BOROS LÁSZLÓ (MSZP)

Full text search

BOROS LÁSZLÓ (MSZP)
BOROS LÁSZLÓ (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszter Urak! Valamennyien tisztában vagyunk a lakossági energia- és vízfogyasztás pazarló gazdálkodási és esetenként igazságtalan díjtérítési gyakorlatával. Ezért kérdéseim két irányból közelítik meg a kérdést.
Egyrészt a meglévő rendeletekben rejlő lehetőségek megvalósítását rövid távon, másrészt a hosszú távú elképzelésekről kívánok érdeklődni. A víz-, a csatornadíjak átalány formájában történő áthárításáról szóló rendeletről megalkotása pillanatában tudtuk, hogy igazságtalan, mert nem ösztönöz a takarékosságra, a szobaszámhoz kötött átalány figyelmen kívül hagyta a lakók számát. A hivatkozott rendelet alapján 1991. január 1-jétől önkormányzati döntés alapján lehetőség nyílik a vízmérőhelyenkénti díjmegtérítésre.
Megítélésem szerint miniszteri szintű jogszabályra van szükség, mely eligazítást ad az önkormányzatoknak. Nevezetesen: lehetővé kell tenni, hogy az egy vízmérőhellyel rendelkező többlakásos bérházak lakói előzetes írásos felosztási megegyezés szerint a tényleges fogyasztás alapján fizessenek. Két, konkrét soproni példát tudok, amikor a lakók a tényleges fogyasztás kétszeresét fizették átalánydíj formájában. És megszüntetve azt az igazságtalan helyzetet, hogy a kertes házak tulajdonosai, akik a kertek locsolására is használnak vizet, a vízmérőóra állásával megegyező mértékű köbméter után fizessenek csatornadíjat.
Első kérdésem tehát: várható-e a témában intézkedés? Kérdezem továbbá: mit kívánnak tenni a tárcák a háztartási energiahordozók lakásonkénti mérésének megoldására?
Szakmai kérdésekbe nem kívánok belemenni, nevezetesen, hogy milyen műszaki megoldások léteznek, és azok várható költsége mit tenne ki, mert ezzel nem kívánom a tisztelt Házat feltartani. Egy biztos: a jelenlegi helyzet nem tartható, hiszen az átalánydíjas rendszer forrása a mértéktelen pazarlásnak, elviselhetetlen terhet jelent az országnak, ezen belül a lakosságnak. Az országban már vannak példák panellakásokban is helyi melegvíz-, gázmérőórák felszerelésére, de egy-egy helyi jó kezdeményezés kevés, erre országos koncepció szükséges, amely tartalmazza a sokgyermekes családok várhatóan növekvő költségeinek a kompenzálását is. Tudom, hogy a megoldás többéves folyamat, de meggyőződésem, hogy a végeredmény mindannyiunk javát szolgálja.
Befejezésül annyit, hogy a miniszter urak válaszidejét kímélendő az elmúlt negyven év elemzésére nem tartok igényt, csupán a konkrét kérdésekre várok konkrét válaszokat. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir