FENYŐ LÁSZLÓ: VÁLTOZÁS
FENYŐ LÁSZLÓ: VÁLTOZÁS
Szédül bennem a vágy, szédül a szó:
Valami mást, valami mást!
A tiéd vagyok, veled-suhogok
gyönyörü változás!
Nem akarok az lenni, aminek
láttatok eddig, meg nem tagadom
aki voltam, de ami lehetnék:
azt akarom, azt akarom!
Valami mást, valami mást!
A tiéd vagyok, veled-suhogok
gyönyörü változás!
Nem akarok az lenni, aminek
láttatok eddig, meg nem tagadom
aki voltam, de ami lehetnék:
azt akarom, azt akarom!
Kiáltani szeretnék s belesírok
a csendnek hűvös mélyibe.
Mi az, mi a sírással vele-rezzen?
A síró. Egy lomb, egy virágpihe
nem lebben szárán – hát mégis kiáltok:
Ki mindig átsiklottál ügyesen
a feszültségek áramkörein:
most bírd ki, most – feszülj meg életem!
a csendnek hűvös mélyibe.
Mi az, mi a sírással vele-rezzen?
A síró. Egy lomb, egy virágpihe
nem lebben szárán – hát mégis kiáltok:
Ki mindig átsiklottál ügyesen
a feszültségek áramkörein:
most bírd ki, most – feszülj meg életem!
Feszülj meg és ha belefeszülsz is,
békéből béke sohasem született…
Repitsd fel minden perced lobogóként,
lengesd! Sürűbbre fujtasd életed!
Mindennek, ami volt, megforditottját!
Tündérálmaid gyönge íriszét
ujjal tapodni s a valóság
testét álommá remegtetni szét!
békéből béke sohasem született…
Repitsd fel minden perced lobogóként,
lengesd! Sürűbbre fujtasd életed!
Mindennek, ami volt, megforditottját!
Tündérálmaid gyönge íriszét
ujjal tapodni s a valóság
testét álommá remegtetni szét!
Oly honba vágyom, hol suttog a szél
mint elülő taps végfoszlányai,
hol a szelíd hó fennakad a felhőn
makrancosan, nem akar hullani,
az eső rajja vállamra telepszik
mint nagysereg szürke madár,
az évszakok egymásba gabalyodnak,
de mind a négy, ha kell, visszatalál.
mint elülő taps végfoszlányai,
hol a szelíd hó fennakad a felhőn
makrancosan, nem akar hullani,
az eső rajja vállamra telepszik
mint nagysereg szürke madár,
az évszakok egymásba gabalyodnak,
de mind a négy, ha kell, visszatalál.
Őrület ez… S bárha mindenki más,
amije van, ahhoz ragaszkodik,
vágyam, te meg ne csillapodj, tovább
bökd magad lehetetlen poklokig,
hol nincs nappal, csak szürkület
s az is űzött kígyóként menekül,
gyürűit rezgeti, csavarodik,
csapkod – de pirkadattá nem hevül.
amije van, ahhoz ragaszkodik,
vágyam, te meg ne csillapodj, tovább
bökd magad lehetetlen poklokig,
hol nincs nappal, csak szürkület
s az is űzött kígyóként menekül,
gyürűit rezgeti, csavarodik,
csapkod – de pirkadattá nem hevül.
Lemondtam már a szép ábrándról,
hogy aklotokba tartozom
hívő emberi-közösségek,
már csak magamban kárhozom,
de a tüzet, azt én hevítem,
önnön kárhozó-lángomat:
fekete láng, nem szelidítem,
felhőbe mártott alkonyat.
hogy aklotokba tartozom
hívő emberi-közösségek,
már csak magamban kárhozom,
de a tüzet, azt én hevítem,
önnön kárhozó-lángomat:
fekete láng, nem szelidítem,
felhőbe mártott alkonyat.
Kedvesem, pillád mögé hasztalan zársz,
mire felnézel újra, más vagyok,
örök gyengénk, hogy sohse adhatunk,
csak látszatot, buborék-látszatot,
mire, arcomra nyílva, a szemed
rögzítené, már csak a változást
kapja el s hasztalan kápráz utána,
hogy megfogja, mert más az, újra más.
mire felnézel újra, más vagyok,
örök gyengénk, hogy sohse adhatunk,
csak látszatot, buborék-látszatot,
mire, arcomra nyílva, a szemed
rögzítené, már csak a változást
kapja el s hasztalan kápráz utána,
hogy megfogja, mert más az, újra más.
Igy lázadok önmagam szobra ellen,
amit felőlem megformáltatok –
tünődik még a régi bánat
lelkemen, és már új bánat dadog.
Maradj velem termékeny nyugtalanság,
remegő ajku szomjam be ne tellj –
nyárfa-rezgésben tűnő messzeségek:
egy csókot még – és felejtsetek el.
amit felőlem megformáltatok –
tünődik még a régi bánat
lelkemen, és már új bánat dadog.
Maradj velem termékeny nyugtalanság,
remegő ajku szomjam be ne tellj –
nyárfa-rezgésben tűnő messzeségek:
egy csókot még – és felejtsetek el.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
