ISMERETELEN MAGYAR KÖLTŐK: DARVAS JÓZSEF

Full text search

ISMERETELEN MAGYAR KÖLTŐK: DARVAS JÓZSEF
Állástalan tanító
1912. február 10-én születtem Orosházán. Szüleim szegény földtelen parasztok voltak, akik cselédsorban gürcölték le fiatal éveiket és a tanya elnyomorító robotjában találták meg egymást. Apám béres volt ott és anyám szolgálólány.
Apám elesett még a világháború első napjaiban, Mitrovicánál. Az anyám négy kisgyerekkel maradt magára a nagy világfölfordulásban és hajnaltól késő estig szakadatlanul robotolt, hogy sovány kenyérkét szerezzen asztalunkra. Mosott, vasalt, elment mezei munkára is, aratott férfiak helyett.
A gyerekek közül én voltam a legfiatalabb. Bátyáim fölcserepedve kanászok, béresek, cselédek lettek: folytatták az apjuk sorsát. Én az iskolában igen jól tanultam, – de a szünetekben azért én is elmentem kanásznak. Polgári elvégzése után a kiskúnfélegyházi tanítóképzőbe iratkoztam.
Itt kezdtem irogatni. Körmölgetési hajlandóságom túlélte a pubertás első lázát. Keresztül lábaltam Adyt, Szabó Dezsőt, Kassák Lajost, írtam futurista, impresszionista dolgokat. A forma-küzdelmek mögött azonban mindenütt ott az az alaktalan, ki nem kristályosodott lázadás, amely a látott és átélt szenvedésekből szűrődött le bennem. A paraszti sors keserűsége és embertelensége állandóan kísértett és árulásnak tartottam volna cserbenhagyni anyám és testvéreim sorsosait.
Ötödik tanítóképzős koromban kötetet akartam kiadni. A könyv kiadása megbukott a tanári testület ellenállása miatt. Kéziratát elkobozták, konferencia elé állítottak «forradalmi» verseim, novelláim miatt és ki akartak csapni. Végül azonban megelégedtek annyival, hogy megesküdtettek a feszületre: Soha többet ilyen lázító dolgokat nem írok.
A tanítói oklevél megszerzése után feljöttem Pestre, mert állást nem kaptam sehol. Népkonyhai maradékokon és kegyelem vackokon éldegéltem. Közben azért sokat tanultam. Megismerkedtem a tudományos szocializmussal és eljutottam a világnézeti fejlődés végső fokáig. Megtanultam a történelmi materializmus örökérvényű módszerével áttekintést nyerni az egész világ-anarchia fölött. Közben kommunista szervezkedés gyanúja miatt letartóztattak és két hónapig fogvatartottak. Végighurcoltak a rendőrségi őrizetestől a toloncház legocsmányabb cellájáig – és végül a bíróság fölmentett.
Most újra kenyér és kereset nélkül kódorgok.
Verseimben eljutottam a végső formáig: a proletár tömegekkel való szolidáris sorsvállalás hirdetése a programmom. A problémátlan nyavalygásokon vagy formavirtuozitásokon túl harcos és becsületes irodalmat akarok adni.
(Budapest)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir