Johannes Semper: Óra

Full text search

Johannes Semper: Óra
A Nyugatnak
Száz év roskasztja vállait s azóta
Itt tiktakol minálunk a falon.
Megannyi ősöm őrizgette-ótta,
Lapján egy rózsa, festett, cifra lom.
Mint ember ugy néz, ám csak egy a nóta,
Bánthatja is váltig az unalom,
Mert amit elver, az tüstént salak,
Ezt mondja: «tik», aztán utána: «tak».
Ingája jár, tiktakosan, körökbe,
Cikcakosan jár, baljós egy alak.
Kaszálja egyre, ami új, örökre,
Mindent a vén Idő zsákjába rak.
Tág buzaföldek terjengnek körötte,
Régóta jár, de épp most kezdi csak.
Robog-robog, csobog, mint a patak,
Vig «tik» tipeg, topog a tompa «tak».
Egyszerre megrohan a Perc varázsa,
Szorong a szív, tüzelni kezd a száj,
Egy gondolat zúg - bosszantó darázsa -
Fejedben és véredben és a táj,
Föld, minden eltün, súly nyom, mint a mázsa,
Csak ő vigyáz, mert néki mi se fáj
S hogy részegen vársz, bámulsz, mint a vak,
Megy oldaladnál - «tik», majd ujra «tak».
Ó tarka élet, forgó, színes örvény!
Állj, Pillanat, ne szólj időharang!
Csupán a sziv verjen, magasba törvén,
Némuljon el a többi, kába hang,
De ráocsúdsz, hogy itt nem ez a törvény,
Hiába vágtatsz, nem tiéd a rang.
Lengő sörénnyel fut a Vágy, remeg
S lenn a patkója csattog ütemet.
Fekszel, beteg vagy, a szobádra csend ül,
Lábújjhegyen jár körbe a család,
Halk kéz nyit ajtót, szó is félve csendül,
Bánat sir az órába, néma vád.
Bús az egész világ, futnál veszettül,
De most az inga lassu és galád,
Resten henyél. A léptei picik,
«Tak»: mondja hosszan s nagysokára: «tik».
Megszünt verése, a szobácska árva,
Mert az, aki éltette, már nem él,
Örökre hallgat, egy gödörbe zárva,
S éjjel kisértet-órán utrakél.
Az ingaóra is ily néma már ma.
Ha fölhuzod, mint bomlott dob zenél
És fuldokol, hörög a gége már,
Kinyil a szája, vége, vége már.
Baljós, kietlen csend borul a házra,
Mint ott, ahol egy sziv bénultan áll.
Nincs is erő, amely életre rázza,
Tárt ajtaján besurran a halál.
A lelked ájult borzalom csigázza,
Egy eldobott tűt is meghallanál.
Pang az Idő. A gondolat se ép.
Sántitva vánszorog, bicegve lép.
Most az erőszak gyul ki vad örömtől,
A rombolás, mi békén mit se hagy.
Az óra üvegajtaja csörömpöl,
Bezúzza, földre dönti puskaagy.
De a rózsája fénybe tündököl föl
A homlokán, mit elsápaszt a fagy
S mint meggyalázott szűz haja, alul
Rézlánca, hosszan, a padlóra hull.
Majd ujra éled a falon a tiktak,
Uj inga leng és zeng a régi dal.
Vén dobozában az Idő kuszik csak,
Szúette fájából halál rival.
Elaggott arcán még sebek viritnak,
De szíve éber, mindig fiatal.
Lassan mulik a perc, botolva fut,
Ám mostan is biztos-kimért az ut.
Őt hallgatom, mióta megszülettem,
Akkor ütötte ép el a hatot.
Ugy gyülölöm zsarnok kényét felettem,
Sokszor betörném a rút számlapot.
«Oly régi minden» dörmög önfeledten,
«Nem, minden uj» kiáltom vissza ott,
De mindhiába lázadó szavak,
Rácsapja: «tik», aztán utána: «tak».
Johannes Semper

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir