BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:

Full text search

BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat beterjesztését követő általános vita azzal a megelégedettséggel tölthette el a beterjesztőt, hogy végre olyan törvényt is sikerült az Országgyűlés elé terjeszteni, ami általános egyetértéssel, mindenki jogérzékének helyeslésével találkozik.
Úgy tűnik, a módosító javaslatok döntő többsége a Kormány szándékainak megfelelő irányban a törvényjavaslat továbbgondolását tekintette célként. Ezért szeretném röviden a módosító javaslatokkal kapcsolatban, részben az írásban foglalt javaslat alapján is már rögzített, de részben ott nem szereplő Kormányálláspontot ismertetni.
A címmel kapcsolatos, Vastagh Pál képviselő úr 1. és 2. pontban feltüntetett módosító indítványával kapcsolatban – bár az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslat címét sem látta többségi szavazattal támogathatónak, ugyanakkor Vastagh Pál képviselő úr javaslatát is elvetette – a Kormány változatlanul úgy gondolja, ezt az általános vita során is kifejtettem, hogy ez az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló törvényjavaslat. Ha nem így gondolná, akkor nem mondana igazat. Ennek jogi jellege van, hiszen természetes, hogy az elszámoltatást, amelyre a tavalyi év során népszavazás kötelezte az itt felsorolt szervezetek közül a legjelentősebbeket, és a mai vita során is a leginkább érdekeltet, természetesen mint az elmúlt rendszerhez kötődő társadalmi szervezetet kötelezte ennek a kötelezettségének a teljesítésére. Azóta elég sok idő eltelt, s a Kormány úgy gondolta, hogy ezt a kötelezettséget törvényi szinten kell szabályozni. Nem kívánjuk a címet megváltoztatni. Nem tartjuk a megjelölést diszkriminatívnak, hiszen az nem vitás, hogy a jogutódlás gazdasági, jogi és politikai értelemben is egyenes következménye az elmúlt rendszerben történt megalakulásnak, illetve alapításnak. Természetesen annak a helyzetnek, amely mindennek mondható, csak annak nem, hogy nem volt kivételezett. A cím egyébként ilyet nem tartalmaz.
A módosító javaslatok során a 6., 7. és 9. pontokban javasolt határidő-módosításokat természetesen támogatja a Kormány, hiszen az eredeti beterjesztési időponthoz viszonyította az itt megjelölt határidőket, tehát az alkotmányügyi bizottság által megfogalmazott, a Kormány szándékát is tükröző határidő-módosításokat minden szempontból támogatjuk. Egészen egyszerűen azért, mert a teljesíthetőség és a végrehajthatóság szempontjából gyakorlati lebonyolítási határidőként a módosításban megjelölt egyhónapos időtartam mindenképpen indokolt, ami kibővíti a kötelezettség teljesítését, illetőleg a Kormány vállalt kötelezettségét is az Országgyűlés elé terjesztendő javaslataival kapcsolatban.
Horváth Béla képviselőtársunk 3., 4., 5., illetve 10/A pontban összefoglalt módosító javaslatainak lényegét illetően – mint ahogyan a képviselő úr részletesen kifejtette – valamennyi javasolt módosítást illetően a Kormány a támogatását szeretné kifejezni. A Kormány törekvésével egyezik valamennyi módosítás.
Szeretnék egy pillanatra a vitával kapcsolatban nem ismétlésbe bocsátkozni, csak arra utalni, hogy Salamon László képviselő úr mint képviselő részletesen jogi indokát adta annak, hogy miért nem aggályos, amit mi itt megvizsgáltunk a módosító indítvánnyal kapcsolatban, miért nem aggályos alkotmányos szempontból a törvényjavaslathoz fűzött módosítás, ami az elidegenítési és terhelési tilalmat illeti, hiszen sem a párttörvény, sem a polgári törvénykönyv ennek a lehetőségét nem zárja ki. Ami az alkotmányos aggályt illeti, hadd értelmezzem Torgyán József képviselőtársunk szavait, de másként, mint ahogyan azt Pozsgay képviselőtársunk értelmezte.
Én nem hiszem, hogy Torgyán József ne lenne tisztában az Alkotmánnyal, és nem hiszem, hogy nem annak tudatában szólt volna hozzá. Felolvasnám Alkotmányunk szerencsére mai nap ide eljuttatott díszes kiadásának 70/A § (3) bekezdését, amely úgy szól, hogy,a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti". Azt hiszem, hogy ez a módosító javaslat világosan levezethető az Alkotmányból. Gondolom, az Alkotmánybíróság, majd ha ilyen panasz érkezik, figyelembe fogja venni ezt az alkotmányos rendelkezést, arról nem is beszélve, hogy az állampolgári jogegyenlőségből következik a tulajdonhoz jutás egyenlőségének szabadsága és esélyegyenlősége és a tulajdonok egymás közötti megkülönböztetésének is ellent mondana mondjuk, ha a javaslat nem kerülne elfogadásra.
Mindezekkel nem kívánva prejudikálni semmiféle be nem terjesztett panasznak az Alkotmánybírósággal kapcsolatos állásfoglalását, úgy gondolom, az Alkotmánybíróság majd abban a helyzetben lesz, hogy az Alkotmányt értelmezze. A magam részéről alkotmányos szempontból semmiféle aggályt nem látok egyik javaslattal szemben sem.
Természetesen a 8. szám alatt megjelölt és Gál Zoltán képviselő úr által előterjesztett, a 7. § elhagyására vonatkozó indítványt a Kormány nem támogatja, hiszen magától értetődő, hogy a Kormány szándéka – és a másik törvényjavaslattal is egyező, összhangban álló szándéka – annak a javasolt formája, hogy feljogosítaná a törvény a Kormányt a szükséges intézkedések megtételére. És itt térnék ki Nádori képviselő úr javaslatára, amely, mint ő minősítette, tulajdonképpen nem módosító indítvány, nem is a törvény kritikája, ha jól értettem, hanem annak az igényének adott hangot – és ezt az erre köteles Kormány nyilván előterjesztésben mérlegelni fogja, mind a Kormány, mind a Parlament –, hogy az elszámolást követő helyzetben milyen döntési javaslatokat terjeszt elő, tehát azok a szempontok, amelyek felmerülnek a további célokat illetően, természetesen napirendre kerülnek. Úgy gondolom, hogy az ő hozzászólása túlmutat a mai megtárgyalandó törvényjavaslaton és abba a körbe tartozik.
A 11. és 12. szám alatt tárgyalt, tehát a bizottság 495-ös számú jelentésében 11. és 12. szám alatt tárgyalt módosítások értelemszerű pontosítását jelentik a törvényjavaslat mellékleteként szintén törvénybe foglalandó és Horváth Béla javaslatával egyező, kiegészítést igénylő megoldásnak. Ezzel kapcsolatban utalok arra, hogy a gazdasági bizottság álláspontja – a jelentés alapján úgy tűnik – eltérő, tehát tulajdonképpen nem tartja szükségesnek azt, hogy törvényben legyen szabályozva ez a kérdés.
Tehát ezek az, úgymond technikai, részletek nem törvényi, hanem végrehajtási szabályt igényelnek. Azt szeretném ezzel kapcsolatban mondani, amit már máskor is mondtunk és úgy gondolom, hogy a törvényhozás jelen fontos témáját illetően is követendő, hogy bármennyire is technikai jellegűnek tűnnek ezek a mellékletek és előírások, amelyek a törvény szerves részét képezik, úgy gondoljuk, hogy oda illesztendőek, és ennek a törvénynek kívánjuk a végrehajtási jogszabályát különböző szintű, további jogi lebonyolításra vonatkozó jogszabályi alkotását kormány- vagy egyéb hatáskörben intézni. Úgy gondoljuk, hogy a törvénynek ki kell terjednie erre is, tehát nem értünk egyet a gazdasági bizottságnak azzal az álláspontjával, amely szerint ez nem törvénybe illesztendő rész, az alkotmányügyi bizottsággal egyezően ezt a módosítást mi is ideillőnek tartjuk.
Végeredményben tehát az elmondottak alapján én a már elmondott módosításokat támogatva, az 1., 2. és 8. szám alatt javasolt módosítást nem támogatva, a Kormány véleményét így összegezném, és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Kormány szándékait tükröző kiegészítésekkel együtt szíveskedjék a javaslatot törvényerőre emelni. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
Határozathozatal
 

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir