SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Dulce et decorum est pro patria mori – mondja a klasszikus mondás (derültség, taps) ami a latint szó szerint véve annyit jelent, hogy "édes és dicső dolog a hazáért meghalni". Most, amikor a költségvetés elfogadása előtt állunk, nekem úgy tűnik, hogy néha könnyebb dolog is.
Kétségtelen tény, hogy nagy lelkiismereti problémát okoz a Ház mindkét oldalán ennek a költségvetésnek az elfogadása. Szeretnék egészen röviden ennek a hátteréről szólni, és utána, hogy mégis ahova eljutottunk kollektív munkával, nem is annyira reménytelen és rossz pozíció, mint amilyennek ez itt az eddig elhangzottakból tűnik.
Kétségtelen tény, hogy az idén a választásokkal lezárult egy nagy korszak. Ez a lezárult korszak nem azért zárult le, mert akármelyik fél túl erős vagy túl gyenge lett volna, hanem egész egyszerűen azért, mert gazdaságpolitikailag egy tökéletesen működésképtelen rendszer befejezte ténykedését. Mi úgy kerültünk ebbe a Parlamentbe, hogy azt ígértük választási programjainkban, hogy egy igazságosabb és működőképes országot és gazdaságot kívánunk építeni. Az alapvető kérdés és dilemma, amivel ma szembe kell néznünk az, hogy mi a prioritás, az igazságosság vagy az ország működőképessége. És ebből a szempontból ütközik lelkiismeretünk, sokszor a saját programunk szava a költségvetés írott számaival, mert a ma problémája az ország működőképességének megtartása, mert enélkül semmilyen igazság nincsen. A második lépés az, hogy egy működőképes országban újra kezdjük felépíteni az igazságot, és itt a lehetőség mértékein belül próbáljunk úgy politizálni a számokkal, hogy a lehető legrosszabb helyzetben lévők se haljanak éhen, és mégis tudjunk valami utat mutatni a társadalmi fejlődés területén.
Én úgy hiszem, hogy nemcsak a költségvetésről kell akkor beszélnünk, hanem összefüggéseiben az adórendszerről, amin már hellyel-közzel túl vagyunk, hiszen a bevételi források döntő hányada ott jelentkezik.
Sikerült ott egy ponton, ha nem is közmegelégedésre, de a Kormány és a vállalkozók között találni egy olyan kompromisszumot, amelyik igenis azt aposztrofálta, hogy ez az ország a magántulajdonú vállalkozások területén döntő áttörést kíván véghezvinni a következő esztendőben, és ebben a nagyon nehéz időszakban is oda sikerült vállalkozásinyereségadó-preferenciákat telepítenünk.
A költségvetés másik kérdése az volt, hogy sikerül-e mentőövet nyújtanunk azoknak, akik ebben a nagy társadalmi válságévben, ami az átállás minden terhét, mint az a bizonyos állatorvosi ló, magán hordja és bemutatja, ebben mentőövet nyújtani azoknak a rétegeknek, amelyek reménytelenül a leszakadás irányába menetelnek. Ennek két vonatkozása volt: a személyijövedelemadó-tábla és a Szolidaritási Alap.
Úgy hiszem, hogy az az adótábla, amelyet nem mindenki ismer, de amelynek a kidolgozása elvi koncepció alapján és nem matematikai bűvészmutatványok alapján következett be, és amelynek elvi koncepcióját úgy fogalmaztuk meg, mielőtt a Pénzügyminisztérium a számítógépre a különböző variációkat feltette, hogy a preferencia a legalsó sávban legyen markáns, ne sújtsa a középrétegeket, de azok a jó keresetű rétegek, amelyeknek a jövedelme már olyan, hogy nem szükségképpen a személyi fogyasztás céljára, hanem igenis befektetésre, munkahely-teremtésre, beruházásra képesek fordítani már a jövedelmeket, ne a személyi jövedelemadóban, luxus-fogyasztásban tegyük őket érdekeltté, ott jobban sújtson az adótábla, és ezzel szemben majd a befektetéseknél való adókedvezmények felhasználásával juthassanak el oda, hogy a társadalom céljaival összhangban költsék el a megszerzett jövedelmeiket.
Becker Pál képviselőtársam részletesen ismertette, hogy ezek az adótábla-megtakarítások milyen mértékűek, és melyik sávban hogy jelentkeznek. Meg kell mondanom, nem értem Békesi László képviselőtársamnak azt a mondását, hogy az a 10 milliárd, ami most a kompromisszum eredményeképpen odakerül az adótáblának a valorizációjához, az nullává válik, mert a bérnövekmények 2%-kal magasabbak lesznek, és ennek további 8 milliárd adóvonzata van. Könyörgöm, aminek 8 milliárd adóvonzata van, az abban a sávban, amit ő említett 38 milliárd jövedelmet is jelent. (Jobb oldalon taps.) Nem arról van szó, hogy 8 milliárd elveszi a 10 milliárdot és majdnem nullára fut, hanem amellett van még egy ottmaradó, zsebben maradó 30 milliárd – azért ezt valahogy így együtt kellene vizsgálnunk.
Engem az nagyon megnyugtat, ha a kiáramló bérek nem fogják növelni az inflációt, mert a másik igazi veszély talán éppen ezen a területen van, hogy a bér-árspirált ne próbáljuk elengedni. De azt hiszem, hogy ez nem csökkenti az érdemét ennek a 10 milliárdnak, amit sikerült összekaparni a kiadási oldalakon.
Nagyon sok vita volt arról, hogy hol lehet levenni, és amit levettünk, hol lehet hasznosítani. Nagy kritika hangzott el itt a hivatalok és a kormányzati kiadások tekintetében. Nos, a levett összegek döntő hányada ebből származik, valóban úgy tűnt, hogy ezekben vannak tartalékok. Voltak bevételi tartalékok – most egy kicsit úgy vagyok, hogy minden eddigi felszólaló elmondta, hogy az ő javaslata alapján jött ki ez a 24-25 milliárdos összeg.
Hadd csatlakozzam én is szerénytelenül Becker Pállal ehhez, hiszen a mi javaslatunk éppen véletlenül bele is talált ebbe az összegbe, mert 24 és fél milliárdos megtakarítást javasoltunk. No, nyilván fejezeti bontásokban, rovatokban nem mindig ugyanott. Kétségtelen tény, itt találtuk meg ezeket a pénzeket.
Vannak-e még tartalékok? Biztos, hogy vannak. De emlékeztetni szeretnék arra, hogy az elmúlt negyven esztendőben nagyon sok, nem költségvetés, kisebb szinten, állami beruházás is mind úgy indult, hogy hihetetlen mértékig bemutatásra került az elérhető eredmény, hihetetlenül aláértékelődött a ráfordítás, és soha nem annyiba került, mint amennyibe kellett volna, hogy kerüljön.
Engedtessék meg, hogy csak egyetlen dologra utaljak. 1990-re. Nincs olyan messze, még be sem zártuk. Ez az év úgy indult, hogy 10 milliárdos költségvetési hiánnyal fogunk zárni. És emlékeztetnem kell tisztelt képviselőtársaimat, hogy ez ugyan gyönyörűen meg volt komponálva a költségvetésben, de ha nagyon keményen nem nyúl bele ez az új Kormány az átvétel után tapasztalt már meghaladott kiadásokba, akkor most nem a 10, 12 vagy 13-on vitatkoznánk, mint ez évi negatívumon, hanem ahogy csak májusig eljutottunk, a kormányváltozásig, simán az 50 milliárdos negatívum felé gyalogolt ez az ország az alátervezett kiadási oldal miatt. (Taps.)
Nem tudok partner lenni egy olyan költségvetésben, amely tudatosan, a világszemfényvesztés érdekében nagyon szép számokat mutat, és év közben deciről decire szorítjuk a benzinnek az árát, kéthetenként, ha kell. Örülök a liberalizációnak! De minden téren nem csinálhatjuk azt, hogy kullogunk; négyszer módosítottunk a gyermektartási pótléktól kezdve, mit tudom én, a nyugdíjkiegészítésekig. Nem lehet ezt intézményesen csinálni. Világosan kell látnunk, és ha van tartalék – ne adja Isten, hogy szükség legyen rá –, de tőlünk teljesen független okok, egy puskalövés Közel-Keleten, s ezt a tartalékot úgy elvitték, ami ebben benne van, hogy azt se tudjuk, hogy volt-e benne valaha.
Hivatalokra van-e szükség, vagy nincs? Honvédségnél mire van szükség? És így tovább. Kérem elhangzott ugyan, és egyáltalán nem vagyok különösebben militarista, mert csak az egyetemi katonai táborban tartalékos vezérkari honvéd szintig vittem el. (Derültség.) De azért annyit meg kell mondani, hogy éppen most, amikor ez a váltás még nem következett be, hogy valahova tartoztunk, és valamiféle kollektív európai biztonsági rendszerbe tartozni fogunk; és most sehol nem tartunk. Akkor csináljunk egy olyan honvédelmi kiadáscsökkentést, miközben ezt nem csinálja a környékünkön senki, hogy szinte fölkínáljuk magunkat, hogy íme itt vagyunk? Tessék jönni, mi most leépítjük a hadsereget! Szeretném megérni, hogy tényleg le tudjuk építeni a hadseregünket. Tényleg radikálisan tudjuk csökkenteni a honvédelmi kiadásainkat, de ehhez szeretném, ha garanciát látnánk, és tudnánk magunk mögött egy kollektív európai biztonsági rendszert, amelyik lehetővé teszi azt, hogy megtakarítsuk ezeket a kiadásainkat. (Taps.) Kétségtelen tény, hogy bizonyos megtakarítási célokban nézetazonosság van.
Az önkormányzatok, a Szolidaritási Alap, az adótábla. A Szolidaritási Alap, amely még így sem teljes, kétségtelen tény, egy olyan probléma, amelyik előtt állunk, és egészen másképp értékeljük mi idehaza, mint a nagyvilág. Azok a képviselőtársaim, akik ott voltak – Soós Károly Attila is ott volt – az olasz parlamenti delegációval folytatott találkozásunkon, megélhették azt, hogy amikor mi a várható munkanélküliséget mint Magyarország egyik legsúlyosabb 1991-es problémáját említettük, fölugrott az egyik olasz képviselő, és azt mondta: de drága uraim, hát Önöknél nincs akkor válság! Hát az a százalék, amit ez a munkanélküliség jelent, ez Olaszországban a prosperitás csúcsán lesz, mi ennyire szeretnénk levinni a munkanélküliséget. Önök meg ettől vannak kétségbeesve? Nem tudták, nem érzékelték, hogy itt tartalék nélkül élő emberek vannak, kisemmizett emberek vannak, és negyven évig nem volt munkanélküliség, tehát a társadalom számára egy veszélyes új jelenséggel állunk szemben, amit kezelni kell tudnunk, mert feszültségforrás, és veszélyezteti minden előrehaladásunkat.
Ezért az önkormányzat mellett a Szolidaritási Alapnak a juttatott összegével maximálisan egyet kell értenünk.
Még egy dologról szeretnék nagyon világosan beszélni, bár erről Kupa Mihály pénzügyminiszter úr elég részletesen szólt. De most a frakció nevében és a frakció álláspontját szeretném mondani. A megtakarítás ismeretében vagy a megtakaríthatóság ismeretében. Valóban felvetődött az, hogy hogyan foglaljunk állást, ez a megtakarítás részben vagy egészben fordíttassék annak a benzinben lévő fogyasztási adónak a csökkentésére, amely korábban akkora vitát váltott ki, és előkészítetlensége miatt egy országos káoszhoz vezetett. Vagy a személyi jövedelemadóban az önkormányzatnál és a Szolidaritási Alapnál találjuk ennek a pénznek az elhelyezést.
Nagyon komoly és világos beszédre van itt szükség. Nem lehet tagadni, hogy egy benzináremelés inflációs hatású. De másodlagosan, a másodlagos fogyasztásban. És egy jelentős részét elviszik az elsődleges fogyasztók, akik között igen sok magánszemély van, aki nem tudja, hol inflálódik, mert a fizetésében nem tudja infláltatni ezt a pénzt, többletet, kiadását. Sokkal kevesebb inflációs hatás jut arra, aki kenyeret, tejet, zsemlét eszik, egy ilyen benzináremelésből, mint amennyivel többet kap a személyi jövedelemadón vagy adott esetben – ha rosszabb helyzetben van – a Szolidaritási Alapon keresztül.
Kezdettől fogva azt mondtuk, ez egy olyan költségvetés, amelyiknek soha nincsenek nyertesei. De ezen belül meg kell keresnünk azt az optimumot, hogy a társadalom elosztásában, hogyha nem is igazságosan, de a körülményekhez képest a legigazságosabban oldjuk ezt meg. Való igaz, hogy ennek eredményeképpen kialakult, hogy fel kell vállalnunk tudatosan, hogy igenis, a benzináremelést meg kell lépnünk, és ennek fejében a társadalom veszélyeztetett zónája tud egy erősebb szociális hálót kapni.
Mindezeknek a figyelembevételével, hogy két irányban, az adóban, a vállalkozások irányában, itt pedig a veszélyeztetett rétegek szociális ellátása tekintetében némi pozitívumot mégis sikerül kisajtolnunk ebből a költségvetésből; és abban a reményben, hogy valóban a jövő esztendőben egy fokozatos módosítás és a lehetőségekhez való igazítás alapján tovább tudunk lépni, tisztelettel kérem a Házat, hogy teljes felelősséggel, az ország működőképességének megtartása érdekében a javasolt módosításokkal és koncepcionális változtatásokkal fogadja el ezt a költségvetést. (Nagy taps a jobb oldalon.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
