PINTÉR ISTVÁN (FKgP)

Full text search

PINTÉR ISTVÁN (FKgP)
PINTÉR ISTVÁN (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Másodjára szólalok fel földadó ügyében, és ennek van oka valószínűleg.
Ma és az elmúlt napokban több esetben tárgyalta a Kisgazdapárt frakciója, valamint több gyűlésen érdeklődtek az érintettek a földadótörvény iránt. Megállapításom az, hogy egy ilyen földadótövénnyel lehet annyi kárt okozni, amennyi hasznot hoz. (Mádai Péter tapsol.) Tudni kell, hogy az összes bevétel a költségvetésbe nem több, mint másfél milliárd forintot tesz ki, ami annyit jelent, hogy mindössze 1, vagy esetleg 1,5 ezreléke az össz-költségvetésnek.
Ez valóban még mérséklődhet. Főleg mérséklődhet akkor, hogyha a beadott módosító indítványokat a tisztelt képviselőtársaim elfogadják. Tehát végeredményben ekkora a földadó fizetésének a tétje. De ugyanakkor sokkal nagyobb tétje van a másik oldalon. A magyar mezőgazdaság átalakulóban van, a szövetkezetek az új mezőgazdasági év elején átalakulnak, végeredményben lehet mondani, hogy ez a rendszerük megszűnik, új szövetkezetek, új társulások, új vállalkozások alakulnak.
A föld természetesen egy termelőeszközként jelentkezik ezeknek az embereknek a kezében, és mint termelési eszköz, már eleve meg van adóztatva. A megadóztatás olyan kétélű dolog … Egyébként semmi termelőeszközt nem tudok, hogy megadóztatnánk, egyedül a föld az, amit megadóztatnánk. Na most, ebben az esetben, ahogy az emberek számolnak és nézegetik, azt mondják, ha terem, ha nem terem, ezt az adót akkor is fizetni kell, eléggé idegenkednek.
Na most, hogy idegenkednek, ez még hagyján. Viszont a földvisszaigénylők táborában kutatva, érdeklődve, hogy ki akarja használatba is venni a visszaigényelt területet, nagyon sok olyan véleményt hallottam, hogy bizonytalanra nem megy, és visszakéri tulajdonjogát, de nem veszi használatba a földjét, hanem vagy kiadja bérbe, vagy visszahagyja a termelőszövetkezet utódjának.
Nagyon nehéz év elé néz a magyar mezőgazdaság. Én attól félek, hogy nem lesz, aki megművelje a földet. Ezt ma frakcióülésen tárgyaltuk. Tárgyalta a Kisgazdapárt nem hosszú ideig, de arra a megállapodásra jutottunk – és ilyen javaslattal szeretnék fordulni a tisztelt Ház felé –, hogy töröljük el úgy az eddig érvényben lévő földadót, mint a mostani földadótörvény-tervezetet. Tegyük a fiók aljába, egyelőre várjuk meg, hadd alakuljon ki a magyar mezőgazdaság arculata. Én magam is azt mondom, földadót mindig kellett fizetni, de akkor aktuális ez, amikor már tényleg megalapozódik a gazdaság, tehát valamennyire megindul az élet. Ha a földeket nem tudjuk megfelelően odaadni művelésre, sokkal nagyobb kára származhat ennek az országnak, mint ez az adótömeg.
Tehát még egyszer, konkrétan az a javaslata a Kisgazdapárt frakciójának, hogy ezt az adótörvényt, ezt az adót ne szavazzuk meg, azaz tiszteletteljes kérésem lenne, hogy az előterjesztő vonja vissza, és hozzunk egy olyan határozatot, hogy az elkövetkezendő évben legalábbis nem kell föld után adót fizetni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir