VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)

Full text search

VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék csak a vitába bekapcsolódni.
Salamon képviselő úr elmesélt egy történetet. Ezzel kezdte a hozzászólását, vagy inkább adomát. Ennek van egy másik fele is, ennek a történetnek, amikor valakit nem akarnak átengedni a vizsgán, és – mondjuk – azt kérdezik tőle, hogy sorolja fel név szerint a mohácsi csata áldozatait. Azt hiszem, hogy a kettő egybevetve mond valamit a vitához.
Természetes, hogy ebben a vitában, aminek tanúi vagyunk, különböző politikai megfontolások húzódnak meg, és ez teljesen természetes, hiszen a választójogi törvény módosítása a pártok – politikai pártok – választási szereplése szempontjából nem lehet közömbös tényező.
Azonban úgy gondolom, hogy nem vesszük figyelembe azt az alapvető tényt, hogy a választópolgárok, állampolgárok választási magatartása végül is egy bonyolult politikai motivációs rendszeren keresztül hat, késztet valakit arra, hogy részt vegyen a választáson, vagy távol maradjon a választástól.
Ebben a motivációs rendszerben, úgy gondolom, és itt a vitában talán túlzottan is nagy jelentőséget tulajdonítunk a szavazáson való részvétel arányának, hiszen a választópolgárok nem azt latolgatják, hogy elmenjek-e szavazni, mert csak 25%-os a részvételi küszöb a szavazás érvényességéhez, vagy ne menjek el szavazni, mert 50%-os a részvételi küszöb. Ez az eredmény szempontjából tekinthető fontos elemnek, de nem a késztetés oldaláról, nem a késztetés szempontjából, ami az állampolgárokat politikai, adott esetben választási aktivitásra készteti. Nem akadálya annak, hogy legalább 25%-os részvétel esetében legyen érvényes egy választás – nem akadálya ez annak –, hogy akár 60 vagy 70%-a vegyen részt a választópolgároknak az adott időszakban kiírt választáson.
Kétségtelen tény, hogy az időközi választásokon való részvétel általános trendje mindenütt a világon alacsonyabb, mint a teljes körű választásokon való részvétel. A javaslat végeredményben erre a tényre támaszkodva kíván megoldást találni, és tulajdonképpen ezt a tendenciát más szempontból, az önkormányzati választásról szóló törvény is sajátosan értelmezte a részvételi arány csökkenésével. Ugyanakkor ezt nyilvánvalóan nem lehet végletekig fokozni – ezt a tendenciát –, és természetesen olyan ésszerű korlátokat kell találni, amelyek nem hoznak képtelen helyzetet a választások eredménye és a részvétel szempontjából.
Tehát lényegében, összességében a javaslatot a kiegészítő módosító indítvánnyal együtt javasoljuk megfontolásra az Országgyűlésnek. Köszönöm. (Gyér taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir