TIRTS TAMÁS (FIDESZ)

Full text search

TIRTS TAMÁS (FIDESZ)
TIRTS TAMÁS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem röviden a módosító indítványom mellett érvelni. Ezt korábban 390-es számon adtam be. Itt a 401-es csomagban pedig a 11-es pont alatt szerepel.
Jelezném, hogy az önkormányzati bizottság nagy többséggel támogatta, de az alkotmányügyi bizottság nem. Én nem voltam ott az alkotmányügyi bizottsági ülésén, és így az ő számukra is szeretném Egy kicsit jobban megvilágítani a javaslatom lényegét.
A javaslatom - hogy mindenki Előtt világos legyen - a választójogi törvénynek a Budapestre vonatkozó fejezetével foglalkozik, ezen belül arra az egy problémára hívtam fel itt a figyelmet, hogy Budapesten előfordulhat az, hogy egy képviselőtestületi személy mind egy fővárosi kerületi listán, mind pedig a budapesti listán, a 66-os listán Egyszerre szerez mandátumot.Javaslatom az lenne, hogy amennyiben ez előfordul majd, az illető az egyik mandátumáról mondjon le. Mégpedig abból az elvből kiindulva, hogy a képviselőtestületi kettős tagság sehol a választójogi törvényben nem szerepel, és nem lenne szerencsés, hogyha itt ilyen precedenst teremtenénk. Ugyanis ez a lehetőség az önkormányzatok egyenlőségének az elvét sértené. Hogyan"
Többek között úgy, hogy elképzelhető lenne, hogy ezen a bizonyos 66-os budapesti listán több kerületből is bejussanak egyének, miközben a saját kerületében is képviselőtestületi tagságot szerez. És ha nem mondjuk ki, hogy valamelyik helyen le kell mondania a mandátumáról, elképzelhető lenne az, hogy ilyen módon egészségtelen lobbizás kezdődne meg a budapesti képviselőtestületben.
Éppen ezért javaslom és indítványozom azt, hogy valamelyik listás mandátumáról is le kelljen mondania.
Az az érv is elhangzott, - mint hallottam - hogy a pártok majd maguk eldöntik. De hadd hívjam fel a tisztelt pártok képviselőinek figyelmét, hogy adott esetben ez a párt számára is nehézkes lehet, hogy ha meg kell kérnie az egyik tagját, hogy valamelyik mandátumáról mondjon le. És itt a helyhatósági választásokon előfordulhat az is - mint ahogy az országgyűlési választásokon is előfordult -, hogy nemcsak párttagok indulnak, hanem a párt felkér valakit, hogy induljon mind a két listán. Ilyen esetben - mind tudjuk - a pártfegyelem egy nem párttagra kifejezetten nem kötelező.
Én úgy érzem, tisztább helyzet lenne, hogyha a törvényben ezt szabályoznánk, és éppen ezért kénem képviselőtársaimat, hogy mind a két elvet, tehát az önkormányzatok egyenlőségének az elvét, és azt, hogy ne legyen képviselőtestületi kettős tagság, tehát ezt a két elvet fogadják el, és építsük be a törvénybe. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir