Mohácsi Jenő: Bánk bán kettős tragikuma
Mohácsi Jenő: Bánk bán kettős tragikuma
Ahogyan a legmélyebb Szentírás-magyarázat is újabb vizsgálódások után teszi sóvárrá a hívő és hitetlen elmélkedőt, úgy a Bánk bán klasszikus kommentárjai, Arany Jánosé és Gyulai Pálé, valamint Péterfy Jenő és Hevesi Sándor magyarázó kiadásai nem lehetnek kerékkötői egy-egy új kérdés felvetésének. Gyulai Pál nagy könyve, Arany János csonka tanulmánya és számos jegyzete a leglelkiismeretesebb munka: esztétikai, pszichológiai és talán még filológiai is. Logikus, a legapróbb részletekre kiterjedő érvelésük oly meggyőző, hogy a velük párhuzamos gondolkodás tiszta örömét ajándékozza az olvasónak. A Bánk bán pepecselgető fordítása közben ezek a művek igen nagy hasznomra voltak. Most, a fordítás * munkája után, mely örök szomjjal jár, a tökéletesség soha be nem teljesedő vágyával, a részletek kultusza után feltámadt bennem – szinte törvényszerű visszahatásképpen – a Bánk bán monumentalitásának lelkettágító, boldogító érzése. Ebből az érzésből fakadt az az eretnek-gondolatom, hogy Bánk tragikuma, mely Arany János és Gyulai Pál fejtegetéseinek magva, tulajdonképpen kettős.
József Katona: Bánk bán, Dr. Vajna & Bokor, Budapest/Leipzig.
*
– Mint vándor a hófúvásokban, úgy lelkem ingadoz határtalan kétség között s eszem egy nagy óceánban lebeg, veszejtve minden csillagot. – Bánk e hamleti kételytől fűtött szavai a harmadik felvonás első jelenetében, melyeket Arany dagályos, legalább nem a helyzethez illő soroknak tart és Gyulai is rosszal, szerintem pontos elválasztói Bánk idáig már elvégeztetett első és ettőlfogva kifejlődő második tragikumának. E két tragikumnak az a közös jellemvonása, hogy Bánk bűnössé mind a kétszer a köz szolgálatában lesz, amiért mind előbb, mint utóbb magánéletében bűnhődik meg.
*
Bánk bán, Magyarország nádora és a király után első embere, az országot járta. Petur üzenetére hazasietett. Most, hogy Peturral találkozik, ezt mondja: – Hazánk külön-külön vidékein jajt s bánatot találtam. – Bánk bűne legelőször az, hogy a magyar népet, amelynek keserveit ismeri és fájlalja, elfelejti. Sőt el is árulja azzal, hogy lefegyverezi, lecsendesíti Peturt és a békétleneket, akik a királynét, a magyar nép nyomorúságának okozóját, és minden pereputtyát és kísérőjét ártalmatlanná akarják tenni. Bánk itt mint a magyar nép előljárója, úgyszólván közéleti szereplésében teszi meg lépését, mely tulajdonképpen bűn a nép, Bánk népe ellen, és ezért a bűnéért meg is lakol, magánélete körében, Melinda meggyaláztatása által. Hogy Melinda Bánk érzéséletének középpontja, az kiviláglik a tragédia számos helyéből. A sors, mely lesujtott az ártatlan, a bűntelen Melindára, lesujtott vele Bánkra is, sőt reá jobban, mert Melinda az elviselhetetlen való világból az őrület sötét országába menekül, de Bánknak nincs hova, nincs mibe menekülnie.
*
– Hogy Bánk leüljön a setét szövetség gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb, mint bánki sértődés kívántatik. – Bánknak e második felvonásbeli három verssorát (mely a Bánk bán Császár Elemér által kiadott első alakjában meg nem található) mind Arany János, mind Gyulai Pál igen megrójja. Gyulai szerint e hibás vagy legalábbis nem eléggé érthető sorokat Bánk nem mondhatja; ez igen öntudatos célzás a jövő eseményekre, melyeket nem sejthet, míg másfelől ellenkezik nemcsak azon céllal, melyet a jelen percben el akar érni, de későbbi tettével is, mert Bánk még akkor sem folyamodik az összeesküdtekhez, midőn a bánki sértődés csakugyan megtörtént. Arany magyarázata szerint a bánki sértődés nem egyéb, mint ama nagy sérelem, mely e percben csak megkísértve, de végrehajtva nincs: Melinda tényleges gyalázata. Ha így van, Bánk e szavakkal olyat anticipál, mi csak később fog kifejleni, s ez hiba. Itt nem Bánk, itt a szerző beszél, mint aki tudja, mi fog következni.
*
Így szól Gyulai és Arany. Nekem azonban úgy tetszik, hogy ez a három sor, melyben korántsem a szerző, hanem Bánk beszél, Katona József írói zsenialitására vall. Majd száz évvel a modern lélektan kísérletező kutatásai előtt a költő hatalmas méretű, bár ide-oda ingadozó, érzéseiben «tipegő-topogó» Bánkjának egy lelki csücskébe enged bepillantást, ahol ennek kevésbé nemes indulatai tanyáznak. Bánk ezeket az áruló sorokat önmagának mondja tulajdonképpen, nyugodtan állhatna itt ez a szerzői utasítás: félre. Magánsérelmét hajlandó megbosszulni egy, a közre kiható tettével. Ezt a lelke mélyéből feltörő vallomást Bánk rögtön lereagálja: erélyesen lép fel Petur ellen.
*
Pedig Bánk nagyon is ismeri a nép, magyar népe szenvedéseit. – Énreám tevé le a szegény paraszt elfáradt csontjait, – mondja az első felvonás utolsó, hatalmas monológjában (melynek csak végső néhány sora ellankadó). Bánk tehát igenis érzi felelősségét a nép irányában. E felelősség tudatosodása lesz egyik oka annak, hogy megöli a királynét (pedig «hallatlan Magyarországban ilyen eset!» – kiáltja Myska bán). – Felért az égre a sanyargatott nép jajgatása s el kellett neki akármikép is esni, hogy hazánk ne essen el polgári háborúban. – Ezzel a király előtt indokolja tettét Bánk, akit az országba széjjelnézni Gertrudis küldött, a nép sanyargatásának okozója. (Biberach Bánkhoz, a második felvonásban: – Így hogy egyikének, vagy másikának útjában ne légy, el kelle ország-vizsgálásra menned. – Gertrudis nagy jelenetében Bánk szemére hányja: – Te mint egy éjjeli tolvaj jövél foglalatosságaidból az udvarunkba vissza. Illik-e ez?) Gertrudis így ezzel is oka lesz saját halálának.
*
– Szánom keserveiteket, emberek! – Tiborchoz szól ekképpen Bánk, akiben összeforrottsága a néppel még jobban felismeréssé lesz, amikor e nép megtestesítője eszébe hozza, hogy valamikor megmentette életét: – Jáderánál egy rossz velencei akart téged s atyádat. –
*
Népéért síkra szállva, bánki sértődését megbosszúlva, de tettére végezetül azzal felserkenve, hogy Gertrudis le akarja szúrni: Bánk megöli a királynét. Ezzel halálos sebet ejt monarchikus érzelmein, sárba rántja nagy közjogi méltóságát, meggyalázza királyhelyettesi voltát. Ebből a bűnéből, melynek következményeit mind Arany János, mind Gyulai Pál örökérvényű érveléssel fejtegeti, nő ki az utolsó felvonásban bűnhődése. Ez Bánk bán második tragikuma.
*
Bánk most is, mint először, közjogi szférájában követi el bűnét. Amott a népet árulta el, itt a népért áll ki. Akkor nádori méltóságánál és tisztjénél fogva a fenyegetett királyné mellé állt, akinek bűnét jól ismerte; most ő, a király helyettese, elárulja méltóságát és királyát azzal, hogy megöli a királynét. Az, hogy e közjogi bűnéért közjogi állásában bűnhődik, számára még nem büntetés. Bánk maga Endréhez intézett első szavával és gesztusával lemond tisztéről: – Király! Gertrudisod koporsóaljára vágom a hatalom jelét.
*
Bűnhődés Bánkot most is magánélete körében éri. A nép elárulásáért Melinda meggyaláztatása által lakolt. A királyné megöléséért Melinda erőszakos halála a bér. Csakis e halála miatt nincs a teremtésben vesztes csak ő – csakis Melinda halálraválása teszi oly szörnyűvé azt, hogy Endre király büntetni nem tud és ezzel Bánk bánt életre ítéli!
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
