WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)

Full text search

WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ) Tisztelt Miniszter Úr! Előre jelezném, hogy egyetértek a válaszával, de engedje meg, hogy néhány észrevételt, illetve pontosítást tegyek.
Egyrészt az élelmiszercsomagra vonatkozóan: természetesen én nem a karitatív adományokra gondoltam, hanem azokra, amelyeket az önkormányzatok vásárolnak meg és osztanak szét, de azt hiszem, ezt az interpellációban külön jeleztem, tehát azokról van szó, és nem az adományokról.
Nagyon megnyugtató volt számomra az a határozott ígéret, amelyet miniszter úr itt, a Parlament színe előtt is kifejtett, de hadd jegyezzem meg, hogy ezt az ígéretet megkapták az adott önkormányzatok. Én az interpellációm benyújtása után ismételten kértem a Baranya megyei illetékeseket, hogy faxon értesítsenek abban az esetben, ha valamilyen változás történik, miután csütörtökön kellett benyújtanom ezt az interpellációt.
A fax utolsó mondata úgy szól, – egyébként felsorolja az összes költséget, felsorolja a kiadásokat – hogy ez idáig a Kormány szerveitől egyetlen fillért sem kaptak az önkormányzatok.
Tehát én természetesen elhiszem miniszter úrnak, hogy két napon belül átutalják a banki számlákon ezt az összeget, de eddig, az elmúlt hetekben, hónapokban nem történt meg sem két nap, sem két hét, sem gyakorlatilag két hónap alatt.
Tehát még egyszer összefoglalva: én a válaszát elfogadom, de szeretném kérni, hogy az itt elhangzott ígéreteknek legyen kedves érvényt szerezni. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir