ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Kérem, most visszatérünk az előző, elhalasztott szavazásra. Emlékeznek, Palotás János képviselőtársunk korábbi interpellációjára Rabár Ferenc pénzügyminiszter úr írásos választ adott. Palotás János közölte, hogy nem fogadja el a miniszteri választ. A Ház még nem volt határozatképes, ezért a szavazást elhalasztottuk. Most fölteszem a kérdést, hogy a Palotás János interpellációjára adott pénzügyminiszteri választ - amit valamennyien írásban kézhez kaptak - elfogadják-e.
Határozathozatal következik. Most kérem szavazni a Palotás-interpelláció ügyében. Elfogadják-e a miniszteri választ? (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az államtitkári szavazatokkal, 145 "igen" szavazattal 66 ellenében, 20 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta.
Áttérünk a következő interpellációra.
Szarvas Béla és Kelemen József, a Magyar Demokrata Fórum képviselői interpellálni kívánnak a pénzügyminiszterhez és a földművelésügyi miniszterhez az egri és mátraaljai történelmi borvidék szőlőfelvásárlásának pénzügyi fedezete sürgős biztosítása kérdésében. Kérdezem, melyikük kívánja az interpellációt előterjeszteni? (Szarvas Béla.) Szarvas Béla képviselőtársunkat kérem.
Interpelláció: Szarvas Béla és Kelemen József (MDF) - a pénzügyminiszterhez és a földművelésügyi miniszterhez "Az Egri és a Mátraaljai történelmi borvidék szőlőfelvásárlásának pénzügyi fedezete sürgős biztosítása" címmel

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir