FENYŐ LÁSZLÓ: ÉVÁNAK | Nyugat 1908-1941

FENYŐ LÁSZLÓ: ÉVÁNAK

Ez a néma hét érlelt hozzád,
e hallgatag napok,
e csönd, melyet a megijedt vágy
szomja nyujtóztatott.

És most, hogy itt állsz, a valóság
színébe halványt keverek,
való arcod napos szinébe
a halvány emlékezetet.

Mindig így volt s lesz: a valóval
az emlék is vele-tolong
s én a kettő között dadogva
válogatok, finnyás bolond.

Idézzem-é halóporában
Kőmíves Kelement, szegényt:
- Mi nappal épül, éjjel omlik -
Ismeritek a költeményt?

Ám itt nap, éj keverve hozzák
épülő-omló arcodat -
s olykor az éj mondja ki azt,
amit a nappal megtagad.

Kisiklasz, mint reggel az álom
a gyűjtő eszmélet elől;
terveim meggyűlő homokját
szétfújja egy-szavad szele

s az így, imént földönfutó lett
cigányos homokszemeket
egy pillantásod összehordja
ismét: formálják nevedet.

Valóság és emlék között
igy fűződsz, gyöngyös változat.
Nappal, mielőtt este lész,
ó, légy egy kicsit alkonyat.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!