KOMLÓS ALADÁR: A BÓBITA

Full text search

KOMLÓS ALADÁR: A BÓBITA
Elvonult a birkanyáj már, a házak nyelvük kiöltve
hasaltak a domb alatt, mint nyár porában vén kuvasz,
elhagyottan párolgott a postaépület tövében
láda alján a szemét is, égnek küldve illatát.
Képzelhetni, mint lepett meg, hogy egyszerre zene szólal –
mit keresel itt az úton, szívfájdító szép zene?
S ime pompás gyászszekér jön – most a postánál van épen –
és mögötte komoly arccal jön a lassú gyászmenet.
Ó ez furcsa gyászmenet volt! Legelöl négy szál cigány ment
hajadonfőtt, új kalapját csak a kontrás hordozá.
Ünnepélyes bús zenéjük, melyet mintha isteneknek
ajkáról ravasz halandók lopva lestek volna el,
édességet öntött szerte. A menet megilletődve
gyász-zászlóval ment mögöttük s azt képzelte, nagy s nemes.
Egyszerűek és szerények szoktak lenni máskor, ámde
látszott, most övék az utca. Lassan és félelmesen
jöttek, a kezükbetartva zsírosszélű vén kalapjuk.
S im fölöttük, legfölül, a megszeppent tömeg fölött,
a kocsis kalapja mellett felszökelt – ez volt a szép csak! –
felszökellett egy fehér nagy ünnepélyes bóbita…
Egy csinos tizenhatéves gyári munkáslányt temettek,
fürdés közben kit a forgó elkapott s megölt szegényt.
Szomoru ez, tudom én azt, és ma sem tudom, miért volt
nevetséges és ijesztő az a komoly temetés:
az istentől s csillagoktól elfelejtett kicsi város,
mely magányba bujva, csöppnyi pont, forog a földgolyón,
és ma sem tudom, miért volt nevetséges és ijesztő
a kontrás, a szemétláda, a szívfájdító zene,
de főkép a bóbitás toll, fönt, bakján a gyász-szekérnek,
az a föltünőn kinyuló, dekorativ bóbita,
mely a törpe szürke utcán sikoltón ágaskodott, mint
emberek ha fulladozván kinyujtják a karjukat.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir