BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár:

Full text search

BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár:
BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Azt hiszem, a jegyzőkönyv majd minden szót pontosan visszaolvashatóvá tesz. Azt gondolom, hogy szükségtelen holmi magyarázkodással szolgálnom, mert a szavak a félreértés forrásai ezek szerint. Egyértelműen úgy mondtam, s ha véletlenül nem így hangzott el, kérem, vegyék ezt most még egyszer ilyen pontos megfogalmazásban tudomásul.
Így mondtam, így is hangsúlyozom, hogy az Érdekegyeztető Tanács megfelelő fórumain a Kormány szakértői erről tárgyaltak, és akkor az a vélemény hangzott el, hogy bizonyos részeket, amelyeket mi módosítani javasoltunk, talán inkább vessünk el, ha az egészben érdemleges adócsökkentést nem tudunk érvényesíteni.
Távolról sem állítottam olyat, ami nem igaz, vagyis azt, hogy a legfelső érdekegyeztető fórumok már áldásukat adták volna rá, annál is inkább, mert erre a rendkívüli helyzetre való tekintettel a kormányzat továbbra is párhuzamosan kívánja folytatni a parlamenti és az érdekegyeztető munkát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindnyájunk felelőssége az, hogy a társadalom elé valóban olyat tárjunk, ami reális, elviselhető, amelyet a társadalom elfogad, hiszen ezt nem másnak, mint az állampolgároknak kell majd fizetniük, s nincs ennek az adótörvénycsomagnak egyetlen olyan eleme sem, amely a lakosság valamely rétegét ne érintené, ezzel a kormányzat teljesen tisztában van, s ezt párhuzamosan kívánja folytatni.
Azt hiszem, hogy itt is érdemes pontosan fogalmazni. Mindkét képviselőtársamnak igaza van, Békesi képviselő úrnak is és a szabad demokraták részéről elhangzott pontosításnak is abban, hogy a hatpárti egyeztetésen a konstrukcionális, rendszerbeli változtatás elkerüléséről az idő előrehaladtával született konszenzus. Én is azt mondtam, hogy ezeket a törvényeket kell előterjeszteni. Nincsenek illúzióim abban, hogy képviselőtársaim meg fogják nézni az egyes módosítási lehetőségeket. Itt és most ismét felhívom az Önök szíves figyelmét arra, amit a FIDESZ sorában helyet foglaló Frajna képviselőtársunk elmondott az előző törvény kapcsán, nevezetesen, a javaslatokban nagyon szépen kérem, mindig arra legyenek tekintettel, hogy lehetőleg szembeállítva a kiadási oldal csökkentési lehetőségével egy más bevételi lehetőséget, s gondolják meg, hogy az összforrásbevétel biztosíthatósága a feladatok finanszírozására rendelkezésre álljon. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir