Jankovich Ferenc: A világ felett | Nyugat 1908-1941

Jankovich Ferenc: A világ felett

Sötét van, ámbár sok a fény -
egyszer a nap is megremeg,
szemét lehunyja s feketén
az Isten torkába mered.

Ebből született a világ -
- bölcsője koporsója lesz -
röppenj ki, fény, aludj ki, láng:
ordas sötétség éje ez…

Halk utcáidban, térdelő
házak közt, Város, járok én,
mint rossz álom, egy agyvelő
pislogó tekervényein.

Vess ki magadból, aluvó!
Üzd messze jajgató fiad -
Ébredj fel, Város, villogó
karmu sötétség fojtogat…

Ó, tornyok, égre mutatók,
nézem ragyogó körmötök -
az órákon a mutatók
sétálnak, telnek a körök -

Egyszer a Halál bekerít
- jaj annak, aki szendereg -
és ki ébred fel holnap itt?
Belepnek szemfedő ködlök…

Ó, holdas, lepkeszárnyas ég,
meddig kisérsz még engemet?
Készen a nagy viharra, rég
hordom halottas ingemmel.

Kész volnék, Világ, éltemért
megvenni ébredésemet -
akasztott testem, mint egy cégér
lebegjen a Világ felett…

A néma, terebélyes Ég
sötét szakálla ránk borong -
keblére hajtja bölcs fejét
az Isten is, és ránk zokog:

Szakállán rezgő csillagok
cseppjei égnek dermeteg…
Ébren vagyok - kelj fel, Világ,
altasd el síró gyermeked…

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!