Jékely Zoltán: Tasso tölgyfájához
Jékely Zoltán: Tasso tölgyfájához
Vén korhadt rönk, te láttad még a Költőt,
valaha víg sátrad alatt pihent.
itt ült bíz ő, a gáncstalan lovag,
ki úgy hordozta lobogó szivét,
mint égő fáklyát városokon át
és ciprusos nagy útakon, hol gyilkosok
és gyönyörü hercegnők lesve-lesték –
valaha víg sátrad alatt pihent.
itt ült bíz ő, a gáncstalan lovag,
ki úgy hordozta lobogó szivét,
mint égő fáklyát városokon át
és ciprusos nagy útakon, hol gyilkosok
és gyönyörü hercegnők lesve-lesték –
Vén, korhadt rönk, akár szobra lehetnél!
Ilyen volt! ő is, a hamvába hullt,
roskadt poéta, akit egy napon
alád illesztettek a jó csuhások,
táplálták tejjel, mézzel és kenyérrel,
míg fülébe csintalan harangszó
s növendék gyermekek kórusa csengett.
Ilyen volt! ő is, a hamvába hullt,
roskadt poéta, akit egy napon
alád illesztettek a jó csuhások,
táplálták tejjel, mézzel és kenyérrel,
míg fülébe csintalan harangszó
s növendék gyermekek kórusa csengett.
Ötszáz esztendő motoszkál tebenned,
de életnek nincs már szikrája sem;
ki önmagad bölcsője voltál,
koporsója vagy most önmagadnak.
Még három év, még négy talán,
és szerteporlasz, drága, szent öreg,
utolsó élőlény, ki látta Tassót.
de életnek nincs már szikrája sem;
ki önmagad bölcsője voltál,
koporsója vagy most önmagadnak.
Még három év, még négy talán,
és szerteporlasz, drága, szent öreg,
utolsó élőlény, ki látta Tassót.
Hallod-e még az ismerős harangszót,
mely valaha a költőt is temette
s emlékszel-é a fekete menetre,
mely a templomba vitte vézna testét?
Ellested-é vaj egy gondolatát,
vaj egy szavát elkapta-é figyelmed,
amikor itten várta a kegyelmet
a szegény, futóbolond lovagi költő?
mely valaha a költőt is temette
s emlékszel-é a fekete menetre,
mely a templomba vitte vézna testét?
Ellested-é vaj egy gondolatát,
vaj egy szavát elkapta-é figyelmed,
amikor itten várta a kegyelmet
a szegény, futóbolond lovagi költő?
Ó, hány tavasz, ó hány bús emberöltő
hullatta itt a lombot és a főket,
azóta, hogy a kripta béfogadta
porhüvelyét s hogy az örök dicsőség
szárnyára kapta s vitte, vitte lelkét,
vitte nevét, hirdették, ünnepelték –
ahogy ez már holt költővel szokásos –?
hullatta itt a lombot és a főket,
azóta, hogy a kripta béfogadta
porhüvelyét s hogy az örök dicsőség
szárnyára kapta s vitte, vitte lelkét,
vitte nevét, hirdették, ünnepelték –
ahogy ez már holt költővel szokásos –?
S most édes Napban fürdik lent a Város,
a Gianicolon lebzsel a Favone,
vén roncsodon már bogarászva jön-megy
és lelkendezve füttyent a vörösbegy;
Taliarchus a rossz telet elűzte,
fagyott pálmák is kezdenek virulni –
Te, vén koporsó, bús emlék emléke,
már soha, soha többé nem virulsz ki!
a Gianicolon lebzsel a Favone,
vén roncsodon már bogarászva jön-megy
és lelkendezve füttyent a vörösbegy;
Taliarchus a rossz telet elűzte,
fagyott pálmák is kezdenek virulni –
Te, vén koporsó, bús emlék emléke,
már soha, soha többé nem virulsz ki!
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
