TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)

Full text search

TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)
TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Kátay Zoltán képviselőtársam azt mondotta, hogy Mécs Imrével szembenállok ebben a családipótlék-kérdésben. Azt hiszem, hogy eltévedt ebben a dologban, mert szó sincs erről. Egyszerűen egy jogi kérdést vetettem fel. Teljesen egyetértek Mécs Imrével, sőt ezen túlmenően szeretném visszaidézni azt, amit a felszólalásom során említettem, hogy részleteiben a családi pótlékról szóló törvénymódosítást igazából nem tárgyalták a bizottságok, csak a költségvetési törvény módosításának, egy csomagtervnek a részeként. Annyira egyetértek, hogy amennyiben ez részletesen, tehát külön tárgyalásra került volna, és nem egy ellentételként, egy csomagterv részeként, akkor azt a 100 forintos emelést ugyanolyan kevésnek ítélem meg, mint ahogy itt már a másik képviselőtársam említette; és egészen biztos, hogy ezzel kapcsolatban önálló indítványt terjesztettem volna fel ennek további emelésére, annál is inkább, mert nem lehet tudni, hogy miután nem kerül be a költségvetés módosítása most már a Parlament elé, hanem a Kormány önállóan fog dönteni az áremelések kérdéséről, éppen ezért ez egy nagyon izgalmas kérdés; hogy mivel és milyen mértékben kell majd ellensúlyozni ezeket a szociális kérdéseket. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir