FENYŐ LÁSZLÓ: LEVÉL KÖRTVÉLYESRE
FENYŐ LÁSZLÓ: LEVÉL KÖRTVÉLYESRE
Málim, csak azt ne hidd, hogy jódolgomban nem irok
levelet néked, hogy a boldogság az, ami így
feledni hívemet lealjasít,
csak azt ne hidd, hogy nyelvem ottragadt
az örömök fojtott-borának apró tajtékot vető
buggyanásai közt s hogy márványoszlopon
nyugtatni ujjaim festőien:
ez minden gondom és a városligeti
tó fenekére ejtettem ceruzám.
levelet néked, hogy a boldogság az, ami így
feledni hívemet lealjasít,
csak azt ne hidd, hogy nyelvem ottragadt
az örömök fojtott-borának apró tajtékot vető
buggyanásai közt s hogy márványoszlopon
nyugtatni ujjaim festőien:
ez minden gondom és a városligeti
tó fenekére ejtettem ceruzám.
Semmi se változott. – Hat évvel keserűbb arc
néz új útlevelemből vissza rám.
néz új útlevelemből vissza rám.
Más a magány, de mégis csak magány.
A lányka, akit magam mellé vettem,
hogy segítsen tűrni és elviselni
a lehetetlent: engem! magamat – :
nálam is gyengébbcsontú és fölöttébb gyermekes.
Éjjel gyakran egy költőnő szemével álmodik:
hol kigyókobakból, hol macskafejből néz reá e szürketüzü rém
s olyankor hozzám menekül, védjem meg álma ellen. – Jól tudod,
minket se véd meg senki éjszakánktól… és egy-egy lidércünk
elől, méltó hatalmasért, egész Istenig kéne menekülnünk…
Aztán meg hasztalan keresi gyámolát
gyermek a gyermekben… mindkettő ugyanazt
reméli társától… s bár az összebujás
csalóka melegében enyhülést talál
a rokon gyöngeség… szertefárad csalódva.
hogy segítsen tűrni és elviselni
a lehetetlent: engem! magamat – :
nálam is gyengébbcsontú és fölöttébb gyermekes.
Éjjel gyakran egy költőnő szemével álmodik:
hol kigyókobakból, hol macskafejből néz reá e szürketüzü rém
s olyankor hozzám menekül, védjem meg álma ellen. – Jól tudod,
minket se véd meg senki éjszakánktól… és egy-egy lidércünk
elől, méltó hatalmasért, egész Istenig kéne menekülnünk…
Aztán meg hasztalan keresi gyámolát
gyermek a gyermekben… mindkettő ugyanazt
reméli társától… s bár az összebujás
csalóka melegében enyhülést talál
a rokon gyöngeség… szertefárad csalódva.
De hagyjuk ezt. –
Olvasod-é az ifjak verseit?
Mennyi idill, üveghangon sikító táj, kerek panasz,
mennyi különös nevü hal s illatosnak dalolt
hímzett virág. – Ó, hol a szenvedély?
Mutasd meg démonod! – kiáltanám.
Ki beleplántálta a hegedű
fájába a zengzet mesteri lelkét:
démona hajtotta a készitőt is,
hát még azt, aki arccal szinte ráborúl,
mint holtnak vélt gyermekre az anya:
nem tudni, siratja-é, kelti-e
s varázsvesszőként alvajáró
vonója szelni és horzsolni kezdi
a levegőt: démonok harca az!
Mennyi idill, üveghangon sikító táj, kerek panasz,
mennyi különös nevü hal s illatosnak dalolt
hímzett virág. – Ó, hol a szenvedély?
Mutasd meg démonod! – kiáltanám.
Ki beleplántálta a hegedű
fájába a zengzet mesteri lelkét:
démona hajtotta a készitőt is,
hát még azt, aki arccal szinte ráborúl,
mint holtnak vélt gyermekre az anya:
nem tudni, siratja-é, kelti-e
s varázsvesszőként alvajáró
vonója szelni és horzsolni kezdi
a levegőt: démonok harca az!
Démonok harca. – Csupa rossz kisértet
kullog nyomomba napos délben is.
– Hazám! – Európa! – Jövőnk! – Mi lesz?
kullog nyomomba napos délben is.
– Hazám! – Európa! – Jövőnk! – Mi lesz?
Mint a hóhér szakavatott
kezében vergődik a nyak,
mielőtt a laza hurok
szorosabbra szalad:
hóhérmarkodba, Kor,
így verdesünk –
a nappal, a nappal a mi
legsápadtabb kisértetünk…
kezében vergődik a nyak,
mielőtt a laza hurok
szorosabbra szalad:
hóhérmarkodba, Kor,
így verdesünk –
a nappal, a nappal a mi
legsápadtabb kisértetünk…
S ne kérdezd, mi fáj még. – Vannak sebek,
miket a lélek úgy hord, változatlanúl,
mint test az anyajegyet.
miket a lélek úgy hord, változatlanúl,
mint test az anyajegyet.
Isten veled,
csókoltatom az alkonyat beérett illatú
páráit az augusztusvégi Ondova felett.
csókoltatom az alkonyat beérett illatú
páráit az augusztusvégi Ondova felett.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
