FEKETE LAJOS: HALÁLJÁTÉK A HEGYEN
szalad az út;
kerékcsapáson követem én is,
lám hova fut?
Már-már a csúcsra ér a keréknyom
s kettészakad,
mint két testvér, kit más-más irányba
űz a harag.
engemet is,
melyikre lépjek, – amelyik le, vagy
felfelé visz?
Haragra gyújt: – csak nem torpanok meg
a cél előtt?
néhány ugrás még s már is elérem
a hegytetőt.
hogy fúj a szél;
gondolok egyet: – hanyattfekszem majd, –
talán nem ér.
S amint heverve nézem a borús
őszi eget,
lassan behullnak sárguló, fonnyadt
tölgylevelek.
halál keze
ott van, míg le nem fújja forró szám
lehellete.
Aztán mellemre húllnak a tölgyfa
levelei
s szívemnél csörögnek mint a halál
ujjhegyei.
alig birom,
hamar támad egy bolondos, őszi
gondolatom:
hulljon a lomb csak, zizzenésére
nem moccanok,
úgy fekszem itt fönn, a hegytetőn majd
mint a halott.
lélekzetem,
szemem lehúnyom s két karomat is
széjjel vetem…
Halálos csend lesz. – Szinte hallom a
fagyökerek
csatornáin a földbe lefutni
a véremet.
lombok alatt,
alig érzem, hogy kezemfején kis
dögbogarak
gyűléseznek, mert nagy gyanu támadt,
hogy a halott
körme a sötét avar alatt is
szépen ragyog.
vitába’ tart,
próbát vesz rajtam s hitvány csápjával
kezembe mart.
Szisszentem egyet: jobb lesz ha mindjárt
feltámadok;
felugrottam hát s fejembe nyomtam
a kalapot.
lombjaival,
de én csak vígan daloltam, szinte
a hegyoldal
zengett bele s mint jókedvű faun ha
lány után fut,
repültem haza, nem törődve, hogy
merre az út.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir