Móricz Zsigmond: Disznótor

Full text search

Móricz Zsigmond: Disznótor
Édes apám már a bárddal csapkodta a fát. Szántalpat készített. Nappal megfaragta a fejszével nagyjából s este lámpavilág mellett a szobában végezte el a síma munkát.
Nekünk ez nagyon tetszett és nagyon csodálkoztunk, hogy édes anyánk nem örül neki. A forgács símán pattant s azzal mi a kemence előtt nagyszerűen tudtunk játszani. Attól sem féltünk, hogy a szemünket kiveri, mert az a forgács, amit a bárd lecsap, már vékony és buborékos. Az ha meg is csap, nem fáj.
Mikor aztán a hosszú gerenda már szép síma volt, édes apám ráült, mint valami lóra, a két lába közé vette és vésővel lyukakat ásott a hátába. Mi is ott ültünk sorra hárman-négyen, s lovagoltunk s csettintgettünk. A szoba jó meleg volt, a forgácsot mindjárt el lehetett tüzelni s a tűzhelyen egy fazékban kukorica főtt. Szép szemes kukorica, tiszta vízben. Mikor az megfőtt, édes anyánk fakanállal szedett cseréptányérba s alig vártuk, hogy egy kicsit kihüljön, szedtük a kis tenyerünkbe s szemelgettük.
Boldog kis család volt, nyüzsgés, zsivajgás, csak ha valamelyik gyerek sírósan felvisított, akkor kiáltott ránk édes apám, hogy:
- Hallgassatok!
Kint hóvihar volt, ki se lehetett menni. Kutyánk nem volt, mert anyám azt mondta, a gyerekeinek se tud enni adni, nem a kutyának.
Egyszer csak nagy lábdobogás volt az eresz alatt. Nagy csizmákat vertek a száraz földhöz, vendégek jöttek.
- Ki az ördög már megint? - kérdezte édes anyám rossz kedvvel. De édes apám felnevetett.
- No, te szívesen látod a vendéget. Hátha egy malacot hoznak.
Ezen mi nagyon jót kacagtunk, gyerekek, mert ennél furcsábbat nem mondhatott volna édes apám. Nekünk ugyanis nem volt malacunk, se disznónk. Üres volt a disznóól és nagyon sajnáltuk, hogy az idén nem lesz disznóölés, pedig nagyon szerettünk a perzselésnél jelen lenni. Kis tüzeket csináltunk külön s harcoltunk egymással, hogy kinek van jobban égő tüze.
A vendégek már a pitvarban dobogtak s már megismertük Pista bácsinak a morgását, korgását.
- No, nyissatok má ajtót, - kiáltott odaki s úgy vaktába megverte ököllel az ajtót. Biztosan nem lelte a kilincset.
Édes anyám kinyitotta az ajtót s két rettenetes nagy ember jött be, Pista bácsi, meg Dobos. Ez nem volt rokon, hát nem híjtuk bácsinak. Nagy fürtös guba volt rajtuk. Fekete nagy gubák s így behavazva olyanok voltak, mint a hóember.
Beljebb jöttek s leültek, egyik az ágy előtt, másik a kemence előtt. Rögtön előkeresték a pipát, megtömték, rágyujtottak s nézték az édes apám munkáját.
- Idebe kell ezt csinálni, te Gergely? - mondta Pista bácsi s köszörülte a torkát és nagyot köpött a forgácsba. - Engem a feleségem kiverne. Neked jobb feleséged van.
Édes anyám nem igen nevetett, inkább savanyúan mondta:
- Pedig ott jobban elférnének evvel a nagy gerendával.
Pista bácsi édes anyámnak unokatestvére volt, a faluban a legnagyobb gazdák közé tartozott s szótalan ember volt, csak ha egy kicsit ivott, akkor szeretett beszélgetni. Most beszédes kedvében volt.
Nagyon kedves este volt. Mulatságos volt, ahogy a nagy emberek gubájáról leolvadt a hó és csöppekben csorgott körülöttük a víz, mint mikor olvad az ereszről.
Mi tovább játszottunk, mert még korán volt lefeküdni, ők meg beszélgettek. Édes apám nem igen zavartatta magát, szorgalmasan dolgozott s a forgács csak úgy pattogott a lyukakból, amit vésett.
Mikor ez a talp készen volt, még vésővel virágot is csinált az orrára, olyant, amilyen a kapubálványokon van, akkor kivitte s behozta a másikat, azt is lebárdolta, legyalulta s elkezdte kivésni a lyukakat.
Már nem tudom, mit beszéltek, mit nem, de egy nagyon érdekes dolog történt. Az emberek csúfolták az apámat, hogy hogy farag. Erre azt mondta nekik édes apám:
- Ne ugassatok... Aki megcsinálja utánam, amit én, annak ingyen adom a szánat.
Fogadást kötöttek, ki tud százszor vágni a szekercével egy nyomba.
Mi gyerekek roppant kíváncsiak voltunk és boldogak, hogy ilyen nagyszerű dolognak lehetünk a tanui.
- Csakhogy aki erre vállakozik és elveszíti, az egy disznót ad.
A disznót sokalták, jó hosszú alkudozás után megegyeztek egy süldőben. De annak szép süldőnek kell lenni, legalább negyven kilósnak.
Dobos nem vállalkozott rá, mert azt mondta, hogy ő nem kókler, hanem Pista bácsi ezermester volt és ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő kétszázszor is belevág egy nyomba.
Nekivetkezett ingujjra, csak a lajbi maradt rajta s már annak is nekigyürkőzött, mikor édes apám hozzáfogott a virtushoz.
Apám úgy ahogy ült, fogta a kis szekercéjét, megsímogatta annak az élét, ráfujt, az ingén végigtörülte s belevágott a fába. Akkor elkezdte nyugodtan, tempósan csapkodni a baltát s mi olvastuk halkan:
- Egy, kettő három... tizenöt, tizenhat... huszonhárom, huszonnégy... - s így százig.
Édes apám ki volt pirulva s mikor a századikat is belevágta, de úgy, hogy a vágás alig volt nagyobb, mint mikor kezdte, akkor felugrott s eldobta a baltát. A balta majdnem leütötte a varrógép lábát. Édes anyám nagyon meg is rémült s lehajlott, a lámpát is letette a földre, úgy nézte, hogy nem törött-e el valami. Nem volt semmi baj.
Most Pista bácsi ült a helyére. De úgy keresztbe ülve nem tudott sehogyse elhelyezkedni, hát féloldalt ült a gerendára. Ezt se találta jónak, hanem egy kisszékre ült s úgy szembe a gerendával.
Elkezdett csapkodni, nem is tudtunk olyan gyorsan számolni.
- Egy, két, há, négy, öt, hat, hét...
Akkor Pista bácsi megállott s várt...
Megtörülte magát az ingeujjával s nevetett.
- Megájjatok csak, apátok ingyen adja a szánat.
Mi bíztunk benne, hogy nem fog sikerülni neki. Lélekzetvisszafojtva vártunk.
Pista bácsi felemelte a baltát s beleillesztette a vágásba, aztán újra kezdte még gyorsabban:
- Nyóc, kilenc, tíz, egy, két, hár, négy...
Újra megállott.
- Hó, ez nem gilt, - kiáltotta édes apám. - Ez nem egy nyomba van. Nem szabad megállani. Gazember kend.
- Hijnye a zistenit, - azt mondja Pista bácsi s újra kezdte:
- Öt, hat, hét, nyóc, kilenc, húsz, egy, két, hár, négy, öt, hat...
Így ment harmincötig s akkor valahogy kiszaladt a balta a kezéből s mellé vágott.
- E semmi, - mondta, - harmincöt má megvót. Én nem vagyok ács, se pallér.
- Jó van, - azt mondja édes apám, - három hibát adok kendnek. Kezdd újra.
- Újra? Dehogy is kezdem, eszembe sincs. Folytatom. Örülök, hogy eddig megvan. Mennyi is? Harmincöt...
Nekidurálta magát, de mi gyerekek már nagyon boldogok voltunk.
- Menjetek hátrább, - kiáltott ránk édes apám... s mi kotródtunk nem igen messze, mert a szoba nagyon kicsiny volt. Szinte az ágy alá bujtunk.
- Öt, hat, hét, nyóc, kilenc, tíz...
- Negyven...
- Egy, kett, hár, négy, öt, hat, hét...
Így elment ötvenháromig, akkor megint mellé vágott.
Úgy megrémült, hogy a baltát ott felejtette, ahová vágta s csak nézte kimeredt szemmel.
- Nem baj, - vígasztalta apám nagylelkűen, - paraszttól ez is kurázsi... Vágd csak, vágd... Még egyet szabad tévedni.
Pista bácsi beleiszonykodott s a baltát felemelve újra elkezdett csapkodni s püff, a negyedik vágásnál megint félrement...
Erre aztán igazán nagy visítás és zsibongás lett.
Pista bácsi körülfogta fekete mord fejét s én úgy megijedtem, mikor a szeme az enyémbe ért, azt hittem, most fogja a baltát s kettéhasít vele...
Csakugyan fogta a baltát s elkezdte vágni a gerendát, ahogy bírta. Csak úgy hasgatta, vágta, rontotta.
- Nono, nono, - kiáltott kacagva édes apám, - az istenit a fejszédnek, elrontod a szánat.
Megkapta a baltanyelet a sógora kezében s elkezdtek körülötte dulakodni. A paraszt kétszer akkora volt, mint az apám s nem adta. De apám úgy rángatta, hogy a nagy ember egyszer csak végigesett a gerendák közt s a feje véres lett.
- Megöllek, - hörögte, - most mindnyájatokat megöllek.
Körülnézett valami szerszám után, de a keze csak úgy tétovázott. Mi elkezdtünk sivítani, rémülten és torkunkszakadtából s nem láttunk mást, csak azt, hogy apám és a paraszt ölre kapják egymást és csapkodják egyik a másikat a szobában az ágyakhoz. Mindakét ágy leszakadt, a dunnák kihasadtak, édes anyám a kezét tördelte s legnagyobb csudálkozásunkra a végén a két verekedő nevetve állott szét.
- Az istenit, mibül van ez a csepp ember, - törülgette magáról Pista bácsi az izzadtságot. - Nem gondoltam vóna.
Evvel leült a helyére, vállára húzta a gubát s kereste a pipáját.
Mikor láttuk, hogy nincs semmi baj, akkor mi gyerekecskék újra előbujtunk az ágy alól s most már aztán kacagtunk és táncoltunk.
- Bizony komám, - mondta Dobos nagy flegmával, - a süldőt meg kell adni.
- Fogja ki magának, ha nem fél a feleségemtől - mondta Pista bácsi.
- Elmehetek érte? - kérdezte édes apám.
- Akár most.
- Akkor jó. Akkor gyerünk.
- Ugyan nem bolondultatok meg, ebben a hóviharban, - szólt édes anyám, aki az ágyakat próbálta rendbehozni.
De bizony felöltöztek és elmentek.
Mi nagyon boldogok voltunk. Ilyen szép harcot még nem láttunk életünkben s újra meg újra elismételtük, mit csináltak.
Édes apám azonban nem jött vissza s édes anyám az ágyat nem tudta megcsinálni, sírva ágyazott nekünk az ágy helyén a földre.
Sok lárma és hajcihő után végre elaludtunk, de édes anyám fennmaradt egész éjjel s várta édes apámat.
Én felébredtem valamikor éjfél után s ijedten láttam, hogy édes anyám még mindig fenn van. Mindjárt sírni kezdtem, mert megijedtem, hogy talán édes apámnak valami baja lett, de anyám odajött hozzám s édes, csöndes hangján duruzsolva bíztatgatott, hogy nincs semmi baj, biztosan a gazdák elcsalták édes apámat a kocsmába, ahogy szokták, s ott isznak. - Áldomást isznak, - mondta.
Szépen el is aludtam, csak akkor ébredtem fel, mikor kint malacvisítást hallottam.
- Hallod, hallod! anyjuk! - verte az ablakot édes apám, - hozd ki a tálat, kést, mindjárt leöljük a disznót.
Erre aztán mind felébredtünk s ugráltunk fel az ágyból, egymást cibálva és ébresztgetve. Öltöztünk és mentünk ki.
Édes anyám előtt még mindig égett a lámpa. Egész éjszakán keresztül varrt, mert sok munkája volt. A parasztlányoknak varrt ruhát.
Gyönyörű szép világos reggel volt. A hó síma volt és nagy utakat szántott a tetején az éjszakai vihar, ami úgy maradt, mintha selyemvégeket húztak volna ki fehéredni.
Ez volt a legszebb disznóölés, amit életemben értem. Mikor mi kimentünk, már égett a tűz a disznó felett. Olyan nagy lánggal égett, hogy nem birtunk eleget kacagni, amikor a pernyét elkaparta róla édes apám egy égett végű faággal. Olyan kicsi fekete malac volt a tűz alatt.
De azért disznóölés volt. Csak mikor a hurkát főzte édes anyám, az olyan vékony volt, mint a csigatészta s olyan gyenge volt, hogy a fazékban minduntalan kifakadt s kiömlött belőle a kása.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir