Schöpflin Aladár: Amerikai írók • Reményi József könyve — Franklin
Schöpflin Aladár: Amerikai írók •
Reményi József könyve — Franklin
Reményi József könyve — Franklin
A tanulmányok és cikkek nagy halmazából, amelyeket Reményi az amerikai életről és irodalomról írt, tizenhetet foglalt ebbe a könyvbe, tizenhét amerikai író arcképét. A válogatás szempontja az volt, hogy azok az írók kerüljenek együvé, akiket valamennyire ismer a magyar közönségnek legalább az a része, amely érdeklődik az irodalmi Amerika iránt s hogy az időrendben felsorakozott tanulmányokból, ha töredékesen is, de szemlélhető legyen az amerikai irodalmi szellem fejlődésének vonala. Fenimore Cooperrel, az indiánus történetek naív-romantikus kitalálójával kezdi, akiben a frontier-civilizáció idealizálta magát s Elmer Rice-szel végzi, a mai szociális dráma hangos írójával, akivel színházaink darab-éhsége minket is megismertetett. Sorban felvonul a kalandor romantika után az eklektikus filozófia (Emerson), a reálisra épített regény (Haawthorne), a szó zeneiségének kultusza (Poe), a keserű lélek fanyar humora (Mark Twain), az aranyásók életének ábrázolásában a dickensi humor és szentimentalizmus (Bret Harte), az amerikai demokrácia ön-imádata (Whitman) s a mai regény- és drámaírók ismertebbjei.
Reményi a művészi követelmény magas szempontjából vizsgálja íróit s mindig igyekszik megkeresni, ami bennük különlegesen amerikai, nem mint exotikum, hanem mint az európaitól elütő szellemiség nyilvánulása. Az utóbbit többnyire sikerül is megtalálnia. Walt Whitmanról például megállapítja, hogy ő a világirodalom első költője, akiben költői módon a demokrácia szólal meg. Neki a demokrácia nem tárgy, amiről írni kell, — ő maga a formátlan demokrácia, amely költői formát követelt. Ez nyilván olyan világító pont, amelyből szemlélni lehet Whitman költészetének művészi lényegét, szépségeit és hiányait is. Sinclair Lewisben viszont a szatirikusan kifejezett demokrácia íróját látja s elmésen fogja össze véleményét ebben a kis formulában: bonyolultabb Babbitt; ha nem lenne író, csak Babbitt lenne. Érdekesen mutatja meg Reményi Lafcadio Hearn-ben és Thornton Wilder-ben az Amerika szellemi légköréből való menekülést: az egyik a kaland borzalmába és a japán exotikumba menekül, a másik az intellektualizmusban és az art pour l'art művészetben keres menedéket. A mai amerikai írók legtöbbjére tapad valami az ottani élet üzleties közönségességéből, ami egyeseknél, mint Upton Sinclairnél és Elmer Ricenél szocialista lázadásban, másoknál a dolgozószobába zárkózásban keres ellensúlyt. Ezt Reményi mindig meglesi, elemzésében leolvasztja az amerikanizmust s az írók a maguk írói természetével, kíválóságaikkal és hiányaikkal állnak az olvasó előtt. Az írónak gondolataival való azonossága s a kifejezés hiánytalansága az a két fő-szempont, amelyre ítéletét alapítja.
Hivatkozásaiból látjuk, hogy ismeri az amerikai kritika értékeléseit, de független marad tőlük. Az európai irodalmi szellem mértékei szerint ítél, — negyedszázada él Amerikában és európai maradt. Stílusán érezni egyet-mást az amerikai terminologiából, de ez nem vonatkozik nyelvi anyagára, amelyen alig érezni idegen hatást. Szereti véleményeit epigrammatikusan, sőt néha szójátékszerűen fogalmazni s ez néha túlságos kiéleződésre, máskor túlkönnyűségre vezet: az összeszorított formából olykor kifolyik a tartalom Általánosságban azonban önmagával szemben nagyigényű író, aki tárgya beható ismeretével és komoly írói szándékkal dolgozik.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
