FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:

Full text search

FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Mindenekelőtt egy tévhitet szeretnék eloszlatni. A Magyar Honvédség költségvetése csak látszatra több nominál értékben, mint az idei. Az előterjesztett költségvetés ugyanis 5 milliárd forinttal magasabb a következő évre, mint a mostani esztendő költségvetése volt. Azonban figyelembe kell venni, hogy a költségvetés összegéből 4,6 milliárd forint a honvédség saját bevételére épít, amelynek több mint a fele teljesen bizonytalan, valóra váltható-e vagy sem. Magyarán szólva, a költségvetés nominál értéke sem magasabb, mint az idei. Ha azonban ehhez most még hozzávesszük azt, hogy a dollár-rubel elszámolásra való áttérés, a Szovjetunióból beszerzendő különböző alkatrészek, a haditechnika működésének – nem felújításának, csak működtetésének – a biztosítása érdekében az áttérés 9 milliárd forinttal kerül többe január elsejétől, mint az idén, ugyanannak az anyagnak a beszerzése, akkor ha mindezt még az inflációval hozzáveszem, összeadom, kiderül, hogy a magyar honvédség költségvetése 1991-re körülbelül 30%-kal kevesebb reálértékben, mint 1990-re. Ezt így tessék tudomásul venni.
Szakembereink már hetek óta azon dolgoznak, hogy kidolgozzák azokat a kényszerintézkedéseket, amelyeket mind a dologi, mind pedig a személyi kiadásokban meg tudunk valamilyen módon takarítani ahhoz, hogy ebből a lecsökkentett, reálértékben lecsökkentett költségvetésből a honvédség valahogy át tudja vészelni a következő esztendőt, hogy ne kelljen hozzányúlni legalább a honvédség hadtest-rendszeréhez és hadtesti szervezetéhez, magyarul szólva a harcoló alakulatokhoz. Ez az összeg csak arra lesz jó, hogy valahogy átvészeljük vele a következő évet.
Szeretnék szólni az indítványozott sport- és kulturális költségvetés elvonásáról is. A sportra előirányzott 230 millió költség nem a sportolók, nem a sportvezetők, nem az egyesületek támogatását, hanem a budapesti honvéd- és a vidéki honvédegyesületek kezelésében lévő sportlétesítmények működtetését biztosítja. Magyarán szólva nem személyi, csupán dologi kiadásokat, olyan létesítmények működtetését, világítását, karbantartását, üzemeltetését, amelyek olyan világhírű és országos hírű sportolókat adtak, mint a mögöttem ülő Török Ferenc például. (Taps.) Nyilvánvaló, hogyha ezt megvonjuk, meg lehet vonni a honvédségtől, de akkor valahova máshová kell telepíteni, mert különben működésképtelenné válnak olyan sportegyesületek, amelyeknek a működéséhez nemzeti érdek is fűződik.
Továbbmenve a kulturális kiadások 800 millió forintot tesznek ki a költségvetésből. Csak kevesen gondolják át, hogy mi van a 800 millió mögött, miknek a működéséről van szó. Mindenekelőtt a Honvéd Művészegyüttes, amelyik ének-, tánc- és zenekarból áll, világhírű együttes. Szüntessük meg? A Hadtörténeti Múzeumot és Levéltárat zárjuk be? A Zrínyi Kiadót szüntessük meg? Szüntessük meg a Magyar Honvéd-et, ami egyetlen hetilapja a magyar honvédségnek, igen? Zárjuk az egységeknél lévő kiskönyvtárakat, küldjük el a könyvtárosokat? (Moraj a teremben.– Közbeszólás: Azokat nem!) Nem kell? Akkor mit szüntessünk be? Mindez azt jelenti, hogyha ezeket megszüntetjük, a kultúrának olyan elemi szálai szűnnek meg a honvédség körül létezni, amelyek évtizedek óta megvoltak, és amelyeknek a jövőben is szerintem működniök kell.
Tisztelt Ház! Nem akarom sokáig igénybe venni a türelmüket. Ma 13 óra 10 perckor üzenetet kaptam Moszkvából. (Moraj a teremben.) Igen, kérem, ne mosolyogjanak! Január 1-jétől megszűnnek mindazok a rendszerek, amelyek évtizedeken át a magyar honvédséget a Varsói Szerződés fegyveres rendszerébe kapcsolták be. (Taps.) Tudom, hogy ez sokaknak talán nem mindenben olyan gondolatokat ébreszt, olyan érzéseket támaszt, amelyeket pedig választási hadjárataink során rendszeresen hirdettünk. A nemzet szuverenitásának visszaszerzéséről osztatlanul valamennyi itt ülő párt, sőt a Parlamenten kívüli kis pártok is erről beszéltek, ezt hirdették, ezt akartuk, amióta itt ülünk, és ez válik valóra január elsejétől minden tekintetben – ami azt jelenti, hogy a magyar honvédség január elsejétől ennek a Parlamentnek, ennek a Kormánynak és ennek a nemzetnek a honvédsége lesz. (Taps.) Valóban a Magyar Honvédség nevet viselheti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a honvédségnek a költségvetését szavazzák meg, és úgy szavazzák meg, hogy valóban be tudja tölteni a következő évben is nemzeti küldetését! Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir