VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)

Full text search

VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Az alkotmányügyi bizottság elnöke lakonikus tömörséggel jellemezte a bizottság álláspontját. Ehhez hozzá kell tennem azt, hogy a bizottság rendkívül hosszú vita után és éppen a patthelyzetből kikerülve tudott állást foglalni. Jelentős ellenvélemények szerepeltek az alkotmányügyi bizottság ülésének vitáján. Bár nem szokott kisebbségi vélemény elhangozni az alkotmányügyi bizottság üléséről, de megfontolandó, hogy esetleg ezzel a lehetőséggel az alkotmányügyi bizottság keretei között is éljünk. Így tulajdonképpen úgy tűnik, mintha érdemi és alapos ellenvetések akár e témakörben, akár más témakörben sem hangzottak volna ott el.
Ami a dolog érdeméhez tartozik, és ami az előttem szóló tisztelt képviselőtársak által megfogalmazottakra vonatkozik, itt nem bizalmatlanságról vagy a választási eredmények annullálásáról van szó, egyszerűen arról van szó, hogy különböző bizottságok különböző funkciókkal rendelkeznek, és ennek megfelelően különböző bizottságokban elképzelhetően másféle összetételnek kell tükröződnie. Más a funkciója egy ténymegállapító és tényfeltáró bizottságnak, és más a funkciója egy ügydöntő bizottságnak. Ez úgy gondolom, teljesen evidens és természetes.
A tényfeltáró bizottság esetében is, amely a tények szigorú elemzésére hivatott, lehetőség nyílik vagy az Országgyűlés állandó bizottságában, vagy a plenáris ülésen, hogy a választásokból adódó politikai erőviszonyoknak megfelelő értékelés jöjjön létre, tehát semmi ilyen jellegű kiiktatása nincs annak, hogy egy döntés meghozatalában ne szerepelne vagy ne érvényesüljön egy politikai erőviszonyból adódó és származó helyzet.
Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy nem jó nyomon járunk akkor, ha a politikát pusztán matematikai alapon próbáljuk művelni. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
Az Európa Tanács Hans G. Nilsson úr vezette küldöttségének köszöntése

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir