FÜST MILÁN: LEVÉL A RÉMÜLETRŐL
FÜST MILÁN: LEVÉL A RÉMÜLETRŐL
«Mellemen a lovagrend keresztje,
Panyókára vetett köpenyemen violaszinű sújtás,
S a lovasok könnyű bánatával arcomon
Kocogtam nemrég társaimmal, hogy a békekötés első híre jött, Madrid felé.
Amerre jártunk, szinte visszahúzódtak a vizek is.
A nép bezárta ajtaját előttünk, – vad kutyáimat
Szidták a faluvégeken. – Nem tudta persze más a titkomat,
Hogy nincs mit félniök, mert dúrva kezek közt is lágy maradtam.
Panyókára vetett köpenyemen violaszinű sújtás,
S a lovasok könnyű bánatával arcomon
Kocogtam nemrég társaimmal, hogy a békekötés első híre jött, Madrid felé.
Amerre jártunk, szinte visszahúzódtak a vizek is.
A nép bezárta ajtaját előttünk, – vad kutyáimat
Szidták a faluvégeken. – Nem tudta persze más a titkomat,
Hogy nincs mit félniök, mert dúrva kezek közt is lágy maradtam.
Lám. Akár az erdők vadja, mikor megmozdúl,
Vagy zizzen lábaid alatt a galy. – Hát íly nagy itt a félelem?
Hogy sáppadozók tőle éjszakáitok s kinn házatok előtt az őr,
Hogy rémülete meg ne lássék rajta, rémitőt kiált?
Hát ebből áll? – Hogy még egy napot csensz magadnak ember,
Még egy csókot, kortyot, csillagtüzeket? És elmenekűlsz véle, mint a tolvajok?
Vagy zizzen lábaid alatt a galy. – Hát íly nagy itt a félelem?
Hogy sáppadozók tőle éjszakáitok s kinn házatok előtt az őr,
Hogy rémülete meg ne lássék rajta, rémitőt kiált?
Hát ebből áll? – Hogy még egy napot csensz magadnak ember,
Még egy csókot, kortyot, csillagtüzeket? És elmenekűlsz véle, mint a tolvajok?
Szabályosabbnak hittem ezt a létet eddig. – Ma már megvetem.
Sietni kell? – És félni? Emberek! – Nem nézhetem a holdat lassan is?
E szép világ hát nem enyém? – ó hagyjatok! hadd sírok még ezen…
Mert tegnap ifjú voltam még, – szivem oly ifjú volt…
S mint álmos, nehéz hajnalon alvó vizek,
Ma már olyan. Sötét és hallgatag. Kifordúlt sarkából az életem.
Én futni nem fogok.»
Sietni kell? – És félni? Emberek! – Nem nézhetem a holdat lassan is?
E szép világ hát nem enyém? – ó hagyjatok! hadd sírok még ezen…
Mert tegnap ifjú voltam még, – szivem oly ifjú volt…
S mint álmos, nehéz hajnalon alvó vizek,
Ma már olyan. Sötét és hallgatag. Kifordúlt sarkából az életem.
Én futni nem fogok.»
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
