MARCONNAY TIBOR: AZ ÁRULÓ SZAVA

Ó, jaj, a társamat árultam el galádul,
s holt teste megdermedt a napsütötte fán,
s most tudom: árnyában a megbánás profán,
jóvá kell tennem vétkem. Meghalok a vágytul…

Bolyongok szüntelen. A tenger szertetárul
és más földrész kopár orma tekint reám,
s a sivatagon túl dúsan zsongó Orán
hiába bűvöl: szörnyű szorongás elárul.

Így hordom ólmos bűnöm. Árvább és szegényebb
a hajnal is. Félve illannak a remények
éjbe. Hajdan kemény csontom velője rothad.

És olykor látom már a holt társ fiait,
rejtekükből fenyítve törnek rám, akik
fekete fészkekben rémesen szaporodtak.

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir