GELLÉRT OSZKÁR: SZIKLAHÍD

Alkonyodott. Az ablakban álltunk.
A nap lecsorgott az ég peremén.
S egy könny hintázott violaszínben
A hitvesem olvadó szemén.

A könny lekoppant és sisteregve
Ráforrt tenyeremre. «Remény… remény!» –
Buggyant föl akkor a szó az ajkán
S most már ez a szó is az enyém.

Mert megkövült a leheletében
S akár a sziklahíd, gránitkemény.
S égő tenyerem magasba tartva
A sziklahídra fölléptem én:

Jó csillagaim, hallagassatok meg,
Ez a könny s ez a sóhaj a zeném.
És némuljon meg bennem a költő,
Ha valaha elfelejteném.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!