TÖRÖK SOPHIE: NAPFÜRDŐ

Addig bámultam hunyt szemmel
az égető napba, mig pupillám
két sötétkék gyöngyként keringett
fejemben s felvert gondolataim
aranykásába bódultan feledték
nehéz értelmüket. Testem veszteg feküdt
s vakon zsongtak szemeim bibor
födelük alatt – mégis láttam
és jártam, sugárlábakon jártam
s aranytenger hárfacsobogása
öntözte légies káprázatomat.
Jártam, röpültem! ez a világ
nem volt sehol, csak bennem volt!
csak nekem ragyogtak tündöklő
dombjai. Hangok szikráztak bennem
mint gyémánt, s vak szemem mögül
a világ zengő fényekkel adott hirt
végtelenről és örökkévalóságról…
És ember, ember aranyos partjaimon
ember nem volt egyetlenegy se.

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir