SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke:

Full text search

SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke:
SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság elnökeként az alábbiakat szeretném elmondani a Vincze Kálmán által elmondottakhoz kapcsolódva.
Amiket ő elmondott, az nem a most tárgyalt adóra, hanem a személyi jövedelemadóra vonatkozott. Magáról arról az adóról, amiről most tárgyal a Parlament, a bizottság különösebb érdemi részleteket nem vitatott meg egyelőre, 13:10 arányban a benyújtott törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
A bizottságban nem az ellenzék, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége képviselői nem azt mondták, hogy nem kívánnak részt venni a kérdéses törvényjavaslatok vitájában, hanem azt mondták, hogy nem kívánnak részt venni abban a bizottsági vitában, amelyik a kérdéses vaskos anyagok – ugye több adótörvény anyaga – szétküldése után néhány nappal kezdődött.
Csak ezeket szerettem volna korrekcióként elmondani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir