Szép Ernő: Eszmélet

Full text search

Szép Ernő: Eszmélet
Mit kéne az emberekkel mívelni. A rosszaság, vagyis a butaság tán csak betegség, hiszen nincs abnormálisabb valami, mint hogy nem csudálkozik, nem élvezi a természetet, a Teremtést valaki, mint hogy nem tart itt valami szűntelen ünnepet, aminek nem kell munkaszünettel járni, sőt amely ünnepnek szépséges érzetében annál könnyebben, vígabban, vigasztalódottabban végezheti a dolgát. Nem lehet természetellenesebb valami, mint hogy ne legyen elfogódott az ember a hozzá hasonlatos élőlényhez közel, hogy ne eszmélje annak is a gondjait, a vágyait, a halálra való rendeltetését. Az a Carrel professzor megállott a kutatásai végeztével. Pedig a test és lélek egységének a konkluziója csak az lehet, kisütni, hányadik agykéregben, melyik dúcban, mirigyben fészkel a szerencsétlen betegség, az ember butasága. S ezt gyógykezelni vagy kioperálni. De lehetne egyebet is próbálni. Altatófélét feltalálni, azt minden embernek folytonosan adagolni, tompítsa el a butaságot; lassankint ki is irthatja. Lehetne az egész Földön naphosszat zengeni a harangoknak. Evvel megejttetni a lelkeket. Zenekaroknak szólani hétköznap is minden városi téren, minden község piacán, a legelőkig hasson el a zeneszó. A költők ne bújjanak el finnyásan, szemérmetesen: legyen mindennap egy órájok, a járdán a lakosság közt virágot osztogassanak, szép, mosolyogtató, mulattató igéket, epigrammákat hallassanak, időnkint frisseket költvén. A költőket persze az állam, a megye fizetné. Már agyaltam a legelső epigrammot, a körúton haladtomban; a Podmaniczky-utca sarkára értem, meg is volt már, igen, már pattanóban volt fényesen, mint a pici szappanbúborék benn a homlokom homályában, még egy lépés és itt van. Éppen akkor vettem észre, hogy a rendőr rámnéz emelődő kézzel, hogy álljak meg; ő is lépett egyet felém.
– Át teszett jönni, mikor még nem fordult a lámpa sárgára.
Megírta a bárcát, két pengőt lefizettem.
Soha még ilyen enyhe büntetést nem szenvedett, aki a világot meg akarta váltani.
*
A fukar gazdag lelkébe csakúgy nem tudom beleélni magam, mint a pederaszta lelkébe.
*
Mindennap legalább egyszer az eget körülnézni. Mindennap végigpillantani a fákon. Mindennap megtapogatni, szagolni valami virágot. Mindennap legalább egy pohár jó kis zöldszilvánit felszürcsölni. Mindennap diskurálni egy pofára valót egy kedves emberemmel. Mindennap egy bájos leányt beinni a szemembe. Minden lefekvéskor egy pár kedvenc verset elolvasni.
*
Mennyien esznek csúnyán urak, sőt ú. n. előkelőségek. A pengére lehatol a kezök, amint a kést fogják; a legszófogadóbb süteményhez is kést is használnak; a sajtot villával-késsel szabdalják; estélyen úgy zabálják a büffé csemegéit (dámák is), hogy a gyomrom fel akar fordulni; belévágnak a más szavába; tapintatlankodnak; barátaik jelenlétében gorombán szólnak rá a feleségükre. Hazudnak otromba mód és a műveletlenségüktől majd felhördül az ember. A műveletlenség csak olyan csúnyaság, mint szabálytalanul enni, vagy vakon zabálni, nem igaz? Teremtőm, milyen áhítattal tekintettem diákidőmben az urakra, kik mindig új ruhában vannak és oly sokszor nyiratkoznak.
*
Egyetlen nyelv milyen beláthatatlan alkotás. És van százmegszáz nyelv, ezermegezer nyelvjárás, tolvajnyelvek vannak; milliómegmillió szó, milliárd, mind egy-egy parányi költemény. Egy-egy ötlet mind a szó, találmány. Oda vagyok!
*
Semmi jó, semmi rossz, ami ér, nem érvényes, mert elmúlik. És semmi igazság nem igazság, mert meghalunk.
*
Ismerem ezt a szörnyeteg típust még az első monstreháború nyomoraiból: harminc inget csináltattam az elején, fiam, tizenkét pár cipőt, gyönyörű cipők barátom, olyan erősek mint a bivaly. Feleségem zsírt, lisztet, kávét, teát, mézet, sonkát, szalámit, aszalt gyümölcsöt, dzsemet, mindent annyit szerzett be, dugig van a spájzunk, konyakom is van vagy száz üveggel, felőlem, öregem, tíz esztendeig tarthat ez a háború.
Szembeköplek, disznó, ha még egyszer így kérkedel előttem, aki soha nem tudom, a jövő héten nem veszek-e éhen.
*
Ugyanazon gondolatok a fejekben, ugyanazon nyakkendők a kirakatokban.
*
Némelyik ember hangjában, akit pedig fiú-korában nem ismertem, elfülelem a diákkori hangját. Vannak ilyen meg nem ért, nem tért hangúak.
*
Újságot olvas a szigeti padon egy nő. És fel nem sikolt!
*
Zöld időmben éktelenül sajnáltam, aki kövér. Azután meg büntetésnek néztem azt a nagy hasat az urakon. Mert a többletet, amit fal, a szegények elől kaparintotta el. Eljutottam a semleges csodálatig. A hízó ember jókedvű szeret lenni, kell néki a nevetés az emésztéshez, a jóegészséghez. Hát olyan kedélyvilága is keveredik, derült, nevetős. A kövérnek kétszerte annyi étel-ital, kétszerte annyi szövet-vászon kell, mint nekem; annak a költségét muszáj megkeresni, előteremteni. Kiméletlenebbnek, céltudatosabbnak kell lenni néki, mint a soványnak. Pénzes lesz, sőt vagyonos. Az persze tekintélyt szerez. Pénze nem volna, kinevetnék a hasát, a hízott fejét. Szóval a kövérség tekintély, szerencse. A kövér tolakodik fel a legerőszakosabban az autobuszra. A kövérek ülnek a képviselőházban, a városházán, az elnöki karszékben. Övék ez a világ, a kövéreké. Nézzétek, büszkék is a kövérségükre; úgy adják, akár csak maguk kívánták volna, hogy ilyen kövérek legyenek. A nőknek a szerencse mellé kell húzódni; nem csudálom, ha takaros feleséget kapnak. De azt még mindig csudálom egy kicsit, hogy szeretni is tudja a nő a kövér férfit, úgy ahogy némelyek a marhahúsban a kövéret szeretik.
*
Még Mozartot is lehet únni. A harangszót soha nem érezzük unalmasnak.
*
Szerencsét csinálnak regényírók, akiket analfabéták gyanánt említünk; a színpadi világsiker olyan szerzőké, kiket emberszámba nem lehet venni.
*
A trafikba ne állíts be csak egy bélyegért, csak egy levelezőlapért, csak tantuszért. Van sejtelmed felőle, mennyi haszna van azon a boldogtalan özvegynek, aki abbahagyja a látogatójával való kis beszélgetést, vagy a regényolvasást, vagy a jó kis hülye pihenést? Egy skatulya gyufát is végy legalább. Nem vagy dohányos? Először is légy, de azonnal, mert az a legjobb rossz a Földön. De ha sehogy se gusztusod a bagózás, vagy tilalmas, bagózik a másik, annak mindig adhatsz tüzet.
*
Mindent Nagybetűvel írnak már, Minisztériumot, Karácsonyt, Édesanyámat, Mindent. Mikor a Hazát is meg az Istent is kisbetűvel írták, voltak a magyarok legalább oly jó hazafiak, mint ma és talán több volt a vallás is a lelkekben.
*
Olyan másodperceim vannak, másvilágot hallucinálok, ott fejezzük be, mert hiszen be kell egyszer fejezni, a társaságban félbemaradt mondatainkat.
*
Régen nem írok verset; úgy érzem, az az én számomra most tilalom. Csunya, nyomorult állapot ez a versnemírás. Fatantuszt nem ér az életem, olyan űr ez és olyan szívbéli kárvallás. A próza nem az, ami a vers, még a Szentírás se! Rémüldözöm, hogy nem tudok majd soha többet verset adni. Úgy rémülök, mint ha a vakságtól fél valaki, mint ha az operista borzad, hogy elvesztette a hangját. Aki versre kapatta magát, akármit is ír, csak rekedten hebeg.
*
Csak a hajnalt, csak a tengereket szabad Petőfihez mérni. Soha, de soha ilyen költőcsodája nem volt az embernemzetnek s nem lesz soha de soha, esküszöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir