ERDÉLYI JÓZSEF: ÁRADÁS
olvadáskor se volt különb,
kijött a mély patakmederből,
azt hitte hogy mindent elönt,
hegytől hegyig Döbrente síkján,
mit ősidőkben ő gyalult.
Megáradt és barna vizébe
rét, vetemény, mag belefult.
lugasok lombos rejtekét
elhagyta és ment legyalázni
a tarlók aranyüstökét,
mint egy szégyentelen világfi,
ki feleséget-gyermeket
elhagy botor fővel vadászván
vad és tilos szerelmeket.
csodálkozott a nép, a nők,
a gyermekek… Áradt a Bitva,
azt hitte hogy mindent elönt.
Sodra sörényes, domború volt,
zúgott a gyaloghíd alatt,
ahol bokáig ért előbb még,
elnyelt ma ott kocsit-lovat.
magamra ismertem legott:
így hagyom én is el a medret,
hogy majd világgá szaladok;
szabad és fiatal leszek,
legény, mindhalálig legény
s egy, két nap és higgad a kedvem,
untatni kezd a hős regény…
a Bitva árja, semmisem
maradt belőle, csak a dengelt
földek mutatták szennyesen:
mi történt… Visszatért a Bitva,
szokott medrébe, égerek,
bodzfák, iszalagok alá,
mint egy szégyenlős vén gyerek.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir