SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)

Full text search

SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Nagyon röviden szeretném Bogárdi Zoltán javaslatát – amit írásban is megkaptak a képviselőtársak – előadni.
Az új Országgyűlés gazdasági bizottsága, amelyben jelenleg néhány mezőgazdasági szakember is dolgozik, a korábbi Országgyűléseknek számos, az ország gazdasági életével összefüggő gazdaságpolitikai bizottságát egyesíti magában. Ennek megfelelően a korábbi ipari, kereskedelmi, közlekedési és építésügyi állandó bizottság is a gazdasági bizottságon belül működik az összevonás miatt, és ide került a korábbi megállapodásoknak megfelelően a mezőgazdasági bizottság is.
A gazdasági bizottság működésének kezdete óta felvetődött probléma: az agrárkérdés olyan meghatározó jelentőségű Magyarország számára, hogy szükségesnek ítéljük – éppen a keletkező földtörvény és az összefüggő gazdálkodási problémák összességére tekintettel – az e kérdésekkel önálló bizottság keretében való foglalkozást, elkülönítve, leválva a gazdasági bizottságról, egy önálló mezőgazdasági bizottság kereteiben tárgyalják a szakemberek az erre vonatkozó feladatokat.
Ennek folytán Bogárdi Zoltán javaslatát elfogadásra ajánlom: a gazdasági bizottságból a mezőgazdasági rész váljon ki, s a gazdasági bizottságban alapvetően az ipar, a kereskedelem, a közlekedés, hírközlés és az építőipar maradjon. Az agrárkérdések önálló bizottságban kerüljenek megszervezésre.
Határozathozatal

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir