TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Igen Tisztelt Elnök Úr! Igen Tisztelt Ház! Elnök úr lényegében rávilágított azokra a kérdésekre, amik miatt én szólásra emelkedtem, de egy gondolattal legyen szabad azt kiegészítenem.
Nevezetesen felidézném a házbizottság ülésének azt a részét, ahol én jelentkeztem, és igényt tartottam arra, hogy a Független Kisgazdapárt nevében ezekben a kérdésekben szólhassak. Akkor éppen a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetőjeként eljárt Gál Zoltán képviselőtársunk volt az, aki élesen fellépett az én felszólalási igényemmel szemben, mondván, hogy arra semmi szükség nincs. (Derültség, zaj a bal oldalon.) Most rendkívüli módon aránytalannak tartom ezért a szocialista frakciónak azt a döntését, hogy mégis ebben a kérdéskörben most már nem egy, hanem két felszólalójuk is kifejtette álláspontjukat. Én ezt olyan magatartásnak érzem, amely éppen annak a békés hangulatnak ellenére dolgozik, amelyen a Szocialista Párt, saját bejelentése szerint, munkálkodik.
Ha már elhangzottak ezek a felszólalások, akkor legyen szabad megmondanom, hogy én sok mindenben egyetértek azzal, ami itt kifejtésre került, és nagyon nagy boldogsággal tölt el az a tudat, hogy Békesi képviselőtársunk mennyire meg tudja mondani a kormányzatnak azt, mit kell tennie. Legfeljebb az szomorít el, hogy Békesi képviselőtársunknak ugyanez a lehetőség egy magasabb polcról, két évvel ezelőtt is a rendelkezésére állt volna. (Taps a jobb oldalról.) Ha bölcs gondolatait már akkor megosztja velünk, talán nem lett volna szükség a mai felszólalására. Köszönöm a türelmüket. (Nagy taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir