc mezei vadra.
A konyhában aludt, itt a tűzhely mögött,
mutatja az asszony, aki megfogadta.
oly félve nézek én is vissza a mult időkbe.
Hogy bántak itt véle? Alig volt tizenötéves.
Hogy készült szegényke az első lefekvéshez?
Első éjjére az idegenek között,
kik ugy néztek rá, mint morc mezei vadra.
A konyhában aludt, itt a tűzhely mögött,
mutatja az asszony, aki megfogadta.
Ismerem ezt a házat, tudok én sokat róla.
A nagyok szavait, mikor már bóbiskolva
hallgattam estente egy drága, édes keblen
ez a ház úgy fénylett félszendergésemben
mint a mesebeli próbáltatások tornya,
maga az idegenség, az aláztatás pokla,
hol rémek kinoznak egy ártatlan kislányt.
Papuccsal ütötték, ha egy bögrét elhányt.
A nagyok szavait, mikor már bóbiskolva
hallgattam estente egy drága, édes keblen
ez a ház úgy fénylett félszendergésemben
mint a mesebeli próbáltatások tornya,
maga az idegenség, az aláztatás pokla,
hol rémek kinoznak egy ártatlan kislányt.
Papuccsal ütötték, ha egy bögrét elhányt.
Nem láthatott ő senkit hetekig, mert vasárnap
délután is kötött vagy varrta a harisnyákat.
Elképzelem szegénykét, ismerős szelid arca,
hogy torzulhatott félve kénytelen-mosolygóra.
S félve hogy derülhetett, ha ünnep reggelente
a szép mesterlegények a főtérre mentükben
bekiáltottak hozzá, megálltak tán egy szóra,
tréfáztak s mentek is már, szép nádpálcát forgatva.
délután is kötött vagy varrta a harisnyákat.
Elképzelem szegénykét, ismerős szelid arca,
hogy torzulhatott félve kénytelen-mosolygóra.
S félve hogy derülhetett, ha ünnep reggelente
a szép mesterlegények a főtérre mentükben
bekiáltottak hozzá, megálltak tán egy szóra,
tréfáztak s mentek is már, szép nádpálcát forgatva.
Mit gondolhatott ő? Ó, ha tudhatta volna: eljön
egyszer egy ifju nővel egy férfi, hogy bejárja
minden lábanyomát s mit ő súrolt, e lépcsőn
szenvedve emlékszik majd hajlongó alakjára.
Arcára, mosolyára, igy foszlányonként gyüjtve
e földről már örökre elröppent drága lényét.
Könnyezik s rángó ajkkal hallgatja a mögötte
csoszogó öregasszony fogatlan fecsegését.
egyszer egy ifju nővel egy férfi, hogy bejárja
minden lábanyomát s mit ő súrolt, e lépcsőn
szenvedve emlékszik majd hajlongó alakjára.
Arcára, mosolyára, igy foszlányonként gyüjtve
e földről már örökre elröppent drága lényét.
Könnyezik s rángó ajkkal hallgatja a mögötte
csoszogó öregasszony fogatlan fecsegését.
Mert ez, ez még él itt. Tekintget nyálkás szemmel.
Pillog, feszeng mintha bírája előtt állna.
Ez verte hát. Ez volt. Nézz reá mégegyszer;
Vérivó. A mesék csonttörő boszorkánya.
Öreg már, félbolond már, mit hányhatsz már föl néki.
Nem bűnös ő, – hallod. Ó ki is bűnös itten!
Köszönj és menj tovább. Nem, nem bűnös itt senki,
de bocsánat mégsem lesz hetediziglen.
Pillog, feszeng mintha bírája előtt állna.
Ez verte hát. Ez volt. Nézz reá mégegyszer;
Vérivó. A mesék csonttörő boszorkánya.
Öreg már, félbolond már, mit hányhatsz már föl néki.
Nem bűnös ő, – hallod. Ó ki is bűnös itten!
Köszönj és menj tovább. Nem, nem bűnös itt senki,
de bocsánat mégsem lesz hetediziglen.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
